Gondolkozzunk! Kik is építették a piramisokat?
Kizárt dolognak tartom, hogy az ókoriak.
Megnéztem egy erről szóló dokumentumfilmet, és a sok hülyeség, ilyen olyan térképészeti alakzatok mellett mutattak egy olyat, hogy az már az én érdeklődésemet is felkeltették.
A tömböknek a lapjai nem sík lapok voltak, hanem hullámok vannak bennük, hogy ne csúszkáljanak egymáson. Eddig ebben semmi különleges sincs, viszont ezek a lapok úgy vannak egymásra illesztve, hogy még a vizet se engedik át...
Hogy tudott legyártani valaki olyan régen ilyen pontossággal bármit is? Gondoljatok már bele, MA SE TUDNÁK MEGCSINÁLNI.
Hullámok, mélyedések amiknek az amplitúdói 1cm-en belül vannak, és a ráfekvő vagy alatta lévő következő tömb, HAJSZÁLPONTOSAN ILLIK RÁ, követi annak hullámait.
Jobban most nem tudom elmagyarázni.
Ilyet ma se tudnak csinálni, maximum öntéssel fémből.
Na?
Megjegyzem ez nem mindegyik piramisra jellemző, csak néhányra a világon szétszórva.
Szerintem volt egy másik civilizáció az ókoriak előtt, amely sokkal fejlettebb volt nálunk.
Mégis mi más magyarázat lenne?
"Azt is tudni érdemes, mert roppantul lényeges dolog, hogy maguk az egyiptomiak mesélték bizonyos odalátogató ókori görögöknek, hogy ők nem őshonosak ezen a területen, hanem az őseik egy messzi földről érkeztek, amely elsüllyedt...Aztán még azt is elmesélték, hogy a fáraók már ott találták ezeket a legnagyobb piramisokat, amikor már ők éltek ott. "
És ha tőled is kérem ezeknek a bizonyos görögöknek a neveit és műveik címeit, akkor tudod prezentálni, vagy ugyanúgy kínos hallgatás lesz a vége, ahogy eddig mindenkinél erre a kérésre.
Én meg majd hozok neked idézeteket más görögöktől, névvel és mű címmel, akiknek azt mesélték, hogy fáraók építtették a piramisokat.
Mit szólsz ehhez a játékhoz? Kapom a hivatkozásokat?
@42
"Külső bevonat" és ezt hol olvastad? Erre is tudsz hivatkozást küldeni ami nem egy 6éves kis srác oldala?
Nem 65%/os vagyok, de mielőtt lehülyézel valakit, te is utánanézhetsz. Ez pl. a wikipediából van.
"…a burkolat igen jó minőségű turai mészkő. A piramis keleti oldalának egy szakaszán még mindig látható mintegy három sornyi burkolat a hozzá csatlakozó „küszöbbel”, így képet alkothatunk arról is, hogy nézett ki ez az építmény újkorában." Bevonat, burkolat... ugyanarra gondolt 65%-os.
Itt egy videó:
Piramisok kövei! Nem bányászták, öntötték! https://www.youtube.com/watch?v=YYWEl4FRsq4
Egy aprósághoz szólnék csak hozzá.
"Eddig ebben semmi különleges sincs, viszont ezek a lapok úgy vannak egymásra illesztve, hogy még a vizet se engedik át...
Hogy tudott legyártani valaki olyan régen ilyen pontossággal bármit is? Gondoljatok már bele, MA SE TUDNÁK MEGCSINÁLNI."
Nem?
Hát el foglak keseríteni, a legpontosabb illesztő illetve sík megmunkálásokat a fémiparban is a mai napig kézi munkával csinálják.
Nézz utána a tükrösítés kézi módszerének. Ezzel két fémfelületet, abszolút csak kézi munkával úgy egymáshoz lehet csiszolni, hogy nem hogy a vizet, de a levegőt sem engedi át.
Nézz utána a hántolásnak.
Szerszámgépek csúszósínjeit a mai napig szokták kézzel hántolni, így lesz a csúszófelület a legjobb.
Követ is remekül lehet csiszolni, ha a két kőfelület közé porfinom, vízzel vagy olajjal kever homokot juttatsz.
A pontos munkához nem mindig kell űrtechnikás gép, csak nagy szakmai tudás, módszer, idő és türelem.
Melyikről tudnád kizárni, hogy Egyiptomban az építőknek biztosan nem lehetett?
Esztergomban 2011-ben 63 másodpercenként gördült le egy autó. Lehetetlen 1 perc 3 mp alatt kiönteni, kisajtolni, méretre vágni, alkatrészt gyártani, összeszerelni, lefesteni stb. egy autót.
Ufók gyártják az autókat, vagy rájöttél már hol a hiba az érvelésedben?
"Arra jutottak, hogy minden 40 másodpercben a helyére kellett illeszteni egy kifaragott követ."
Akkor írd meg légyszíves, kik azok az ŐK, akik kiszámították, mert ez irreális őrültség, jó lenne tudni, milyen teljes épülési időből indultak, mert tutira abban van a hülyeség. Az már többszörösen bizonyított, hogy a piramisok nem egyszerre, hanem több lépcsőben épültek, sok száz év alatt. Mindig egy kisebb piramisra építkeztek rá egy "réteggel" és az egész összesen átívelt sok generáción.
És visszautalnék a pár sorra feljebb lévő autógyári gyártósori példára, ami nagyon jól mutatja, mennyire nem mutatja a valódi egyenkénti elemek gyártásának idejét egy ilyen statisztikai maszlag.
És, csak példaként, tegyük fel, hogy tényleg 40 másodpercenként helyére kerül egy tömb.
Ja, csak mondjuk 10 ponton egyszerre építik a piramist. Akkor egy ponton máris csak 400 másodpercenként, vagyis 6 perc 40 másodpercenként tolnának be egy tömböt.
És lehet, hogy 20 helyen építették egyszerre, akkor máris több mint 13 percet xarakodhattak egy tömb helyre illesztésével.
Arról meg fogalmunk sincs, hány helyen készítették a tömböket párhuzamosan, ha száz helyen, akkor a folyamatos tömb utánpótláshoz egy tömb elkészítésére 11 óra állt rendelkezésre.
Na ezért nem kéne hanyatt esni az ilyen 40 másodperc per tömb hangzatos, de semmitmondó értékektől.
az ufok csinálták a piramist és kész! kár vitatkozni ezen!
tuti, hogy az ufok gyártották a piramist!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!