A "Szűrkék" néven is ismert idegen faj melyik naprendszer melyik bolygójáról utazik ide a Földre?
Állítólag több fajtájuk, illetve alfajuk is létezik. Szerintem a két elmélet nem zárja ki egymást, mert a származási helyeik, a Zeta Reticuli-, és az Orion-rendszer olyan messze vannak innen, hogy "normális", úgymond hagyományos módon nem lehet onnan ide és innen oda eljutni. Ebből kiindulva nyilvánvaló, hogy ők is, és az összes faj más módokon jutnak el ide, a miénknél sokkal fejlettebb technikákkal, amely magában foglalja a létsíkok közötti váltást is, a dimenziókapuk segítségével.
Emiatt írtam azt, hogy a két elmélet fedi egymást.
Az Alfa Holdbázisról jönnek, és génjeiket összekeverik a földlakók génjeivel, majd kereszteződnek egymással, tkp. beoltják egymást.
Így születik meg a szürke marha.
"Olvastam olyan elméletről is,miszerint a szűrkék valójában nem is földönkívüliek,hanem egyfajta túlvilági démoni entitások,aki egy dimenzió kapu féleségen át közlekednek. Ez részben magyarázná a hírtelen felbukkanásukat és eltűnésüket és a járműveik természetfeletti viselkedését is, de az az elmélet, hogy a szűrkék űrből jött látogatók, sokkal népszerűbb."
Ezt valami idiótánál olvashattad csak.
"Ezt valami idiótánál olvashattad csak."
Van erről a teóriáról egy dokumentum film is a youtubeon csak nem magyar nyelvű. Az a címe Aliens and Demons: https://www.youtube.com/watch?v=FablqsWV_bI
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!