Az ufó hívő idióta, vagy zseni?
A hívők gyakran hivatkoznak arra, hogy a szkeptikusok csak egy szűk csövön keresztül vizsgálják a világot és mindent elfogadnak, amit a tudomány tálcán kínál a számukra. Az azon kívüli világ nem létezik.
Sokan hivatkoznak a zsenikre, akik szembe mentek/mennek a hivatalosan elfogadott világnézettel, vagy tudományos állásponttal.
És itt jön be az idióta és a zseni közötti különbség. A zseni felállít egy zseniálisnak tűnő elméletet, majd megpróbálja azt a legjobb tudása szerint cáfolni. Az idióta viszont az első stádiumnál megáll és rögeszmésen ragaszkodik egy általa zseniálisnak vélt gondolathoz. Persze, ha ebből jól megél, akkor nem is annyira bolond!
Cáfoljátok meg kérlek, ha nem így van! :)
Érdekes meglátás, de egyetértek. :)
Egyébként én nem akarom leidiótázni az "ufó"-hívőket, inkább csak arról van szó, hogy nem értik a különbséget a "biztos" és a "lehetséges" között, illetve a szkeptikusok részéről elhangzó "kizárt" és "nem biztos" közti különbséget.
:)
A szkepticizmus (a görög „σκέπτεσθαι”, szkepteszthai szóból, melynek jelentése körbenézni, megfontolni) szó két dologra utalhat:
filozófiai szkepticizmus – filozófiai iskola, amely kritikusan vizsgálja, hogy az érzékek által közvetített valóság és a szerzett tudás mennyiben feleltethető meg egyáltalán a valóságnak, illetve lehet-e bárki is birtokában a tökéletes igazságnak;
tudományos szkepticizmus – tudományos vagy gyakorlati állásfoglalás, amelyben valaki az olyan állítások valóságosságát kérdőjelezi meg, amelyek nincsenek a
Zseni (géniusz) : kiemelkedően kreatív és innovatív tudós, művész, gondolkodó, korát meghatározó személy
Az idióta lehet egy fogyatékosságot kifejező, vagy egy pejoratív jelző, amit nehéz felfogású, vagy ostobaságot művelő emberekre vagy egyéb lényekre (esetleg objektumokra) használnak. A köznyelvben gyakran pejoratív jelentéssel bír.
wikipédia
a bölcs az nem tanulja, hanem örökli a tudást
a bölcselkedő kombinálja dolgait
a wikis vok
Akik minden újdonság vagy úgynevezett hihetetlen dolog elől elzárkóznak, komolyan mondom, hogy korlátoltak, és a fejlődés útját elzárják önmaguk elöl.
Akik mindenre rátapadnak, és hisznek, azok meglehet, hogy csalódni vagy koppppannni fognak néhányszor, viszont sokszor bebizonyosodik idővel, hogy nekik volt igazuk. És szerintem az utóbbi mégis a jobb.
"Sokan hivatkoznak a zsenikre, akik szembe mentek/mennek a hivatalosan elfogadott világnézettel,"
Csak azt felejted el, hogy ezek szintén tudósok voltak, nem "hívők". Amit állították, azt a saját megfigyeléseikre és következtetéseikre alapozták. És általában nem a tudományos állásponttal, hanem a vallás által elfogadtatott világképpel mentek szembe.
Az nem zsenialitás, hogy behoz valami ezos marhaságot, csak mert jól hangzik.
a zseni nem cáfolni akar..ezt honnan vetted
ufó hívő meg egyébként sincsen,legalább is nem így hívjuk azt amire te elvileg gondolsz, ebből a kijelentésből is látszik, hogy téged hidegen hagy, hogy az élet milyen sokféle formája jelenhet meg az univerzumban, csak azért jöttél kérdezni, hogy növeld az egódat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!