Összeesküvés elmélet: UFO a barátunk?
Elég sok információt feldolgoztam az évek folyamán, és most úgy gondolom, hogy összeállt a kép, amit megosztanék veletek.
Az UFO -k léteznek, a kormányok ezt titkolják, de miért ?
Az 'idegeneknek' szükségük van valamire ami nekünk van, ez a víz.
A víz elfordulása ebben a formában igen csekély a világegyetemben, így hát nagyon valószínű, hogy másnak is igénye támad rá.
Szerencsénkre egy titkos paktum keretében megállapodtak a világ vezető kormányaival, hogy titokban tartják kilétüket.
A megállapodás értelmében vizet kapnak technológiai információ cserébe.
Azért írtam, hogy szerencsénkre, mer akár erőszakkal is elvehetnék, de mivel egy Ők egy fejlettebb fajt képviselnek és gondolkodásuk tovább lát az ember csökött és fogyatékos gondolatmenetén, nem akarnak háborúzni.
"Az emberiséget nem kell leigázni, az egy annyira degenerált faj, hogy megteszi saját maga!"
Az a baj, hogy itt ti a hit és tudomány kibékíthetetlen vitájáról beszéltek. Az, hogy az élet hogyan jött létre, jó kérdés. Én hívő ember vagyok, mégis a meternializmus mellett állok ki. Az a baj, hogy a hívő fél a vitában a Bibliából indul ki, ami viszont csak egy a saját korának megfelelő törvénygyűjtemény, meg példázatgyűjtemény, nem szabad szó szerint venni. Persze, van néhány tény benne amit a tudomány utólag igazolt, ez azonban nem igazolja a biblia igazságát. Hagy éljek egy hasonlattal: ha a parasztbácsi azt mondja, hogy alacsonyan szállnak a fecskék,és eső lesz, majd a tudomány igazolja, hogy az alacsony légnyomás miatt eső előtt alacsonyan szállnak a fecskék, attól még nem kell a parasztbácsira úgy tekinteni, mintha "ősi tudás birtokában" lenne. (Lehet, hogy nem ezért szállnak alacsonyan a fecskék, csak egy példa volt)
Mindazonáltal manapság hajlamosak az emberek feltételezni egy "ősi tudást", ami soha nem létezett, csupán empirikus megfigyelések összessége a mindennapokban tapasztalható jelenségek alapján. A mai tudomány csak igazolja ezeket a megfigyeléseket, megadva a valódi okot.
Na a lényeg: tudományos vitában nem lehet a Bibliára hivatkozni. Mégpedig azért, mert feltételezi egy teremtő erő létezését, amire eddig fizikai bizonyíték nincs. Például az, hogy nem tudjuk hogy jött létre az élet még nem bizonyítja Isten létét, de persze nem is zárja ki. Ez egy nyitott kérdés, aminek a megválaszolásához még sok tudást kell gyűjtenünk. Lehet, hogy Isten teremtett mindent, de akár az is lehet (és én errefelé hajlok), hogy ő csak elindított egy láncreakciót, és legfeljebb időnként beleigazított egy picit. Persze az is lehet, hogy tévedek.
Az igazi tudós mindig fenntartja a tévedés lehetőségét amíg nem lát egyértelmű bizonyítékot igazára.
előzőnek:
1 - az okság elve cáfolja az abio-t
2 - a világ tökéletes rendje, törvényei, ordítja/ják h Isten teremtette őket
De:
a teremtett világot figyelve még nem léphetünk vele kapcsba..... ahhoz a hit kell
a materiálokhoz: a festménynek nincs festője, hanem magától lett olyan amilyen? (a világ = festmény analógia)
#66:
1. Nem, csak a te részrehajló, tudatlan és tökéletesen hibás gondolatmenetedben;
2. Nem, csak annak számára, akit nem hajt a megismerés vágya, hanem fülét-szemét befogva a természetfelettit okolja az ismeretlen, de amúgy megismerhető dolgokért.
Az analógiád pedig, mint eddig az összes, hibás és értelmetlen, te ostoba fasz.
Kapsz tőlem 5/10 pontot, mert ilyen kitartó vagy és mert újfent válaszra késztettél. Gratulálok!
"2 - a világ tökéletes rendje, törvényei, ordítja/ják h Isten teremtette őket "
Miért is?
A természet a maga tökéletlenségeivel tökéletes. Nem pedig azért, mert valaki abszolút tökéletesnek alkotta.
Élettelenből nem lehet élő.
Minden atomunk, amely minket alkot, valaha egy csillag belsejében keletkezett. Tehát élettelenből élő lett.
Porból lettünk és azzá leszünk, mert ez a természet törvénye.
Olvastátok már ezt a könyvet? Nem kell vele egyetérteni, de azért van benne egy-két mélyenszántó gondolat.
Paul Davies: Isten gondolatai
Az emberek azért hisznek Istenben, mert a haverjuknak tekinthetik. Pedig milyen alapon szeretné őket Isten attól, hogy elfogadják a létezését?
Azok egy része, akik nem hisznek, meg azért nem hisznek, mert egyszerűbb nem hinni benne, mint hogy valamiért összevesszenek a "haverjukkal" és az a pokolra küldje őket.
A többiek pedig normálisak.
aquer: miből gondolod azt, hogy egyáltalán érdekled Istent, ha létezik is? Ez miből következik? Ha megtudnád, hogy létezik, de téged semmibe se vesz, akkor letagadnád te is? Hadd világosodjak már meg.
trollkodni akartam, de láttom megy a vita :D
hajrá utolsó! :)
Kezd elfajulni, és más irányba menni a vita, de ugyanakkor érdekessé is kezd válni.
Én teljes mértékig Pannónia Oroszlánjával értek egyet, bár míg ő hívőnek vallja magát, én nem.
Ha mindenre Isten a válasz akkor, úgy is rátalálunk. Ha nem, akkor meg mást fogunk, de az is ugyanolyan jó lesz mert választ fog adni a kérdésekre. De ahhoz, hogy most kijelentsük azt, h "igenis Isten teremtett mindent," vagy "semmi köze semmihez, nem is valós" nincs elég adatunk. Személy szerint úgy gondolom, h nem létezik se Isten, se más teremtő fenséges lény, de ha a bizonyíték(ok) mást támasztanak alá, hajlandó vagyok megváltoztatni az álláspontomat.
Az meg, h itt aqer váltig állítja hogy igenis Isten a minden, meg egyéb, nonszensz... egyrészt, nem ez a kérdés. Másrészt ha hiszel ilyenekben legyen, én nem ítéllek el, ha ez ad megnyugvást egészségedre. De, hogy itt téríted... téríteni próbálod a népet röhej. Nem a templomban vagy, itt ha szentbeszédet tartasz jobbára leugatnak, erre ott a vallással kapcsolatos témarész.
Az meg, hogy elutasítasz mindent ami a tudományhoz köthető a legvégső hülyeségek csúcsa, nem azért de többek közt a Pápa is elfogadta a tudományokat, mint válaszok lehetséges tárházait.
Légy szíves fogd vissza magad, és ha nem tudsz érdemben válaszolni az alapkérdésre, inkább ne is írj semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!