Segítség! Teherbe ejtették az idegenek a barátnőm?
Figyelt kérdés
Sziasztok! Körülbelül egy éve ismerkedtem meg a barátnőmmel, ő az első, és azt gondolom, az igazi. Az ismerőseim nagyon ellenezték, mikor bemutattam nekik, szerintük csak ki akar használni, meg a szüleim kapcsolatait kihasználva előrejutni, de ő biztosított, hogy csak irigyek a kapcsolatunkra, és a régi életét maga mögött hagyta. Azóta persze már új barátaink vannak. Néhány hónapja velük, két barátnőjével, Olaszországba mentek síelni egy hétre, és különös élményük volt az egyik este: elmentek szórakozni, ám ő nincs hozzászokva az alkoholhoz, és valaki tehetett is valamit az italába, ezért megkértek három olasz fiút, hogy kísérjék őket a szállásukra, mert félnek egyedül. Eztán már alig emlékszik valamire, de különös fényeket látott, és azt, hogy egy fekete szemű valami, vagy valaki felé hajol. Azt hitte, csak álmodja a dolgot, ám nemrég bejelentette, hogy gyereket vár! Olvasta, hogy ilyen élménye már többeknek is volt, akiket elraboltak. Eddig nem hittem az idegenekben, de miért hazudna? Én szívesen felnevelném a gyereket, de mi van, ha valami szervi elváltozása lesz, esetleg még a születés előtt történik vele valami? Annyit mindent hallani mostanság, én tőle hallottam elsősorban, magzatrablásokra gondolok például. Máshol hülyének néztek, remélem ti tudtok segíteni!2013. márc. 24. 20:29
12/30 anonim válasza:
Pajkosak ezek a földönkìvüliek :)
Megtudnád adni a barátnöd számát, mivel én az ilyenekben szakember vagyok, van erre egy speciális kezelésem, adj nekünk 5 - 6 órát, ja és bérelj 1, egy szobás lakást egy jó szállodában. és fizesd az ott felmerülö költségeket, megláttod csodát teszek.
13/30 anonim válasza:
Megnyugodhatsz, beleült valaki bréjébe az meg biztos valami idióta barom azt még jól bele is lőtt. Nem lehetsz amúgy valami észlény.
14/30 anonim válasza:
Gratulálok a troll poszthoz.
A történethez mi köze van, hogy leírod, a barátnőd egy koszos k*rva volt előtte? Gondolom annyi, hogy troll kommenteket generálhatsz azzal, hogy mindenkit rávezetsz arra mekkora barom vagy, aki hagyja magát kihasználni. Gyakorolj és később lesz jobb is.
15/30 anonim válasza:
A digók kuurták fel, nem az űrlények. Bár az utóbbi gondolom elviselhetőbb lenne.
16/30 A kérdező kommentje:
Szükségesnek tartottam, hogy leírjam a körülményeket, nem akartam igazolni semmit. Sokan mondták, hogy megcsalt. És most el akarja magát tartani. Én azt mondom, Szűz Máriát sem hagyta el József, és együtt felnevelték Jézus Krisztust!
2013. márc. 25. 17:30
17/30 anonim válasza:
Igazad van! :)
Drukkolok, hogy boldogok legyetek! :)
19/30 anonim válasza:
Haha ez megkora! De jot nevettem te jo isten!
20/30 anonim válasza:
Ez már sok az UFÓktól!!! Most megyek, elkapok egyet, és úgy megb.szom!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!