Hisztek az UFOkban? Mit tennétek, ha egy este sétálnátok, egy elhagyatott helyen, és elétek állna egy UFO?
Hát, a földönkívüliek nagyon sokfélék lehetnek kinézet szempontjából. Ez azzal is összefüggésben áll, hogy honnan érkeznek. Emellett úgy is lehet őket csoportosítani, hogy pozitívak vagy pedig negatívak-e ránk, emberekre nézve; tehát hogy lelkileg, spirituálisan milyen szinten állnak.
A "klasszikus" értelemben vett ufo-lények a szürkék, mert ők a felelősek a rablásokért, eltérítésekért, talán róluk lehet hallani és olvasni a legtöbbet. Ők azok, akik a legtöbb embernek beugranak, eszükbe jutnak, ha ilyen témáról esik szó.
Én más sokszor próbáltam elképzelni egy ilyen helyzetet, de bevallom, elég nehezen megy. Még hogy ha hisz is az ember ilyen dolgokban; a gyakorlat, a valóság az valahogy egészen más.
Egy ilyen helyzetben talán nehezen tudnék hinni a szememnek; bár kénytelen lennék. Valószínűleg halálra rémülnék, és megpróbálnék távozni a helyszínről.
A szürkék negatív, parazita lények; bár vannak, akik szerint nem azok. Rideg, robotszerű lények, érzelmekkel nem nagyon rendelkeznek. Mivel az emberhez képest mentálisan (de nem spirituálisan), és technikailag más "súlycsoportot" képviselnek, emiatt lehet, hogy nem is ijednék meg, mert a tudatomat úgy befolyásolnák, manipulálnák, hogy ez ne történjen meg. Bár ki tudja. Tehát szerintem, ha ennyire közel lenne valakihez egy ilyen lény, akkor meneküléssel próbálkozni fölösleges lenne, mert úgyis az történne, amit ő akar. Elképzelhető, hogy nem is emlékeznék arra, hogy mi történt velem. Olyan mentális képeségekkel rendelkeznek, amelyek ellen mi földi emberek semmit sem tehetünk.
Én már találkoztam,sokan vannak!
Az egyik például,minimálbér fölött keres épphogy!Három gyermeket nevel egyedül és providentes kölcsönön agyal,mert lapostévét akar venni!
A másik,igaz csak két gyermekkel,de szintén minimálbérből havi 50000 forintot tol a játékgépbe!
Szoktam olvasgatni idegenek által történt emberrablásokról márn még az agyturkászok is meglepődtek néhány különös esetnél hiába hipnotizálták a pácienseket hiába gyógyszerezték néhány nagyon hasonló esetű embereknél nem tudták miért nem lehet még hosszú évek útán se kikezelni őket míg egy délután az eggyik szpihiáter arra let figyelmes hogy egy villanófényt lát és az eggyik páciens eltünt de másnap délutánra ugyan oda visszakerűlt na mindegy ezek az emberek mind ugyan azt mondák egyszercsak egy villanó fényt láttak és kieset néhány óra a hipnózissal elő hozták náluk azokat az emlékeket amellyek a sz elrablás során lévő soktol nem emlékeztek rá és mind ugyan azt vallották a villanó fény után egy teremben találták magukat mozdulni se tudtak csak lebegtek körülöttük meg kb 1 méter magas kicsi szürke emberkék az eggyikük valami orvos féle lehetet és prbálta elmagyarázni miért vitték őket el valmit a fajuk életbemaradásának a kulcsa az ember ezt mondta nekik aztán három fénygömböt láttak amik körülöttük forgot ezután othon ébredtek
szerintem ebben van valmi mert eggyáltalán nem olyan mint amit általában a sok ember mond akik azt hiszik hogy elrabolták kínozták análisan vizsgálták vagdalták tüketszúrkáltak belélyük ez szerintem baromság mert egy inteligens faj miért kínozná az élőlényeket meg amúgyis lehet hogy nekik a technikai fejletségük miat márn nem is használnak késeket inyekciós tűket
szerintetek igaz lehet ez az élmény amelyet ez a pár ember vallot?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!