Ez mi? Szellem? Megőrülök!
3 éve költöztünk ebbe a házba, akkor voltam 13 éves. Örököltük, mamám testvére és a felesége lakott itt, a nő 2002-ben, a férfi 2006-ban halt meg. A másik lakásunkban nem történt ilyen, pedig a kisebbek, azt mondják, hajlamosabbak erre. Nem hittem sosem a szellemekben, de aztán a saját bőrömön kezdtem megtapasztalni furcsábbnál furcsább dolgokat.
1, Nagyon sokat vagyok itthon egyedül, nappal mindig, éjjel egy héten 2x-3x. Tél volt, nem este, olyan 45, de már sötét volt. Emlékszem egész délután az ágyban feküdtem, ugyanis téli szünet volt, néztem a tévét. Elkezdtem fázni, így átmentem egy takaróért anyuék szobájába. Amit út közbe láttam... sosem felejtem el. Nyitva volt a fürdőszobaajtó, és égett a villany. Nagyon megijedtem, ugyanis én egész nap nem voltam bent, anyu, mikor elment, lekapcsolta, mert mikor wc-re mentem pár órával korábban, a fürdőajtó be volt csukva, a lámpa sem égett. Ahogy megláttam, a vérnyomásom 200ra, rohantam vissza a szobámba, be az ágyba. Ki nem mozdultam, amíg apa haza nem jött. Ő kapcsolta le.
2, Nyár volt, dinnyét ettem. Szintén egyedül voltam otthon. Mikor végeztem, a tálcát, aminek egyébként 3-4 centis pereme van, a konyhapultra raktam, a kés a tálcán volt. Bejöttem, gépeztem, egyszer csak hallok egy csörömpölést. Leesett a kés. A peremes tálca közepéről, a pult hátuljáról ( betoltam a falig.) Szintén ájulás közeli állapot, nem is mentem ki. Apa vette fel a kést, kb 2 órával később, ahogy hazajött.
3, A papám, akit nagyon szerettem, 5 éve halt meg. Sosem álmodtam vele, de nyáron, végig 2 hónapig csak róla, arra ébredte, hogy ráz a hideg, sírok, remegek, ordítok. lyan volt, mintha a szoba sarkából figyelne, nem mertem az ágyon befelé fordulni, nehogy mögém lépjen. Nappal is féltem, remegtem, magam körül forogva közlekedtem, mert olyan volt, mintha... ott lenne és bántani akarna. Az álmomban is bántott mindig. Szinte éreztem, hogy itt él velünk a 2 hónap alatt. Ez most, kb. 1,5 hónappal ezelőtt szűnt meg.
Ezen kívül még rendszeresen visszatérő dolgok: mintha jönne valaki haza, bedugja a bejáratiajtóba a kulcsot, elfordul, és nyílik az ajtó. De 2-3 perc úmlva sem lép be senki. Ilyenkor már nem egyszer fordult elő, hogy kimentem, és sehol senki. De éreztem, mintha lett volna ott valaki, így támadópózban néztem be a wc-be, mosdóba, spejzba és anyuék szobájába. De semmi. Ez már vagy 10x előfordult. Ezen kívül, szintén töbszörösen megtörtént, mivel emeletes házban lakunk, az egész ház berezonálhat ha valaki elsétál a folyosón, vagy a nappaliban, konyhában. Biztos tudjátok mire gondolok. E nagyon sokszor előfordul, mikor a én szobámban vagyok, a mellettem lévő nappaliból hallom a lépteket, mikor a nappaliban dvd-zem ( általában este szoktam, sötétben) akkor az enyémből. És már szinte várom, hogy jöjjön valaki, mikor tisztában vagyok vele, hogy nincs ott senki. De akkor is van! És a legdurvább, amitől engem a legjobban ráz a hideg: csak éjjel hallom, hogy a konyhafiókot húzogatja valaki, akadásig, és olyankor az evőeszközök összecsörrennek. Félelmetes. És akkor is hallom ugyan úgy, amikor egyedül vagyok éjjel.
Néhány nappal ezelőtt a wc-n voltam, és kikukucskáltam a kulcslyukon. Égett a villany a konyhában, ez nem is nagy dolog, né kapcsoltam fel. Mozgolódást láttam, pedig szintén egyedül voltam. Nagyon megijedtem.
Valamint múltkor álmomban az történt, hogy egy gyilkos rám támad, és megvágja a karom. Arra ébredtem, hogy iszonyatosan ég, mar, fáj a karom, pont ott. Reggel, mikor kelek fel, a bal kezemen csaknem egy 20-25 centis vágás van.
Szerintetek szellem? Mit akarhat? Anyuék nem hisznek nekem,azt mondják, hülye vagyok... Nem kitaláció, nagyon félek, kezdek megőrülni, kérlek esztelen kommentektől kíméljetek!
15/L
szerezz szentelt vizet és locsold körbe vele a házat meg rakj a párologtatóba
szerintem ez jó ötlet
nem nézek ilyen filmeket, undorodom tőlük. egyedül leni pedig ezek ellenére is szeretek...
én is örülnék, ha itt lenne, de úgy, ha előtte álmomban nem bántana, és nem lenne ez a nyomasztó érzés...
köszönöm a válaszokat :)
Most komolyan ti elhiszitek? JÓ, az oké hogy érzi a nagypapáját, de az hogy meg volt vágva a karja... mennyire? vérzett is vagy csak csikarva volt? Szüleidnek miér tnem mondod el?
Szellem nem létezik! Ezt azok találták ki, akik azt hitték hogy a Föld lapos...
Eszembe jutott hirtelen egy képtelen gondolat.
Mi van, ha ő egy szellem, aki nem tudja, hogy meghalt? Napi rutinjait végzi, mintha élt volna, a tudat és érzékelés hiányában, hogy a ház is már más, és élnek benne.
Vagy összefolyik két dimenzió. Egyazon emberek más dimenzióból, ugyanabban a házban. Lehet, hogy a másik dimenzióbeli önmagad is akkor van fenn, mint te, de ő pl. nem netezik, tévézik, DVD-zik, hanem pl. eszik, takarít, stb.?
Akárhogy is legyen, nem tud bántani téged. Ha megrettensz és gonosz entitásról van szó a félelmed csak erősíteni fogja a jelenlétét. Ha erőszakos módszerekkel ki is űzöd a házból, mi a garancia, hogy házon kívül nem fog utánad koslatni, és megbosszulnia, hogy kiűzted az otthonodból? Szóval én a démon/szelleműzéssel is vigyáznék, feldühítheti esetleg.
A másik: mivel súlyosbodhat a helyzet, el kell menned orvoshoz. Mert ha a démon/szellem el i tűnik, de mentálisan sérülsz, semmit sem ér a rituálé, vagy a későbbi elővigyázatosság. Bekattansz, és kész, már az ágyaddal szembeni sötét sarokban is futkározó árnyékokat, lámpaoltásra váró lidérceket fogsz látni, akik mind-mind arra várnak, hogy kihunyjon az összes fény. Csak gondolj bele megannyi félelmetes sztori van, ahol kiszorította a lelket egy testetlen árny az emberből éjszaka, s a lidércnyomás örökre az emberben maradt, még ha csak egyetlen alkalommal is fordult elő.
A másik az, ami szerintem biztonságosabb, ha odanézel, ahol szellemet, démont sejtesz. Én ha rossz energiákat is éreztem egy pontból, csak oda kellett pillantanom. Megfagyasztotta az entitásokat, amik rám szerettek volna ölni. Egyetlen pillantásba zárva.
Szóval nem szabad átadni magad a félelmeknek, mert paranoiássá válhatsz. Ez az orvosi oldala az egésznek.
Úristen!
Ez nem vicc!
Idefigyelj nagyon nagy bajban vagy a lényeg NE FÉLJ!!! a félelemből táplákozik ne adj teret neki semmiképp! a legjobb lenne elhagyni a házat de gondolom ezt nem teheted meg! Amint látod egyre erősebb lesz eleinte még csak ajtónyitás stb stb mostanra viszont már bánt is
Idézd meg vagy pedig hívj szakembert ha több kérédsed írj ide nyugodtan
DE NE FÉLJ!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!