Leszületés előtt a lélek választja ki a családot, körülményeket, földrajzi helyet, ahova érkezik?
thoomas26
A karma nem lélek, hanem ami körül lengi, olyan, mint a sorsszerűség. A léleknek nincs választása. Most komolyan kezdj már el olvasni, ha EZO hívőt akarsz játszani. Többféle vallási nézetet és reinkarnációs tanokat gyúrsz össze és eszerint válaszolsz. A reinkarnációnak különféle ágazata van, ami nép/vallási hiedelem szerint változó, viszont ha egy újat akarsz ellindítani szed szépen össze szépen a gyülekezetedet, sok sikert hozzá!
"Akkor meghatározott számú lélek van gondolom."
Nem, ez nem igaz. Egy lélek tulajdonképpen tud osztodni új lélek is születhet, de ugyanakkor el is halványulhat egyes hiedelmek szerint. Mindegyik magával cipeli az előző életének bűneit és csak azért születik újjá, hogy ezektől megszabaduljon. A reinkarnációs folyamat csak addig tart, amíg egy lélek végleg meg nem tisztul. Viszont azt is tudni kell, hogy a lélek, és aki most vagy nem ugyanaz. Két különböző személy, ha úgy jobban tetszik. Akinek mondjuk az életét különféle tragédiák, balesetek vagy szegénység, bánat meg ilyesmi lengi körül a karmaja érte
a felelős, mert a lelkét egy sötét valami lengi körül, ami bevonzza a rosszat. De én is csak olvastam erről. :D
Érdekes igen. Majd a tudomány is bizonyítani tudja egyszer talán.
Mint a gravitációs hullámokat.
Szerintem ez nem egészen helytálló elképzelés.
Elég degenerált lélek lehet, aki afrikai éhező családba szeretne születni. Már ha létezik olyan dolog, mint lélek.
Kár, hogy csak hallottad, hogy tanulni vagyunk a földön, mert ha ténylegesen is tanulnál, akkor nem kérdeznél ilyen hülyeségeket...
A lélek semmit nem választ, a lélek nem elválasztható a testtől. Tehát csak a test megszületése után értelmezhető... Nincs olyan, hogy test nélküli lélek.Ez lehetetlen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!