Miért válaszolnak itt olyanok, akik nem hisznek a reinkarnációban és a karmában?

"Attól, hogy valaki nem hisz valamiben, attól még érdeklődhet a téma iránt."

Pontosan miben nyilvánul meg ez az érdeklődés?

7: "Aki nem hallgatja meg az ellenvéleményt, az egy ellentmondást nem tűrő, nézetét másra erőszakolni akaró, durva fráter!"

A kérdésem nem azokra vonatkozott, akik érvelnek és kommunikálnak az ellentétes álláspont képviselővel, hanem éppen azokra, akik ebben a konkrét témában annyit tudnak hozzáfűzni, hogy amiről a téma szól, az nincs, és aki hisz benne, az agyhalott. Vagyis a fenti definíciód rájuk pont annyira igaz, mint azokra, akik "hívőként" ignorálják az ellenvéleményeket.

Annyiban azonban talán még rosszabbak is, hogy abszolút kéretlenül, tolakodóan hangoztatják az álláspontjukat egy olyan közegben, ahol előre látható módon senki nem kíváncsi rájuk. (Kb. mintha beállnának a pride közepére "b..z..zni".)

Én azt nem értem, hogy magukat racionálisnak valló emberek hogy nem látják át, hogy ez a viselkedés mennyire maladaptív, funkció nélküli, felesleges időpocsékolás.

# 7: Elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy vannak az életben olyan dolgok, amiket egyszerűen nem akarok bizonyítani, mert nincs érdemi jelentősége az életemben.

Mondok egy példát... Van-e arra megdönthetetlen bizonyítékod, hogy a szüleid valóban a szüleid? És ha nincs, szükségét érezted-e valaha annak, hogy legyen erre bizonyítékod?

Én nem. Az, hogy sokan mondják, hasonlítok rájuk, nem objektív bizonyíték, hanem szubjektív vélemények sora. Nincs a kezemben DNS-teszt eredménye, nem lehetek benne biztos 100%-ig, hogy azok, akik felneveltek, a vér szerinti szüleim, és nem is érzem ennek jelentőségét. Ugyanis ők voltak hatással az életemre, személyiségemre, akár tőlük származom biológiai értelemben, akár nem. Érdemi jelentősége akkor lenne, ha mondjuk kiderülne, hogy mások a szüleim és egy jelentős összeget készülnének rám hagyni... akkor bizony elkezdenék bizonyítékok után kutatni. :)

Vagy írok egy másik példát. Nincs megdönthetetlen bizonyítékom arra vonatkozóan, hogy a párom szeret, velem tervezi a jövőjét és hűséges. (Történetesen nem is lehetne ilyen bizonyítékom, mert ha lenne, az is csak egy pillanatnyi állapotot tükrözne, ami lehet, hogy holnap változik.) Mégis bízom benne, mert ha elkezdeném a tézis szintézisét vizsgálgatni, az mérhetetlenül kapcsolatromboló lenne, én is rosszul érezném magam tőle és a párom is, sőt, még az is lehet, hogy ezzel váltanám ki azt, amitől adott esetben tartanék. (Egyszerűen azért, mert egy féltékenykedő emberrel alapból rosszabb a párkapcsolat, mint olyannal, aki bízik bennünk.)

A párkapcsolatom alapja a bizalom és ezen nem is tervezek változtatni egészen addig, amíg erre a párom okot nem szolgáltat. HA okom támad gyanakodni, akkor nyilván felülvizsgálom a véleményem, de csak akkor.

Hát valahogy így vagyok én a halál utáni dolgokkal is. Hiszek valamiben, mert nekem az jó. Számomra (!) elég meggyőzőek a szubjektív vélemények, tapasztalatok. A kétkedéstől nem érezném magam jobban, az esetleges bizonyítékok pedig nem változtatnának azon, hogy hogyan élem az életem. Szóval én ezzel úgy vagyok, hogy bőven ráérek megtudni az igazságot akkor, amikor aktuális lesz: halálom után. Vagy nem tudom meg. Benne van a pakliban. Akkor sem változik semmi.