Mindenki úgy születik le a földre, hogy kap feleadatot amit teljesíteni kell. Honnan tudom, hogy mi a feladatom?
#40 Mindenki abban hisz amiben akar.
A kérdés csak az, hogy mit nevezünk reinkarnációnak. Ha azt az alaptézis, hogy amikor valaki meghal, akkor ami a testét alkotja, valami mássá lesz, azzal még a tudománynak sincs baja. a gond csak ott kezdődik amikor feltételen élőlénnyé kellene válni, és/vagy ugyanazt a tudatott kellene hordoznia a következő létnek, mint az előzőnek. Ugyanis ha elfogadjuk azt amit a tudomány már bizonyított, akkor a halála vagy pusztulása után, minden alkotóelemeire bomlik. Ezek pedig mind-mind beépülnek valamibe, azaz valami új részei lesznek. Ilyen értelemben tehát minden örök életű, hiszen ami alkotta őket az soha nem pusztul el, csak valami más részévé válik máshol.
Van viszont egy kis bibi. Annak a valószínűsége nagyon közeli a nullához, hogy még egyszer ugyanazon alkotóelemekből az univerzum, vagy ha úgy tetszik a mindenható ugyanazt hozza létre. És ha csak egyetlen atomi alkotó elem is más, vagy hibádzik a régihez képest, már nem lesz ugyanaz az új.
Márpedig ha a lélek, vagy a szellem létezik és energiaként van jelent, mint ahogy azt a különböző vallások tartják amelyek elfogadják a halál utáni lét vagy az újjászületés fogalmát, akkor sajnos az a helyzet, hogy mivel az energia is tulajdonképpen anyagi alkotó elemek által létrehozott dolog, ezért a test halálával ez az energia is el fogja veszíteni az integritását, szerkezetét, hiszen csak ahhoz a testhez tartozott, amelyik létrehozta és amelyik éltette. Még ha maradna is belőle valami ami tudatos, az soha nem lenne ugyanaz a többi alkotó eleme nélkül. Következésképp szinte biztos, hogy a halál utáni élet vagy valami misztikus létezés abban a formában, hogy tudjunk magunkról vagy azonosítani lehetne valakit egyszerűen nem létezhet. Ami létezhet egy öntudatlan elemi részecskék által alkotott energiajellemző, ami szintén idővel alkotóira esik szét, azaz az általa tárolt információ elenyészik, többé nem létezik.
És ilyen formán csak egy feladata marad minden élőnek, ami a célja is olyan életet élni, hogy a halála előtt ne bánja meg az ember azt, hogy megszületett. Közben pedig ha nem túl megterhelő hagynia kellene élni a többieket is, hiszen mindenki életének ugyanaz az célja mint az övé. Egy életünk van bár minden ami minket alkot örök életű. Legalábbis amíg az univerzum létezik addig az.
"Van viszont egy kis bibi. Annak a valószínűsége nagyon közeli a nullához, hogy még egyszer ugyanazon alkotóelemekből az univerzum, vagy ha úgy tetszik a mindenható ugyanazt hozza létre."
Aki tényleg mindenható, annak ez semmiség.
Szerintem inkább ott van a bibi, hogy tudományos módszerrel próbálsz olyasmit igazolni, ami nem tudományos, hanem vallási kérdés. Márpedig a vallás pont ott kezdődik, ahol a tudomány véget ér (lásd: Freund Tamás).
Majd megtudod ha eljön az ideje...
Amúgy meditálj rajta és az segít
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!