Szerintetek Jézus Krisztus hányszor inkarnálódott a Föld bolygón?
Szerintem vannak vagy lehetnek olyan lelkek, akiknek nem kötelező megtestesülnie, de segítő szándékuk van és ezért megteszik.
Nyilván nem a meghamisított biblia "elméleteire" voltam kíváncsi a reinkarnációval kapcsolatban. Nem is értem, hogyan feltételezhette valaki azt a kérdés feltevőjéről, hogy vallásos volna, pláne bibliahívő.
Istenben hiszek, Jézus Krisztusban is, de az egyházaknak nem sok, sőt kevés köze szokott lenni Jézus Krisztushoz; aki ezt nem látja be, annak hátterében csak saját szándéka állhat.
Érdekelnek azok az iratok, ahol Jézus Krisztus a reinkarnációról beszél, valaki adna támpontot, hogy hol keressem?
#10: "Nagyon ritka a vallások között amikor az inkarnáció szó szerint megtestesülést jelent."
Akkor mit jelent?
Először is, csak hogy tisztázzuk azok számára, akik ismételten úgy szólnak hozzá egy témához, hogy nem értenek hozzá:
Jézusnak SEMMI KÖZE nincs a keresztény valláshoz, Jézus SEHOL nem említette, hogy alapítsanak neki egy vallást. Jézus egyedüli tanítása az volt, hogy szeressétek egymást, a szeretet a legfontosabb. A keresztény vallást már a kapzsi papok találták ki, akik így szedték meg magukat a szegény hívőkből (lásd Vatikán, ami ma a leggazdagabb egyház, miközben azt hirdetik: a szegényeké a mennyek országa.. ok, ennyi erővel az egész Vatikán a pokolra jut a saját tanításuk szerint).
A másik, hogy Jézus nem egy átlagos lélek volt, aki ideszületett, mint ahogy a többi ember. Az átlagember évezredeken keresztül születik újjá, míg el nem ér egy szintet, amikor továbbléphet egy magasabb szintű bolygóra. Jézus alapból egy nagyon magas szinten lévő bolygóról származott, csakis azért született le ide közénk, a pórnép közé, hogy utat mutasson, segítsen nekünk megtalálni a fejlődést, hogy mi is továbbléphessünk egy szinttel. Jézus soha nem akarta, hogy imádják, bálványozzák, és Istenként tiszteljék. Ő csak annyit üzent nekünk, hogy a szeretet a legfontosabb. És ebben sokkal több van, mint a mások iránti tisztelet, ugyanis valóban a Szeretet a titok nyitja a lelki fejlődésnek, akit érdekel járjon utána: rezgésszintek emelése témakörben. Ha valakit részletesebben érdekel leírhatom a hosszabb verziót.
#13 Itt van néhány idézet, amely alapján Jézus Istennek, Isten fiának vagy egyéb hasonló presztízsű figurának mondta magát: [link]
Akkor most ezt mondod, hogy akik ezeket lejegyezték, azok mind meghamisították Jézus szavait? Mert ha ezt mondod, akkor én azt mondom: oké, még akár ez is elképzelhető. De akkor miért kéne azt hinni, hogy a te verziód ("Jézus csak szeretetet prédikált" stb.) hihetőbb?
"Jézusnak SEMMI KÖZE nincs a keresztény valláshoz, Jézus SEHOL nem említette, hogy alapítsanak neki egy vallást."
Vallást lehet hogy nem, de az hogy a kereszténységhez nincs köze, az ostobaság. A keresztény EGYHÁZ alapítója ugyanis Jézus.
Jézus Krisztus nem alapított vallást és egyházat sem. Olvasd eredetiben a szövegeket.
Létezett egyáltalán Krisztus korában az "egyház" szó?
#15 Sajnos azt kell mondjam, ahányszor átírták a Bibliát az évezredek alatt (a papok a saját érdekeik szerint) már azt is kijelenthetjük, a nagy része kamu. De ha valaki figyelmesen olvassa, és tud a sorok között olvasni azért ráakadhat néhol az igazságra. Jézus tanítása egyedül a Szeretetről szól, ő soha nem emelte saját magát isteni pozícióba, sőt ő épp hogy kihangsúlyozta, mi mind egyformán értékesek vagyunk (pl mikor saját kézzel mosta meg a szegények/betegek lábát, ez is az alázatosságának a jele, ezzel is azt hangsúlyozta, nem szabad lenézni másokat - ezek után elég hiteltelennek tűnnek az olyan szövegek, amiben saját magát magasztos pozícióba emeli).
#14-es, ma már fáradt vagyok, de holnap szívesen leírok mindent, de előre szólok tényleg hosszú, nekem sem 1-2 nap volt, míg mindent megértettem :) sajnos az ilyen információkat nem tolják az ember képébe (a hülye reklámokkal ellentétben, természetesen), így nem is csoda, hogy ilyen kevés ember tud ezekről, max azok, akik maguk járnak utána és nem sajnálják az időt a dolgok megértésére és összerakosgatására, akár egy nagy puzzle kirakós.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!