Lehet, hogy Jézus Krisztus apja valami kollektív tudat?
A Jézus földönkívüli topik ültette el bennem a gyanút és az a sejtésem, hogy Jézus apja egy Borg szerű valami lehet és így egy az Atya, a Fiú és a Szentlélek, és ez maga a Mennyország és ide viszik a hívő lelkeket. Szerintetek rendeben van ez a kifejtés? Vagy hiányzik még valami?
Kifejtés:
- Ha Jézus apja egy földönkívüli lény, még pedig sejtésem szerint egy Fényjáró, akkor érthetővé válna honnan származik az isteni kifejezés.
- és a glória is dicsFény ugyebár, ami szentek fejét övezi. Jelzi, hogy honnan származnak.
- tehát Máriát megejtette egy Fényjáró, akit mi most Szentléleknek hívunk
- ezt még a katolikusok is elismerik: " A Szentlélektől foganja és szüli a Szűz Isten Fiát"
- a Fényjárót az Atya küldte, ami pedig valamiféle olyan dolog lehet, mint a Borg a StarTrekben egy közös tudat több entitásban.
- utóbbiból származik az, hogy a Szentháromság tagjai: az Atya a Fiú és a Szentlélek is egy. Mindegyik az Isten egyszerre.
- és ez különös volt nekem már régen, hogy mi az, hogy egyszerre a fia is, meg azonos is vele. Nos így már érthető. Úgy azonos, mint a Borg tudata és úgy különbözik, ahogy az egyes testek a Borgban.
- innen pedig érthető is, hogy a Mennyország sem lehet más mint ez a nagy közös tudat lény. Isten maga.
- és aki hívővé válik az halála után része lehet ennek a közös tudatnak. Tudása tapasztalata beépül ide. minden egy lesz.
ÁÁÁÁ!!! Tényleg???
Találkozhatok vele??
Divat lett nem nevén nevezni Istent, például kollektív tudatnak, vagy univerzumnak.
Ez amiatt van, hogy a többség számára Isten egy antropomorf entitás, ami nem szimpatikus dolog, ezért kell személytelenné tenni az ilyen nevek által. De aki egy kicsit is tovább lát a szó szerinti Biblia értelmezésnél, az tudja. hogy az Isten, univerzum, stb elnevezések ugyanazt jelölik.
Éppen ezért ha nem vagy ostoba, akkor nem félsz használni az Isten szót.
Ha mindenféle szinonimát használsz rá, mint ahogy teszed is, akkor az antropomorf istenkép csapdájában vergődsz.
sőt most így belegondolva az is érdekes, hogy mi van ezzel a spirituális sátánizmussal, meg azzal, hogy Lucifer a fényhozó. lehet, hogy ő is egy Fényjáró? szerintem ha igen, akkor nem azonos azzal, ami Máriát termékenyíti meg. Hanem valami korábbi dolog lehet, ami még az ószövetségi időkben történt. lehet ez valami lázadó lélek, ami elszökött a borgból valami érthetetlen módon és a földre keveredett.
érdekes, hogy mennyire összefüggnek azért az itt nyitott témák? lehet ez véletlen?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!