Letezik olyan hogy valakinek az a sorsa hogy semmi sem sikeruljon az eletben?

Én is hittem és össze is jött sokszor, amiben hittem és kértem, de aztán mégis kudarc lett a vége.Már a hitre is kezdek úgy gondolni, hogy olyan, mint mikor rángatják a csontot a kutya orra előtt!

Én is mindig hajtok, igyekszek, a hibáimból is próbálok tanulni és mindíg javítani, más oldalról próbálni megközelíteni a dolgokat, minden úton-módon próbálkozni és csak bebaxik mindíg valami.Én a munkákkal vagyok kifejezetten szerencsétlen.Akár hogy is igyekszem, mindíg kitúrnak, sosem kellek soká sehova!A társkeresésben sem vagyok szerencsés.Bár ajánlkozó lenne bőven, de pár csalódás után már nem bízom benne hogy valaha is találok normális embert, amelyik meg egyéb szempontból megfelelne, az külsőre nem az esetem.

Olyan sorsa csak annak van, ki nem tesz semmit az ellen, hogy megváltozzék.

Az ember életébe vannak hullámvölgyek. Egyszer fent vagy a csúcson, de ahhoz, hogy tovább haladj utadon, mindenképpen le kell menned egy völgynek a legmélyebb pontjára, hogy újra fel menj a hegy csúcsára.

Ha lent vagy a völgyben, akkor ne siettesd a dolgot, hanem lassíts le, és szép nyugodtan végezd a teendőid, és várj egészen, addig míg a csúcsra nem érsz újra, és ha újra csúcson vagy, akkor ne siess, hanem figyeld meg mit csinálsz jól, és ha újra völgybe érsz, akkor tudnod kell, hogy csináld, hogy sikerüljön, és ez a völgy egyre kisebb lesz, mígnem egybe ér a csúccsal, és az életed azon területén már tudod mit csinálj. A lényeg, hogy ne hanyagolj el semmit.

Nem kell erőlködnöd, hogy megmászd a hegyet, csupán csináld.

Az előző válaszolónak igaza van. Istennek mindig hálásnak kell lenni, a nap minden percében, hogy életben tart téged, és segít neked, ha kéred.

Szerintem ez azért pszichológia is és amíg valaki nem érti meg, mi miért történik, nincs meg benne a felismerés és a képesség hogy javítson, akkor addig ott lesz az a fal, hiába erőlködik és teszi a dolgát(szerinte)jól.Az évek negatív tapasztalatai által meggyökeresedett érzésektől, gondolatoktól nagyon nehéz szabadulni.És sokszor ezek miatt vannak a kudarcok.Az ember pedig a kudarcok hatására egyre inkább elhiszi, hogy egy szerencsétlenség.És itt be is zárult az ördögi kör.

a másik, hogy talán olyasmit csinálsz kérdező, amit nem szeretsz igazán, ami nem a te utad.Én is ezt érzem, hogy valahol "elvesztettem a fonalat" Nem ott vagyok, ahol lennem kéne, nem azt csinálom amit igazán szeretek (abban mindig kaptam dicséretet).Nehéz ezen csupán önerőből változtatni.Kellene a környezet pozitív visszajelzése is.

Meg kell tapasztalni bizonyos dolgokat, míg nem élted át ezeket, addig nem tudsz tovább lépni, vagyis tudnál, ha az egód nem ragaszkodna annyira ahhoz a gondolkodáshoz, amit most képviselsz.

Ezek a dolgoka amiket átélsz mind ahhoz kellenek hogy tovább tudj lépni, ha változik a gondolkodásod akkor a körülmények is fognak.