Ha abból indulunk ki, hogy létezik sors, és valakinek az a sorsa, hogy megöljék, akkor elítélhetjük-e azt, aki a halálát okozta?
Ha tényleg meg van írva, akkor mindenképp be kell következnie, és ha az egyik gyilkos nem teszi meg, akkor megteszi egy másik. (Természetesen börtönbe kell kerülnie, de az más kérdés.) Ha az egyik félre (áldozat) azt mondjuk, hogy ez a sorsa, ennek kellett vele történnie, akkor ugyanez a másik félre (tettes) is igaz kellene hogy legyen, tehát neki meg az a "feladata" valamiért, hogy öljön? Ha viszont elítéljük a gyilkost, akkor az áldozat halálát sem kellene elfogadni és helyénvalónak titulálni és a sorsnak tulajdonítani.
És tegyük fel, hogy nem lennének gyilkosok, viszont továbbra is lennének olyanok, akiknek az a sorsuk, hogy megöljék őket, akkor mi lenne? Ezek a sorsok kiegészítik egymást? (Zsák a foltját?)
Túlbonyolítod.
Amióta az ember közösségben él, a gyilkosság nem elfogadható magatartásforma.Így a gyilkost meg kell büntetni, hogy példát statuáljunk másoknak és hogy szembesítsük az elkövetőt a tettének helytelenségével.Ennyi, nem kell erről több szót ejteni.
Nehogy már a végén oda jussunk, hogy a sorozatgyilkos akaratlan jótevő, aki beteljesíti mások Sorsát!
.
A Sors nem lehet egyénre szabott, hiszen az ember nem egyéni életet él. Család, közösség, ők is büntetve lennének/lehetnének, ha tiszteltjeik/szeretteik egyike erőszakos halált halna!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!