Ki volt földtúró paraszt előző életében?

"Megkérdezhetem, hogy - ha te könnyűnek tartod - szerinted hogyan lehetne bármely tudományosan verifikált módszerrel akár közvetlen, akár közvetett bizonyítékot szolgáltatni a lélek létezésére, ami elfogadható és meggyőző erejű lenne? Köszönöm, ha megosztod velünk."

Passiflora, leírtam már többször, hogyan működik ez, most röviden még egyszer:

1. Fogalom tisztázása (halandzsázás, újabb misztikus segédfogalmak bevezetése, tárgyi és kapcsolódó fogalmi tévedések nélkül)

2. Hipotézis felállítása ("a lélek létezik")

3. Predikció ("ha létezik, akkor ..., ha nem, akkor ...)

4. Ellenőrzés

Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy nincs a léleknek tisztázott definíciója, így több dolgot is értenek alatta, van közte olyan, amit tudományosan sem lehet megkérdőjelezni, de ez pont nem a halhatatlan, reinkarnálódó változat.

# 34

Köszönöm, hogy válaszoltál. Valóban megfogalmaztad már ezt korábban, és akkor is elbeszéltünk egymás mellett.

Te újra azt írtad le, hogy a tudományos kutatás módszertana szerint hogyan néz ki egy bizonyítási eljárás, mi a menete és milyen kritériumoknak kell megfelelnie, engem meg az a kérdés foglalkoztat, hogy tudna-e bárki - akár azok közül, akik hisznek a lélekben, akár azok közül, akik biztosak benne, hogy nem létezik - egyáltalán elképzelni, kigondolni egy a gyakorlatban megvalósítható módszert, vizsgálati eljárást, kísérletet stb., amivel tudományosan elfogadható - akár közvetlen, akár közvetett - bizonyítékot lehetne szolgáltatni a lélek létezésére.

Sokszor feltettem ezt a kérdést, miután - egyébként teljesen érthető módon - sokan azzal érveltek egy hasonló vitában, hogy még soha senkinek nem sikerült tudományosan elfogadható módszerrel igazolnia a lélek létezését, amiből szerintük levonható az a következtetés, hogy nem létezik.

Eddig még senki semmilyen, a gyakorlatban megvalósítható ötlettel nem állt elő, amin természetesen egyáltalán nem csodálkozom, mert szerintem igen jó fantáziát és nagy kreativitást igényelne, csak egy picit paradoxonnak érzem, hogy ha valaki saját maga sem tud tud kigondolni, legalább elméletben elképzelni ilyen módszert, akkor a hiányát milyen logika alapján fogadja el már önmagában bizonyító erejűnek arra nézve, hogy lélek nem létezik.

(Olyan válasz már született a fenti kérdésemre, hogy valaki számára az lenne bizonyító erejű, ha egy emberi lény súlyos agykárosodás, kieső agyi funkciók mellett is képes lenne normális életműködésre és létezésre, mert ha lenne lélek és testen kívüli tudat, akkor az agyra gyakorlatilag nem lenne szükség. Nem értettem a logikáját, mert tudomásom szerint soha senki nem állította, hogy abból, hogy a lélek - szerinte - képes fizikai testhez nem kötötten (is) létezni, az következik, képes lenne egy olyan hihetetlenül bonyolult biológiai szervezetet, mint az emberé, ép agyműködés nélkül életben tartani és "irányítani".

Amikor egyszer korábban feltettem egy másik kérdésnél folytatott eszmecsere során ugyanezt a kérdést, te úgy fogalmaztál, hogy:

"Jó kérdés, mert a megismerés megbízható módjai kizárják a létezését, a nem megbízható módszerek meg nem bizonyító erejűek, szóval máshogy kell megközelíteni ezt a kérdést."

Feltételezem, ha általad fent leírt tudományos módszertani megközelítést "a megismerés megbízható módjának" tartod.

Nem érzel abban ellentmondást, hogy szerinted a megismerés megbízható módjai kizárják a lélek létezését, ugyanakkor a gyakorlatban vizsgálható és bizonyítható lenne velük a lélek létezése, ha - tegyük fel - létezne?

(Mondjuk szerintem "a megismerés megbízható" módjai nem kizárják a lélek létezésének lehetőségét, hanem sem bizonyítani, sem cáfolni nem képesek azon okból, hogy nincsenek meg arra az eszközeik, hogy egyáltalán vizsgálni tudják őket, ami nekem igen jelentős különbségnek tűnik.)

Ami a lélek egységesen elfogadott definícióját illeti, szerintem soha nem lesz ilyen, mert soha lesz róla egységes elképzelése egy katolikus teológusnak, egy buddhistának, egy energiagyógyásznak vagy egy regressziós hipnózissal fogalakozó pszichológusnak vagy pszichiáternek.

(Nem ritkán ennél sokkal megfoghatóbb dolgoknak, jelenségeknek sincsen egységesen elfogadott és egységesen használt definíciójuk még egy adott tudományterületen, például a pszichológián belül sem.)

# 36/37

"Érvelésed a lélek bizonyíthatatlansága mellett egyszerű "isten-érv" érvelési hiba, azaz nem tudjuk hogy lehet, tehát csak is Isten tehette, tehát Isten létezik."

Nem érveltem a lélek bizonyíthatatlansága mellett, mert nem tartom bizonyíthatatlannak a létezését.

De az első meglepetés után rájöttem, hogy te - egyébként teljesen érthető módon - mit értelmeztél így az általam leírtakban.

Ozmium42 hozzászólására reagálva idéztem egy korábban vele folytatott eszmecserénkből az ő gondolatát, miszerint "a megismerés megbízható módjai kizárják a létezését", (én azóta sem tudom, hogy mi módon) én pedig ezekre értettem, hogy szerintem sem kizárni, sem bizonyítani nem tudják, mert nincsenek meg az eszközeik, hogy egyáltalán vizsgálni tudják.

Szövegkörnyezet nélkül tényleg nem egyértelmű, de ő akkor ezt valamifajta tudományosan elfogadott vizsgálati módszerre értette, ami közvetlen bizonyítékot tudna szolgáltatni a lélek létezésére, ha - tegyük fel - létezne.

Nincsen nálam a bölcsek köve, és sem a fantáziám, sem a kreativitásom nem korlátlan, de őszintén szólva közvetlen bizonyítékot én sem tudok elképzelni. (Ha valaki tud, akkor tényleg minden elismerésem őt illeti a találékonyságáért.)

Közvetett bizonyítékot viszont igen, és ilyet volt is lehetőségem bőven elegendő mennyiségben látni, megtapasztalni ahhoz, hogy számomra meggyőző erejű legyen.

De szerintem ezek a közvetett bizonyítékok nem tartoznak abba a kategóriába, amit Ozmium42 "a megismerés megbízható módjainak" tekint, ezért fogalmaztam úgy, ahogy.

Vele ellentétben úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy a reinkarnáció jelensége még annál is megfoghatatlanabb és hihetetlenebb a racionális elménk számára, mint a lélek esetleges létezésének a lehetősége, sokkal könnyebb bizonyítékot találni rá, mint a lélekére önmagában, a reinkarnációnak pedig - talán viszonylag könnyen belátható módon - feltétele a lélek létezése, a lélek létezésének meg feltétele valamifajta testen kívüli, (nem lokalizált, agyhoz nem kötött) tudat létezése, mert anélkül nyilván nem működhetne a dolog a gyakorlatban).

"Az tök mindegy, pár válasz is elég lett volna, mivel nagy eséllyel a válaszolók előző életükben átlagosak voltak és ezt megerősítő válaszokat vártam volna."

És ha több ilyen válasz született volna, abból milyen következtetést vontál volna le?

"Egyébként miért hisznek annyian az újjászületésben ha még nem is győződtek meg a valóságáról, tehát nem voltak olyan élményeik amiket felsorolsz?"

Arra, hogy ki miért hisz benne, szerintem mindenki csak maga adhatná meg a saját válaszát. Még az ismeretségi körömben is csak pár emberről tudom, hogy kit mi győzött meg a reinkarnáció létezéséről, és közülük mindenkit valamifajta személyes tapasztalat, ugyanúgy, mint engem.

De őszintén szólva úgy vagyok ezzel, hogy nekem elég azt tudnom, hogy én milyen bizonyítékokról gondolom azt, hogy letörölték a kérdőjelet annak a mondatnak a végéről, ami a saját életemben hosszú éveken át egy jó nagy kérdőjellel végződött, mások hite, világnézete meg a privát szférájuk, legfeljebb meghallgatom, ha maguktól elmondanak róla bármit, de soha nem érdeklődnék róla.

Én egyrészt nagyon gyakorlatias felfogású és beállítottságú voltam világ életemben, másrészt igen távol áll tőlem a tekintélyelvű gondolkodás, ezért amíg az ilyen jellegű kérdésekben nem látok kézzelfogható bizonyítékot, és nem tapasztalok meg valamit a saját bőrömön, addig nekem minden ilyen elképzelés pusztán hitrendszer, ami vagy igaz, vagy hamis. Mások hitét, vallási meggyőződését és világképét pedig tiszteletben tartom, függetlenül attól, hogy mire alapozzák.

Részemről az elmúlt több, mint tíz évben jó néhányszor szembesültem olyan jelenségekkel, amik sem az addigi hitemmel, világképemmel nem fértek össze, sem a jelenleg elfogadott természettudományos ismereteinkkel nem voltam képes elfogadható magyarázatot találni rájuk, akárhogy is próbáltam.

Ha mások általad olvasott vagy hallott tapasztalatai nincsenek összhangban a világképeddel, könnyű az objektivitásukat, megfigyelőképességüket, józan ítélőképességüket vagy a szavahihetőségüket – netalán akár az épelméjűségüket - kétségbe vonni, és ezzel elintézni a dolgot.

Amikor viszont te magad látsz, illetve tapasztalsz meg ilyen dolgokat, akkor két lehetőséged van: képletesen elfordítod a fejed, amíg a jótékony feledés homályába nem vész az élmény, mert ragaszkodsz a világ működéséről alkotott képedhez, amire bizonyos értelemben felépítetted az addigi életedet, vagy elengedve ezt az ösztönös "világkép-védő mechanizmust", a másik utat választod, és nekiállsz nyitott elmével vizsgálódni, bizonyítékok után kutakodni pro és kontra, felvállalva annak a lehetőségét, hogy az addigi nézeteidről kiderülhet, hogy nem a valóságra és az igazságra épülnek.

Nekem hosszú ideje zajlik az életemben az a folyamat, aminek során azzal szembesülök újra meg újra, hogy bizonyos kérdésekben a saját addigi nézeteim egy része nem más, mint hamis hitrendszer, amit felnőve, a szocializáció során átvettem másoktól. Ennek a felismerése és beismerése nem mindig könnyű feladat, – főleg eleinte - ugyanakkor számomra egy nagyon örömteli és felszabadító folyamat, aminek rengeteg pozitív változást köszönhetek a hétköznapokban jó néhány életterületen.

"A kérdésem provokáció volt, hátha választ kapok."

A kérdésedből egyértelműen lejött, hogy provokáció, így én őszintén szólva azon is csodálkoztam, hogy két hozzászóló volt olyan kedves, és megosztott veled valamit, amire kíváncsi voltál.

"A reinkarnáció létezésére nem lenne bizonyíték, de szerintem érdekes egyezés lenne a valósággal. Hiánya viszont ha ellenbizonyítéknak nem is, de ellenérvnek kitűnő."

Ha annak tartod, akkor ezentúl használhatod mások meggyőzésére, ha van ilyen szándékod bárkivel.

Ha már valami statisztikailag reprezentáns mintát szeretnél látni, és abból levonni következtetést, akkor szerintem érdemesebb lenne pszichológusok és pszichiáterek által leírt esettanulmányokat olvasnod, vagy akár csak belapoznod ilyen könyvekbe, de nyilván te tudod megítélni, hogy számodra mi hasznos és mi nem.

Az mondjuk nyilván időigényesebb lenne, és ott sem tudnál meggyőződni arról, hogy azok közül a terapeuták közül ki mennyire hiteles és objektív, mint bármi más olyan közvetett bizonyíték esetében sem, amit mások osztanak meg veled akár személyesen, akár más formában, nem pedig te magad tapasztalsz meg a saját bőrödön, hogy aztán a saját logikáddal vond le belőle a saját következtetéseidet.

"Ha ésszerűnek tartanám akkor nem járnék az ezoterikára trollkodni. :) Egyébként nem feltétlen a darabszám számít, hanem a bizonyíthatóság, kérdeztem volna tőlük nem személyes de az adott korra jellemző dolgokat, hogy lássam mennyire vannak tisztában azzal hogy miről is beszélnek."

Nyilván ahányan vagyunk, annyiféleképpen gondolkozunk, de én mondjuk soha még morzsányi bizonyítékot sem látnék abban, ha valaki ilyen kérdésekre képes helyesen válaszolni, mert az ahhoz szükséges tudásnak akkor is a birtokába juthatott, ha csak ez az egyetlen életünk van, ő pedig nem könyvektől elzárva élte le az életét.

Vagy szerinted rosszul gondolom, hogy amilyen információforráshoz te hozzáférhettél valaha egy adott történelmi korra vonatkozóan, ahhoz bárki más is?

"Nem értem ezt a nagy titkolódzást, feltettem egy kérdést és most azt mondod hogy azért nem válaszol senki mert kevesen vannak, meg amúgy is titok, meg különben is mi lesz a világnézetemmel, én szegény. Na.Ne.Már."

Nem mondtam ilyet, egyszerűen csak megkérdeztem, hogy szerinted tényleg "tolonganak-e", akik személyes tapasztalatot tudnak és akarnak megosztani itt, mivel úgy fogalmaztál, hogy "tehát tolonganiuk kellene a válaszadóknak".

Nem tudom megítélni, hogy kevesen vannak-e, de korábbi kérdéseknél is nagyon ritkán láttam olyan hozzászólást, amiben valaki ilyen jellegű tapasztalatot, saját élményt osztott meg, a te kérdésedből pedig szemmel látható volt a szándék, még mielőtt őszintén le is írtad volna.

A motiváció kérdése meg magamból kiindulva merült fel bennem, de nyilván mindenki más szempontok alapján dönt arról, hogy mire válaszol és mire nem, ha meg igen, mi a célja vele.

"meg különben is mi lesz a világnézetemmel, én szegény"

Írtam én bármi ilyet? :-)) Elég racionális a gondolkozásom, fel sem merül bennem, hogy akár 0,001 %-ban befolyásolná a világnézetedet, hogy mi itt mit írunk le pro és kontra. Pont emiatt még fel is tettem neked azt a kérdést, hogy 'mennyire tartanád ésszerű viselkedésnek, ha bárki azért hinne benne, mert X ember leír valami ilyesmit egy fórumon?"

"Mindössze egyet találtam:

http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__reinkarnacio-es-karm..

Ez a lány ÁLMODOTT valamit, (amiben még Gabriela Spanic színésznő is szerepelt, akit valamilyen sorozatból ismerhet, meg egy vele hirtelen a magasba emelkedő szék), és az a kérdés foglalkoztatta az álma kapcsán, hogy lehetséges-e esetleg, hogy valamilyen előző életbeli emlék keveredett, mosódott-e össze más elemekkel ebben az álmában.

Amikor arról érdeklődtem, hogy milyen forrásokra alapozva gondolod vagy feltételezed azt, hogy az olyan életek emlékei lennének a jellemzőek, amikben valaki "gazdag gyáros, nagyúr, hercegnő stb. volt, azt válaszoltad, hogy "Forrásként az itt és más netes fórumokon látottakra alapozok, ahol az előző életükről beszámolók mindig valami nagy személynek képzelték magukat."

Ha ezt az állításodat ennek az egy lánynak az ÁLMA kapcsán kiírt kérdésével tudod alátámasztani, arra nem tudok mit mondani.

"Ennek örülök hogy vannak esettanulmányok (tényleg), de ezzel már is a következő lépcsőfoknál tartunk, mégpedig hogy nem sokat érnek ha nincs rájuk bizonyíték."

Mi tekintenél erre nézve bizonyítéknak?

"Az ónorvég nyelv esete érdekes, de ha valóban így van akkor miért nincs visszhangja?"

A xenoglossziának meglepően sok dokumentált esete van, de milyen visszhangja kéne, hogy legyen? Egyrészt az emberek töredékét érdekli olyan szinten ez az egész a téma, hogy egyáltalán olvas róla, másrészt te, amikor ezekről olvasol, soha nem tudod ellenőrizni, hogy igazat mondanak-e, akik ezeket tapasztalják és leírják, ezért eleve így érdemes kezelni, ha pedig nem fér össze valakinek a világképével, akkor teljesen természetes és érthető emberi reakció, hogy vagy elutasítja olyan alapon, hogy megkérdőjelezi ezeknek az embereknek a szavahihetőségét vagy az tárgyilagosságát, vagy keres erre a jelenségre valami olyan magyarázatot, ami összefér a saját hitével, meggyőződésével - a példa kedvéért, hogy ezek nem előző életeknek a primer tudatalattiból előhívott emlékei, hanem pl. az illető által korábban látott filmjelenetekben elhangozott dolgok, amiket tudatosan természetesen már elfelejtett, de a tudatalattiból megváltozott tudatállapotban előhívhatóak, vagy mondjuk a kollektív tudattalanból származnak.

Én már olyan magyarázatot is olvastam pont ezen a fórumon azokra az esetekre, amikor valaki hangfelvételek tanúsága szerint - általa egyébként nem ismert, soha nem tanult - idegen nyelven (esetleg ráadásul valamilyen archaikus nyelven, mint abban az esettanulmányban az ónorvég) beszél regresszióban, hogy az valamelyik ősének, felmenőjének a valahai tudása, nem pedig az illető személy által valamelyik előző életében beszélt nyelv.

Nem tudom, ezt technikailag mégis hogyan lehetne elképzelni a genetikára és az öröklődésre vonatkozó mai ismereteink mellett. Én legalábbis még nem találkoztam olyan információval, hogy annak hatására, hogy valaki akár az anyanyelvét, akár egy idegen nyelvet megtanul, a DNS szerkezete megváltozik, így az utódai generációról generációra a kromoszómáikba kódolva öröklik ezt a nyelvtudást, ami ha sajnos tudatosan nem is, de megváltozott tudatállapotban egyszer majd felszínre hozható, aktiválható lesz.

Közben meg is kerestem egy másik, hasonló véleményt, amit valaki itt fogalmazott meg korábbi, hasonló témájú kérdés kapcsán született hozzászólásában:

"Amit hipnózis alatt bemondanak előző élet gyanánt (sztorik, élettörténetek, idegen nyelven való megnyilvánulás, stb...), az mind öröklött információ egy másik ember életéből."

Nekem az a elképzelés, hogy az általam megtanult nyelvek, illetve az általam megélt élmények is bekódolódnak valahogy életem során a DNS-embe, és így a leszármazottaim egyszer majd visszanézhetik életem egy-egy epizódját módosult tudatállapotban, abszolút nem hihető. De a jelek szerint van, akinek igen, és számára megnyugtató, elfogadható magyarázatot szolgáltat egy jelenségre, nem úgy, mint a reinkarnáció esetleges létezése. És hogy őszinte legyek, meg tudom érteni, ha valaki számára még akár ez, akár bármely más alternatív magyarázat is hihetőbb, mint a reinkarnáció puszta gondolata.

"Dr. Michael Newton könyve a Destiny of Souls 15 éve jelent meg, Dr. Brian Weiss is már 35 éve foglalkozik a reinkarnációval.”

Dr. Michael Newton 50 éve foglalkozik hipnoterápiával, azon belül 40 éve olyan regressziós hipnózissal, aminek angolul "life between life therapy" elnevezést adták, és aminek az a lényege, hogy a pácienseket nem csak előző életekbe, hanem egy másik létsíkra, az un. köztes létbe, létközbe tudják regresszálni, ahonnan egy teljesen más perspektívából látnak rá a létezésükre, az inkarnációik láncolatára és arra, hogy mi ennek az egésznek a célja és értelme, illetve megélik, hogy mennyivel többek egy fizikai testben élő biológiai lénynél.

Az általa alapított intézet oktatja is ezt a módszert terapeutáknak azzal az előfeltétellel, ha már rendelkeznek a megfelelő hipnoterápiás képesítéssel, illetve meghatározott időtartamú klinikai gyakorlattal. Jelenleg a világ 41 országában dolgoznak általuk képesített szakemberek.

Ő is, Dr. Brian Weiss is meg sok más, regressziós hipnózissal foglalkozó pszichológus, illetve pszichiáter rengeteg páciensnek tudott segíteni ezzel a módszerrel.

Mind a ketten őszintén leírták a könyveikben, hogy a praxisuk elején abszolút szkeptikusan, illetve elutasítóan viszonyultak az előző életek lehetőségének gondolatához, ragaszkodtak a hagyományos terápiás módszerekhez, és a saját szakmai kudarcuknak élték meg azokat az eseteket, amikor valakinél hosszú hónapok, esetleg akár évek rendszeres terápiás üléseivel sem értek el javulást.

Aztán miután több páciensükkel előfordult, hogy hipnózisban nem csak a jelen életben, kora gyermekkorig mentek vissza időben egy adott probléma gyökerének feltárásához és oldásához, hanem olyan (jellemzően fizikailag és/vagy érzelmileg, lelkileg traumatikus) tapasztalatokig, amit maguk a páciensek előző életbeli történésként éltek meg, értelmeztek és írtak le, és ennek hatására - vagy mondjuk inkább azt a tárgyilagosság kedvéért, hogy ezt követően - krónikus fájdalmakból, szorongásból, depresszióból, pánikbetegségből vagy jelen életbeli eseményekkel nem magyarázható fóbiás félelmekből gyógyultak ki meglepő gyorsasággal, akkor a kezdeti elutasítás után ha lassan is, de kezdtek egyre nyitottabbá válni az iránt a lehetőség iránt, hogy ezek talán mégis lehetnek előző életek emlékei.

Többek között azért, mert szakemberként tisztában voltak azzal, hogy fantáziának, hallucinációnak, álomnak, esetleg már elfeledett, a tudatalattiból felszínre hozott könyv v. film élményekből merítkező képsoroknak nincsen ilyen látványos terápiás hatása, a felidézett "emlékek" pedig túlságosan koherensek voltak, logikusan illeszkedtek egymáshoz és könnyen felismerhető, egyértelmű összefüggést mutattak az adott páciens jelenlegi pszichés vagy egyéb problémáival.

"Ennyi idő alatt nem voltak képesek felmutatni bizonyítékot, csak könyveket írogatni a népnek."

Az általuk írt könyvek a munkájuk "mellékterméke", miután több évtizednyi terápiás gyakorlat után úgy gondolták, hogy megosztják a tapasztalataikat, mint azóta egyre több terapeuta is a világon.

Dr. Michael Newton őszintén leírta a "Lelkünk útja" c. könyvsorozatának első kötetében, hogy mekkora szakmai és emberi dilemmát élt meg, amikor már sok évi munkája, több száz órányi hipnoterápiás ülés hanganyaga, rengeteg páciens esettanulmánya állt már rendelkezésre annak bizonyítására, hogy rendkívül eredményesen működik az előző életes, illetve a köztes létbe bepillantást engedő regressziós hipnózis terápiás módszerként, de tisztában volt vele, hogy ha valamilyen formában publikálja az eredményeit, milyen megdöbbent, elutasító reakciókra, támadásokra és várhatóan szakmai "megkövezésre" és kiközösítésre számíthat a pszichiáter- és pszichológus társadalom részéről.

Saját bevallása szerint egyre nyomasztóbb lelki teherként nehezedett rá, hogy olyan tudás és tapasztalatok birtokában van, ami még több embernek segíthetne, ha nyíltan fel merné vállalni a meggyőződését, és persze vele együtt az előre borítékolható kritikát és támadásokat a szakma részéről.

De aztán leírta azt is, hogy - nem kis meglepetésére - a várható negatív reakciók mellett számos praktizáló kollégájától kapott olyan levelet, amiben elismerésüket, és egyben köszönetüket fejezték ki neki azért, amiért felvállalta a nézeteit és a nyilvánosság elé állt, és megírták neki, hogy a munkájuk során ők maguk is szembesültek ugyanazzal a jelenséggel, amivel ő, vagyis hogy hipnózisban egy-egy utasítás hatására időnként nem pusztán a jelen életük korábbi eseményeihez "mennek vissza" a pácienseik, de még a saját kollégáikkal sem szívesen osztottak volna meg ilyen tapasztalatokat, attól tartva, hogy a szavahihetőségüket, szakmai hitelességüket vagy rosszabb esetben netalán az épelméjűségüket vonják kétségbe, nemhogy valaha is a nyilvánosság elé mertek volna állni, mint ahogy ő megtette.

"Ennyi idő alatt nem voltak képesek felmutatni bizonyítékot, ...”

A gyógyult pácienseiken túl milyen bizonyítékot kéne szerinted felmutatniuk?

"Az a bajom, hogy ezek alapján a reinkarnáció nem bizonyított, csak személyek meggyőzhetőek róla."

És miért tartod ezt bajnak, ha őszintén leírtad, hogy ezt a kérdést is provokációnak szántad, tehát nyilván nem hiszel a reinkarnációban?

Nem inkább örülnöd kéne neki, hogy épp azt támasztja alá az általad levont következtetés, hogy neked van igazad, és valóban nem létezik?