A halálnál mindenki átlépi azt a bizonyos küszöböt vagy van, aki akkor sem?

13.

"Gondoljon csak a filmszínház vásznán megjelenő mozgóképekre. Mit lát maga előtt, mielőtt elkezdődne az előadás? Csupán a vásznat. Ezen a vásznon látja az egész előadást, és a képek nagyon is valósághűnek látszanak. De menjen csak oda, és próbálja megfogni őket! Mit foghat meg? Csupán a vásznat, amelyen a képek megjelennek. És a vetítés után, amikor a képek már eltűntek, mi marad? Újra csak a vászon. Így van ez az Önvalóval is. Egyedül az Önvaló létezik, a képek csak jönnek-mennek. Ha megragadja az Önvalót, a képek többé nem fogják megtéveszteni. A képek megjelenése és eltűnése akkor már egyáltalán nem fogja befolyásolni."

"Olyan ez, mint a filmszínház. A vászon mindig ott van, de a vásznon mindenféle képek jelennek meg és tűnnek el. Semmi sem tapad hozzá a vászonhoz; az mindig vászon marad. S ugyanígy ön is mindhárom állapotban saját Önvalója marad. Ha megismeri Önmagát, a három állapot nem fog többé gondot okozni önnek, mint ahogy a mozivásznat sem zavarják a rajta megjelenő képek. A vásznon néha végtelen, hullámzó Óceánt lát; egyszer csak az Óceán eltűnik. Egy másik alkalommal tüzet lát, mely maga körül mindent lángba borít; aztán ez is eltűnik. Mindkét alkalommal a vászon van ott. Vajon megnedvesíti -e a vásznat a víz, vagy megégeti -e a tűz? A vászonra semmi sincs befolyással. Hasonlóképpen azok a dolgok, amelyek az ébrenlét alatt, az álom során vagy a mélyalvás állapotában mennek végbe, egyáltalán nem gyakorolnak hatást önre; ön mindig Önmaga marad."

(Ramana Maharsi)

16. Ritka jókat írsz, én teljesen értem, bár régről, de nekem is vannak tapasztalataim. Hát nem nagyon felejt az ember. :)

A hétköznapi meditációkról annyit hogy megéled a JELEN-t.

Csak ennyi! Tudatosítasz a JELEN-ben bármit, mivel minden a jelenben zajlik.

Ez már meditáció. Mindegy hogy ülsz, állsz vagy fekszel. Nappali vagy éjszakai éberségben. A jelenben meg minden összetalálkozik, mert a múlt is a jelenben zajlott le és a jövő is abban fog lezajlani. Ezért érthetetlen hogy tulajdonképpen minden egyszerre van JELEN! :)

23

Erre mondják azt, hogy aki nem szomjas, azt nem lehet megitatni.

Ezt nem lehet ráerőltetni senkire és hirdetni sem kell, ezt a belső indíttatásból kereső megtalálja, mert egyre jobban ezzel rezonál, és végül rátalál a helyes útra.

21

Ramana Maharsi nagy tanító "volt", az arra éretteket a csenddel tanította, a fogékonyakat az önkutatás gyakorlatával, az éretlen érdeklődőket pedig különböző válaszokkal, amikkel kielégíthette az érdeklődésüket.

17

"Nem, nem kötnek le a világi dolgok. Egyáltalán. Se a karrier nem érdekel, se a pénz, se a család...stb stb.

Csak sodródom az árral, és csókolom. Nincsenek céljaim, nem is kellenek, mert minek.

Eredetileg pont, hogy érdeklődtem spirituális irányba, de nekem nem megy."

Ha elvagy ezzel a nagy semmivel, az jó, ha szenvedsz miatta, az nem jó.

A kérdésedre a választ, a belső utazás megadhatja, de mástól nem igazán fogod megtudni, mert az értelemmel fel nem fogható, csak megélhető a ráébredés által.

Az emberek többségét világi vágyak hajtják, elérni ezt azt amazt az életben. A spirituális keresőt pedig a megvilágosodás vágya hajtja, hogy megtudja mi ez az egész létezés, hogy miért van itt. A világi vágyaktól hajtott ember a megszerzett dolgoktól érzi jól magát, de csak ideig óráig, mert aztán új dolgot kell elérnie hogy az örömöt okozzon neki. A spirituális ember pedig egyre több spirituális betekintés/élményt szeretne elérni, viszont ha a helyes útra talál, akkor magát a kereső lényét kezdi el leleplezni, így egyre jobban megtisztul a képzeteitől (érzésektől és gondolatoktól), amik mozgatják, így egyre nagyobb lesz benne az üresség, a belső tér, a tudat tere, amiből egyre jobban rálát ezekre a mozgató erőkre, a saját karmájára, míg végül fellebben a fátyol és ráébred hogy a spirituális kereső és az út nem valós, de ehhez mégis az utat kellett hogy járja, hogy ráébredjen :)

Amíg ez nincs meg, addig csak a kérdések lesznek, hogy mi hogy van, mi értelme az egész létezésnek, mi lesz velünk ha meghalunk stb.

"Az emberek többségét világi vágyak hajtják, elérni ezt azt amazt az életben."

Volt olyan hogy valaki a saját jakuzziában halt meg viszonylag fiatalon.

Ilyenkor lehet megkérdezni hogy mi értelme volt ennek a nagy törtetésnek, ha a csúcson elpatkol? Ilyenek is gondolkodásra késztetik az embert hogy csak ennyi az élet?!

Na meg mi van azokkal akik ezzel az igénnyel születnek és tudatában vannak, valószínűleg előző életükben már volt alapja ennek, tehát már akkor is keresők voltak, még ha a vallásban is élték ezt meg. Ezért nem kell erőltetni mert az igény akkor is megvan.

Azért a spirituális-keleti tanok csak most kezdek el széles körben terjedni az ezredforduló környékén, tehát rejtett tudásnak számítottak.

Sokan a vallásban élték meg a Forrással való kapcsolatot.

26

"Volt olyan hogy valaki a saját jakuzziában halt meg viszonylag fiatalon.

Ilyenkor lehet megkérdezni hogy mi értelme volt ennek a nagy törtetésnek, ha a csúcson elpatkol?"

Ezeket felesleges találgatni, karmikus alapon jövünk, ki tudhatja mit törlesztett ezzel, talán csak a csúcson megélt, hirtelen veszteség volt a lényeg.

"Na meg mi van azokkal akik ezzel az igénnyel születnek és tudatában vannak, valószínűleg előző életükben már volt alapja ennek, tehát már akkor is keresők voltak, még ha a vallásban is élték ezt meg. Ezért nem kell erőltetni mert az igény akkor is megvan."

Semmit nem kell erőltetni az biztos, a kereső mindig adott szinten rezonál, és ha elékerül egy tan, hasonló rezonanciával, akkor az megmozgatja.

"Sokan a vallásban élték meg a Forrással való kapcsolatot."

Igen, a teljes odaadás is a forráshoz vihet, amikor a hívő már csak istennek él.

Ramana tanítása is az önkutatásról szól ugye, ami nem más, mint az önátadás. Átadni minden képzetünket, amíg végül nem marad más, csak a tiszta figyelem jelenléte, ami maga a forrás, így a személy és a képzetei feloldódnak szépen. Tehát ami átadásra kerül, az nem valós, csak a forrás ami teret adott neki. Csak hát az emberek zöme ragaszkodik a képzeteihez, mert anélkül olyan, mintha elveszítenék önmagukat, ezért az önátadás amilyen egyszerű, annyira nehéz is egyben.

Az egó soha nem akarja felszámolni magát, mert azzal a léte is megszűnne, az meg hogy helyette mi van, ismeretlen és félelmetes.

"Igen, a teljes odaadás is a forráshoz vihet, amikor a hívő már csak istennek él."

Az exoterikus imánál mi emeltük fel magunkat Istenhez/Forráshoz, a meditációnál meg Ő jön le hozzánk, nekünk csak üres kehellyé kell válnunk és be kellene Őt fogadnunk, csak ennyi a különbség.

A vallással sincs semmi baj, ha valaki így tud könnyen kapcsolódni.

Én például nem vagyok nagy templomba járó, de magamtól bemegyek bármelyikbe, ha igényem van rá. Már megint a saját őszinte indíttatásomról van szó, senki nem erőltette rám. Hát így működik ez is.

28

"Az egó soha nem akarja felszámolni magát, mert azzal a léte is megszűnne, az meg hogy helyette mi van, ismeretlen és félelmetes."

A testi halál pillanatában is ez játszódik le, ott az életlepergés utáni lelkiállapot. Ami a megélt élettől függően, lehet hogy egy kellemes állapot, de lehet hogy pokoli. Az elmúlástól való félelem viszont olyan elsöprő, hogy még egy nyomorult lelkiállapottal is jobb azonosságot megélni, és ezáltal egy rossz életbe leszületni, mint hogy feladjuk a ragaszkodást a létformához, pedig ha azt elengednénk, akkor a forrásra ébrednénk.

"A vallással sincs semmi baj, ha valaki így tud könnyen kapcsolódni."

Szamádhiban a testből kilépéskor mindent elveszítünk, aminek hittük magunkat, nem marad más, csak a figyelem jelenléte, az anyagtalan ürességből való látás, és a lét érzet, hogy vagyok, végtelen mély csend és a teljesség érzete, hogy semmitől nem tud több lenni az ami vagyok.

A testbe visszalépéskor pedig a testből való látás van, szintén csak figyelemként vagyunk jelen, nincs jelen az elme énje aki valamilyennek ismeri a tárgyakat, azaz a körülöttünk lévő tárgyak nincsenek megszínezve a megismerés által érzelmi töltéssel, hanem üres semlegességgel egységben léteznek, csak a lét vanságát éljük. Nagyon nagy erőt érzünk ilyenkor, úgy érezzük, hogy bármit megtehetnénk a világban, ugyanakkor mivel minden egy, így nincs értelme bármit is elérni vagy birtokolni, és ahogy ezt a birtoklási erőt elengedjük, a lényünket áthatja a szeretet, míg végül semmi más nem marad, a lényünk válik sugárzó szeretetté, és ez a szeretet olyan sugárzó, hogy túl árad a testen, bele a világba, ahol azt látjuk, hogy az emberek az egységben léteznek, de az elkülönültség álmát alusszák. Tehát leírhatatlan együttérzés árad ki belőlünk szeretetként az emberek felé, itt szintén megéljük, hogy ami vagyok, mindenki AZ, és ami mindenki, én is AZ vagyok, tehát az egységet a létformán keresztül is megéljük szeretetként sugárzó lényünk által, ez az újjászületés pillanata is egyben, mert aki ezt megéli, az attól kezdve azon munkálkodik, hogy a többi embert erre ráébressze, persze csak azokat tudja, akik ezzel rezonálnak, az sűrű anyagba "ragadt" emberek erre nem fogékonyak.

Ezért értem hogy miről beszélt a Buddha, és miről beszélt Jézus. Holott előtte nem ismertem a tant és vallást. Mindkettő az igazságról beszélt és tanított.