A halálnál mindenki átlépi azt a bizonyos küszöböt vagy van, aki akkor sem?

Mit értesz azon a bizonyos küszöbön?

Azt, hogy átlép-e egy másik létsíkra, és nem ragad itt valamilyen okból a mi fizikai létsíkunkon?

Volt halálközeli betekintésem egy baleset miatt, ami megváltoztatta az életem, és a meditáció irányába terelt, amit hosszú évekig gyakoroltam nap mint nap, míg egy nap el nem értem a szamádhit.

Van különbség a két kilépés között.

Halálközeli betekintésnél kilépsz a testből, és lepereg az életed, ami olyan mintha újra élnéd az életed, ott van minden érzés és gondolat, ami csak felmerült az életed során, viszont nem egyéni szemszögből látod az életed filmjét mint életedben, hanem mintha felülnézetből a mindenség szemével látnál és éreznél, így azt is látod és érzed, hogy másokból milyen érzéseket váltottál ki a cselekedeteiddel. Így ha valakivel jót tettél, akkor megéled az örömét, ha ártottál neki, akkor megéled a szenvedését, tehát így már nem csak a saját érzéseidet éled meg, mint életed során, hanem másokét is. Ha örömöt okoztál valakinek akkor felemelő érzéseket élsz meg, ha ártottál akkor bűnbánó rossz érzéseket, szégyent.

A lényeg az, hogy mire az életfilm véget ér, egy érzelmi állapotba kerülsz a megélt történet szerint, vagy nevezzük inkább lelkiállapotnak, és mivel az anyagi tested már halott, így csak ezzel a lelkiállapottal, érzelmi testtel tudsz azonosságba kerülni, ez az érzelmi test pedig a neki megfelelő érzelmi közegbe fog vonzódni, azaz leszületni, ahol megélheti az érzelmi minőségének megfelelő dolgokat. Ez a karma. Az előző életek gyümölcse a következő élet.

A szamádhiban, meditáció vagy önkutatás közben amikor kilépsz a testből, akkor a forrásra ébredsz, amiben a személyed feloldódik. A forrás, maga a figyelem, aminek terében keletkezik az univerzum, és annak összes létformája, a forrás időtlen, de a tér idő tanúja. A figyelem tere üresség, de a figyelem hatja át, amikor ebben az ürességben létrejön egy létforma, akkor az a létforma ebből az ürességből bezár némi teret, ezzel létrejött a tér fogalma, és egyben az idő fogalma is, mert ennek a létformának van keletkezési ideje és elmúlási ideje is. Tér+idő=univerzum. Tehát ami végső soron vagyunk, az maga a forrása minden létezőnek, de nem személy, nincs neve, nincs formája, anyagtalan üresség, de van létezés tudata, vagyok érzete. Időtlen vagyokság, de a tér idő tanúja, más szóval a múlandóság tanúja. Szóval amikor az anyagi test meghal, akkor többnyire egy érzelmi testtel megyünk tovább, ami anyagtalan, és ki van téve a születésnek és a halálnak, de ha életünk során nem csak kifelé figyelünk, hanem befelé is, mint például a meditáció vagy önkutatás során, akkor még életünkben ráébredhetünk a figyelem jelenlétére, ami visszavezet a forráshoz, örök lényünkhöz, az elkülönült személyből, az egységbe.

8

Ahogy írod, nem lehet kijönni belőle, de ráébredhetsz, hogy nem is vagy benne. Olyan ez mint az álom, ahol az álombéli karakterrel élsz meg egy kalandot, egy álomvilágban, ahol több álomkarakter is veled van. Amíg az álom tart, addig az a valóságod, ezért ha üldöznek akkor mented az életed, mert valósnak éled meg a helyzetet, mintha ott lennél, de az álomból felébredve már tudod hogy az csak egy álom volt, és te nem az álombéli karakter vagy, egy valami mégis valós volt az álomban, a figyelem jelenléte, ami teret adott az álomvilágnak és az álomvilágban létezőknek. Hasonlóképpen van az anyagi világban is, egyetlen figyelem terében keletkezik minden, minden létformából egyetlen figyelem néz ki, de az elkülönültség illúziójában élve, hogy én ez a test vagyok, ekkor születtem, xy-nak hívnak, ezt tanultam és tapasztaltam, tehát egy testtel és egy tudáshalmazzal azonosulva létezünk, nem emlékezve a figyelem forrására, amiben minden létrejött. Mindannyian a forrás vagyunk, az egyetlen létező, de az elkülönültség illúziójában élve a létformákon át.

8

Igen, nem mindenkinek van ideje meditálni, és valaki nem is hallott még róla. Plusz a meditációban is el kell jutni odáig, hogy felmerüljön a kérdés, hogy ki az aki meditál, mert ilyenkor jön az igazi önkutatás, ami még mindig csak talán egy új út, ami kifelé vezet. Az igazság az, hogy sok életet élünk itt meg, sok élet a túlélésről vagy halmozásról szól, anyagi javak és szerelmek megéléséről, mire az egyik életben felmerül a kérdés, hogy mi az élet értelme, és ekkor kezdünk el kutatni, és még ekkor sem biztos hogy helyes útra találunk, sok a szélhámos, aki pénzért különböző spirituális gyakorlatokat árul, jól hangzó ígéretekkel, ha pedig a helyes útra találunk, lehet hogy további életeken át meditálunk, mire ráébredünk a forrásra. A meditáció az elmét csendesíti, és a csendes elmében való önkutatás pedig a forráshoz vezet, de kérdés hogy mekkora csend az elmében, és hogy minden figyelmed beleadod e az önkutatásba.