A halálnál mindenki átlépi azt a bizonyos küszöböt vagy van, aki akkor sem?

"vagy csak szimplán nem fér bele az életébe, mert ...."

Tényleg nem kötekedésből mondom, de mielőtt nagyon átengedné valaki magát annak a gondolatnak, hogy hogyan gátolják mások vagy a körülmények abban, hogy akár meditációval, akár bármi más, - akár testi, akár lelki egészségét támogató - tevékenységre időt szakítson, azért szerintem érdemes önvizsgálatot tartanunk azzal kapcsolatban, hogy mi minden más, nem létfontosságú dologra tudunk időt szakítani nap mint nap.

Elég, ha megnézed, hogy a környezetedben átlagosan hány órát töltenek emberek a TV előtt, vagy a telefont nyomogatva, közösségi oldalakat nézegetve, stb.

Nem mondom, hogy nincsen olyan, hogy valamire nincsen időd, de az esetek jelentős részében szerintem sokkal inkább arról van szó, hogy mit kezelsz prioritásként, és mit nem.

Szellem nem lesz valakiből, mert már eleve az. Itt ragadt, kísértő szellem. Úgy már igen.

Általában azért a szellemtest is lebomlik. Ez a második halál, a fizikai test halála után kb 40-50 nappal. Eddig még viszonylag könnyen kapcsolatba is lehet lépni az elhunyt szellemével, gyakran maga is jelez: még itt vagyok.

Arra nehéz válaszolni mi történik ez után az időszak után. A szellemnek le kell bomlania, ami után a lélek, a tudatosság fenntartója, egy hosszú hosszú, téli álomhoz hasonlítható álomba merül. Ennek célja hogy az új megtestesülésbe ne zavarjanak bele az elözö élet emlékei. Kb mint egy színész esetében: amikor eljátszom Hamletet az egyik este, teljes mértékben elfeledkezem arról hogy elözö este mondjuk Tartuffeot játszottam. Érdemes szent könyveket, Védák pl, tanulmányozni ezzel kapcsolatban

"Hiába tér meg idő meg akármi (amit megjegyzem fel se lehet fogni...)"

Az anyagi világban, mindennel kölcsönhatásban létezünk, bármi is történik, az ki fog váltani belőlünk egy érzést és egy gondolatot, az emberek pedig ezzel a gondolatfolyammal élnek meg azonosságot, egyik gondolatról ugranak a következőre, hasonlóképpen, mintha filmszalagon lévő filmkocákat néznének, így teljesen bele vannak bonyolódva a történetbe és a kiváltott érzésekbe, de ha befelé figyelnének időnként, akkor kialakulna egy belső tér, így már nem közelről néznék a filmszalagot, és nem azonosulnának a tartalmával, hanem messziről rálátva, ráébrednének hogy amit meg tudsz figyelni, az nem lehetsz, tehát a személy képzetéből felébrednének, aki a filmszalag bűvöletében él, tehát az egysíkú gondolkodást és gondolatfolyammal való áramlást felváltja a térből való rálátás és a személyből való felébredés, a figyelem jelenlétére. Jogosan írod, hogy mindez nem érthető, mert nem volt még dolgod vele. Tágítsd a tudatod terét, és egyre többet élsz meg abból, amiről sokan nem is tudnak hogy létezik. Viszont ha könyvekből akarod megtudni az igazságot, akkor csak elképzeléseid lesznek az igazságról, mert csak az utat járva élheted meg azt.

14

"Ööööööö, hát én például kvára benne vagyok. Attól, hogy X idő múlva majd egyszer ráébredek, hogy "álom volt", attól most még benne vagyok, és nem ébredhetek rá."

Talán még nem érett meg benned az a lelki erő, ami egy ilyen úton kellő kitartást adna, és a világi dolgok még jobban lekötnek, még ha ezek a világi dolgok sok kellemetlenséget is okoznak.

"Értékelem az igyekezetedet, de én ezekben nem tudok hinni, mert nem tapasztaltam egyiket sem. Elindultam hasonló irányba, és sehova nem vezetett semmi nem változott."

Igazából ebben nem kell hinni, valahogy ezt belül érzed, hogy ezt az utat kell járnod, és ettől semmi nem tántoríthat el, és ennek idővel meglesz a gyümölcse, de nem feltétlen ebben az életben, ez a játék sok életen át ível, valakiben egyszerűen még nem érett meg ez a belső hajtóerő.

"Lehet, hogy 1-5-10 percig le tudom magamat tépőzárazni a filmszalagról, de ez a leválasztódás huzamosabb ideig nem tartható fenn. Pedig csak így lenne haszna."

Kezdetnek az sem rossz, talán csak türelmesebbnek kéne lenned és tovább járni az utat, de ez a te döntésed.

A meditáció a hosszú út a kilépésre, de az alapokhoz szükséges lehet, az önkutatás a rövid út, mert ott elébe mész, hogy ki az aki meditál, ki az aki szenved, kinek jön az érzés és a gondolat, és ráadásul ezt napközben az élethelyzetek közben gyakorlod, amikor az érzések ostromolnak, így maga az életed lesz a meditáció, és elsőre ez úgy tűnik hogy energiába kerül, de valójában rövid idő alatt rutinná válik, mint az autó vezetés, ami eleinte nagy figyelmet igényel, aztán már rutin.

"felmerüljön a kérdés, hogy ki az aki meditál, mert ilyenkor jön az igazi önkutatás"

"Keresd a keresőt! Találd meg a kérdezőt, s megtalálod, megismered az igazságot, ami megoldja minden problémádat és eloszlatja minden kétségedet." (Ramana Maharsi:)

"azért szerintem érdemes önvizsgálatot tartanunk azzal kapcsolatban, hogy mi minden más, nem létfontosságú dologra tudunk időt szakítani nap mint nap.Elég, ha megnézed, hogy a környezetedben átlagosan hány órát töltenek emberek a TV előtt, vagy a telefont nyomogatva, közösségi oldalakat nézegetve, stb.Nem mondom, hogy nincsen olyan, hogy valamire nincsen időd, de az esetek jelentős részében szerintem sokkal inkább arról van szó, hogy mit kezelsz prioritásként, és mit nem."

Itt van a kutya elásva, ez valahogy sose merül fel az emberekben!