Ha valaki olyan születik újjá, akinek a neve bár elveszett a történelem homályában, de a korábbi élete mindenki által ismert történetet inspirált, akkor az felismeri ezt vagy mit gondol egyáltalán erről az egészről?
Pl. akik a Pyramus és Thisbe sztorit inspirálhatták nagyon régen az ókorban, ami aztán igazán híressé William Shakespeare Rómeó és Júliájaként vált világhírűvé.
Szóval ők mit szólhatnak ehhez a megszállottsághoz a korábbi életükkel kapcsolatban? Imponálhat nekik vagy kuncoghatnak magukban (akár a sok változtatáson), esetleg felháborítónak tartják?
9.
Sejtettem, hogy erre is kitalálsz valami irreleváns blablát, ezért nem érdemes ilyenre válaszolni, bármit képesek vagytok kiforgatni.
A zaklató ellen többször is panaszt tettem a megfelelő helyen, kapott szankciókat is, privátban is megírtam már hasonlókat, mint a fenti.
De aki másfél év alatt nem bír leállni ezzel a notórius zaklatással, annak aztán beszélhetsz.
Több loginnal is támad, több pirosat is nyom egyszerre, utánam jön más témákba is, ahol meglátja a nickem, csak nyomogatja vaktában. Nem ér el vele semmit, ilyen gyerekes játékokkal én persze nem foglalkozom, de azért önmagáról kiállít ezt-azt.
Viszont ez független attól, hogy én csak legjobb tudásom szerint válaszolok egy-egy kérdésre, amire itt bárkinek jogosultsága van.
Ebbe belemagyarázni ilyen kitalációkat:
"Gondolom rettegsz az igazságtól és ezért akarsz másokat is letéríteni róla."
Nevetséges egyszerűen. Pont azt szoktam írni, egy életünk van, ezt kell kihasználni, nem a túlvilágban reménykedni.
Engem nem foglalkoztat egyelőre a halálfélelem, mellesleg ifjabb koromban még én is feltételeztem valamiféle "felsőbb intelligenciát", tudatlanul.
De nekem ez az élettapasztalatom, amit közkinccsé is teszek, hogy nincs Mennyei Processzor, Szent Felhő Adatbázis, semmi nincs. Semmi nem indokolja az élőlények vezérlőszoftverének (lélek) átvitelét, egyszerűen semmi szükség nincs a leszerepelt lelkekre.
Az újszülöttnek mindig jut új szoftver, minek is kellene az ócska verzió, ez képtelenség.
"Több loginnal is támad, több pirosat is nyom egyszerre"
Brutális egy elgondolás, de abba még nem tetszett belegondolni kedves mérnökúr, hogy nem csak egy embert zavarnak a fellengős, mindenkit hülyének nézős válaszaid, karöltve az állandó kötekedéseddel és a mesterséges intelligenciás szarságoddal?
Kieg.
És az elmebeteg, fenyegető privát üzeneteid (amihez most is volt szerencsém), ha valaki rosszat mer hozzád szólni, illetve az oldal szabályzatával való vagdalózásod, holott pont te szeged meg állandó jelleggel. Komolyan vedd már észre magad ember! Nem egy ember szállt rád, hanem sokakat irritálsz. Nem ok nélkül.
15,16,17
Teljesen egyetértek, én is úgy gondolom, hogy sokakat irritál itt, nem pedig egy valaki szállt rá. Korábban nekem is írt egy kötekedő, sértő privát üzenetet, amit szinte sokkoló volt olvasni, olyan rosszul esett, hogy utána rögtön le is tiltottam. Aztán olvastam itt, hogy másokkal is ezt csinálja. Valóban teljesen fordítva ül a lovon, nem veszi észre magát, hogy nem mások, kezdik a negatív kritizálást, hanem már csak reagálnak az ő irritáló viselkedésére.
Nem tudom, hogy például a vallás kategóriában is ezt műveli-e. Azzal nincsen semmi gond, hogyha más kategóriába ír normális stílusban, például valami műszaki, szakmájához közel álló kategóriába, hogyha tényleg valamilyen mérnök a szakmája. De itt az ezotériában semmi keresnivalója nincsen, a vallásba pedig ahogy írtam, nem tudom hogy be szokott-e járni.
10-es, hol olvasható ez az általad említett "trollok listája"? Ez így érdekesnek tűnik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!