Akkor sem lenne tudományos bizonyíték a reinkarnációra ha minden gyerek megbízhatóan, hitelesen mesélné el az előző életét? Pedig nem hallott róla ezekről a helyekről a mai életében! Miért nem lehet tudományos?
A tudomány önmagát igyekszik függetlennek beállítani, holott ahogyan a teológiát áthatja az istenekről való tényszerű elképzelés, úgy áthatja a tudományt is a 18. század végi szélsőséges racionalizmus. Szóval, ha sikerülne bizonyítékot szerezni a reinkarnációra, a tudósok megtalálnák a módját annak, hogy valami "észszerű" magyarázatot találjanak rá, tehát végső soron nem fogadnák el.
Aki azt gondolja, hogy tévedek, az nézzen utána neves tudósok kijelentéseinek. Pl. Brian Cox hogyan használja fel sunyi módon a részecskefizikát a szellemek létezése ellen, vagy ott van Lawrence M. Krauss, aki közel hozta a világot ahhoz, hogy a kvantummechanika törvényeit imádjuk, mint teremtőnket.
Végső soron a tudomány is csak egy vallás.
(egy agnosztikus)
Nem tudom, hova tűnt az írásom.
Azt írtam, hogy ha legalább néhány 1000 gyerek ezt HITELESEN tudná, akkor a tudomány nagyon is komolyan foglalkozna vele.
A tudomány nem vallás, itt a tények a legfontosabbak.
Vagyis Metaverzum.
Elnézést, szót tévesztettem. Nem a Multiverzumról, hanem a Metaverzumról volt szó.
@4: A kérdésben szereplő feltevés még érdekesebb. A kérdező azt írja, hogy minden gyerek. Azaz ez olyasmi lenne, ami a világ legmindennaposabb dolga, a gyerekek üzembiztosan rendelkeznének ezzel a képességgel, mind, nem csak pár ezer.
Egy ilyen világban viszont azt hiszem, a reinkarnáció lenne az abszolút alapfeltevés, az az értelemszerű elgondolás, amit ez a világ kínál a lakóinak, és pont az lenne egy erős, akár döbbenetes állítás, ha valaki azt mondaná, hogy nincs reinkarnáció és bármi alternatív elképzelést kellene kőkeményen bebizonyítani
De hát ez egy képzeletbeli világ csak, így gondolatkísérletnek jó, másnak nem nagyon.
De igen, az igen meggyőző bizonyíték lenne. Természetesen a megfelelő módszertannal ezt körbe kellene kutatni - pl. olyan, hitelesített információkat megtudni az előző életről, amit egész egyszerűen nem tudhat, és esélytelen, hogy véletlenszerűen ráhibázzon a vizsgálati személy, majd kettős vak kísérleti elrendezésben megkérdezni az illetőt/gyereket erről, és kiszámolni, hogy mennyi az esélye, hogy pusztán véletlenül hibázott rá - ergo megüti-e a szignifikanciaszintet.
Lényegében ha minden kétséget, és más egyéb lehetőséget kizáró módon, tömegével lenne megfigyelhető ez a jelenség, akkor az valóban tudományosan igazolható tényállás lenne, vagyis azzá válna a reinkarnáció.
Ameddig csak szürke, ködös, anekdotikus, minimum megkérdőjelezhető elmesélések vannak, addig viszont nem az.
"A multiverzumról szóló elképzelés"
Jól írtad: ELKÉPZELÉS. Nem törvény, nem tény!
"pl. az égvilágon semmivel sem másabb, mint egy vallásos elképzelés"
Hát... azért van egy kis különbség. Egyrészt ez talán majd bizonyítható lesz, másrészt nem ez fogja alakítani az életed!
"Dávid Gyula mégis le merte vezetni nyilvánosan?"
Ő is azt mondta, hogy ez elképzelés. Tehát akkor mi a problémád?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!