Miért van az, hogy vannak, akik "beavatottak"? A többi meg maradhat vak bányaló?
Voltak/vannak, akik olyan ezoterikus meg okkult tudásoknak vannak birtokában, aminek az emberek többsége nem. Előfordulhat, hogy már eleve olyan képességekkel születtek.
Mi ez a "kiválasztottság"? És egyben igazságtalanság?
Mert hogy az ember a világot úgy alakítja, az oké. Mert hataloméhes, eddig is tudtuk, hogy minden erről szól. Van egy csoport akinek tudása vagy belátása van valamibe, de ezt a tudást csak bizonyos emberekkel osztja meg, létrehoz egy kasztot, ami majd uralkodik a többi van bányalovon.
Az, hogy az ember ezt megcsinálja, az nem meglepő.
De akkor mi a magyarázat arra, hogy vannak, aki így születnek? Vagy vannak akiknek belátásuk van a fizikain túli dolgokba, másoknak meg még akkor sincs ha láttatják velük, tehát képességileg képtelenek ilyenre? Mert ez arra engedne következtetni, hogy ahonnan jövünk, és leszületünk, már ott se egyenlőek a dolgok.
Innen pedig felmerül a kérdés, hogy akik "vak bányalónak" születnek, az a nem egy és nem két ember, azok mi célból születnek, és kit szolgál az ő inkarnációjuk? Sakkbábunak?
#40
Tök mindegy, idomítás folyik mindegyikben.
A többit beszéljétek meg egymás közt. Én részemről nem adok igazat senkinek (sose szoktam), de mindenre nyitott vagyok. Ezt meg most egy ideig pihentetem :D
Szép napot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!