Miért kell a jelenben lenni, ha annál pocsékabb, és unalmasabb nincs?

ELSŐ FEJEZET

Megyek az utcán. A járdán mély gödör.

Beleesem.

Elvesztem... Tehetetlen vagyok.

Nem az én hibám.

Egy örökkévalóság mire kimászom.

MÁSODIK FEJEZET

Megyek ugyanazon az utcán.

A járdán mély gödör.

Úgy teszek, mintha észre sem venném.

Megint beleesem.

Alig hiszem el, hogy újra itt vagyok.

De nem tehetek róla.

Még most is sokáig tart, mire kimászom.

HARMADIK FEJEZET

Megyek ugyanazon az utcán. A járdán mély gödör.

Látom.

Beleesem... amolyan megszokás... pedig számítottam rá.

Tudom, hol vagyok.

Az én hibám.

Azonnal kimászom.

NEGYEDIK FEJEZET

Megyek ugyanazon az utcán.

A járdán mély gödör.

Megkerülöm.

ÖTÖDIK FEJEZET

Másik utcán megyek.

"Ha magad miatt meditálsz, nem is fog menni, csak ha Isten miatt szeretnéd."

Ez nagy igazság, bár a kezdő meditáló többnyire annak reményében kezd el meditálni, hogy a meditáció által elér egy bizonyos állapotot, legyen az nyugodt, megvilágosodott, vagy bármilyen elképzelés a fejében amit el akar érni, ezt követően ráébredhet egy bizonyos szinten hogy nem önmagáért kell tennie, mert az pont hogy az énjéhez köti, a spirituális énjéhez, ami szintén az elme énje, az én pedig személyes szemszögével elkülönültségben létezik az egység helyett. A meditáció által a figyelem lesz éber és általa a figyelem tere tágul, így a gondolati és érzelmi azonosságból lép ki az ember, ahogy a nagyobb térből úgymond rálát ezekre a gondolatokra és érzésekre (amit megtudunk figyelni az nem lehetünk ugye), majd a figyelem tere a test határait meghaladva, a testet kívülről látva, az ember megtapasztalja hogy nem egy test és elme csupán. Ezt követik a szamádhi különböző szintjei, attól függően hogy mekkora a figyelem ébersége, mert amikor a gondolati és érzelmi szintet haladja meg a figyelem, akkor az spirituális élményekkel járhat, (felszabadultság sugárzó öröm, mély szeretet érzés stb), és ezekhez az élményekhez könnyen kialakulhat a kötődés, ami szintén egy áhítatos személyes szemszögben, azaz elkülönültségben tarthat. Amikor pedig a testet is meghaladja a figyelem tere és ráébredünk hogy ahogy egyik érzésünk és gondolatunk sem vagyunk de még csak a test sem, akkor hihetetlen mértékű megszabadulást élünk meg, ami akár extázissal is járhat, és ez egy újabb nagy csapda, mert ez akkora élmény, hogy nagyon könnyű ragaszkodni hozzá, és a ragaszkodás a spirituális énben tart, a spirituális én újra el akarja érni ezt az élményt, ezért a spirituális énünket is fel kell ismernünk és el kell engednünk, hagyni kell a figyelem terében feloldódni, és akkor csak az üres tiszta figyelem marad, ami maga a tiszta jelenlét. Hogy mi a tiszta jelenlét, ami túl van az emberi formán is? Maga a figyelem forrása, hasonlattal élve nevezzük végső figyelemnek, ami tanúja keletkezésnek és elmúlásnak. Ez a végső figyelem üresség, erre ébredt rá Buddha is, ez a figyelem vagyunk, ez az időtlen örök lényünk. Azért időtlen, mert az ürességben nincs idő és tér, de amint az ürességben megjelenik egy létforma, az bezár némi ürességet, ezzel létrehozva a teret, ahol van tér, ott van idő is, mert a létformának van keletkezési és elmúlási ideje, tér+idő=univerzum, az univerzum összes létformája egyetlen figyelem terében keletkezik és múlik el, minden létformából egyetlen figyelem figyel kifelé, de az azonosulás a testtel és annak elmebeli énjével, az elkülönültség illúzióját hozza létre, ebből az elkülönültségből ébred az aki megvilágosodik és ráébred a végső igazságra, hogy mind egyek vagyunk, hogy csak a végső figyelem ami örök és időtlen, minden más múlandó. A megnyilvánulatlan örök lényünk maga az üres figyelem, itt csak a VAGYOK érzet, lét-tudomás van, nincs világ, keletkezés és elmúlás, csak önmaga fényében és teljességében ragyogás, önmaga tudatában létezés, mondhatni létezés az örök üdvben, és ez a megnyilvánultalan időtlen lényünk amikor megnyilvánul, akkor a kisugárzó szeretet ad teret minden létezőnek, a szeretet egy pozitív teremtő erő, ekkor van világ univerzum és létformák, köztük az ember, aki keresi istent, vagy elutasítja istent. Erre bárki ráébrdhet aki nem csak az elme kicsi énjét szolgálja ki világi érzések hajszolásával.

Az a baj kérdező, hogy az egó annyira elhatalmasodott rajtad, hogy észre veszed hogy az egó álmodozik, nem te, mert ez neki így kényelmes, nem akar szembenézni a MOST kihívásaival, inkább rabszolgasorsban tart téged

Vágyakozás és félelem, ez van benned

Jó lenne az, ami nincs, de félsz elveszteni ami van, vagyis nem te, hanem az egó

Le fogod élni az életedet álmodozással, közbe meg nem csinálsz semmit, ahelyett hogy boldog lennél