Miért kell a jelenben lenni, ha annál pocsékabb, és unalmasabb nincs?

na, ezzel se leszek népszerű, mert földhözragadt. Szóval néha kell álmodozni, de az álmokat céllá kell kitűzni. Ahhoz meg csak a jelenben tudsz bármit is érdemben hozzátenni. Ha stresszes vagy, a jelenben kell lecsendesedned. Ha éhes vagy, a jelenben kell tenned valamit, hogy enyhítsd. A múltbeli traumáid is a jelenben dolgozod fel, ha nem akarod örökké a szőnyeg alá söpörni és várni a csodát, hogy majd jobban leszel.

A tudatos jelenlét, a mindfulness más, de alapvetően nagyon meg lehet tőle nyugodnia annak, aki szorong. Tudatosan kizárja a szorongást is, mint érzést.

"Van a divatezoteriás jelen, ami nem az igazi jelen, meg van a meditációs, ami az igazi. Es ez alapján, hogy ki melyikkel foglalkozik, tudhatjuk hogy ki akar igazán a spiritualitással foglalkozni, mert meditál, és ki keres csak önigazolást."

A divatezoteriás jelen tulajdonképpen az, amikor csak felszínesen olvasgatják és gyakorolják a dolgot, de valójában nem érdekli őket. Az egó amúgy is retteg a jelenléttől, megpróbál belőle kimenekülni, pont a szembesülések miatt. A jelen túl zord és kegyetlen, mert nem teljesülnek a vágyak. De ez nem is a vágyak teljesüléséről szól. Ez karma, amit vagy elfogadsz vagy nem. Mert azzal is a jelenre mondasz igent. Elhiszem hogy nemet mondanál, de a kellemetlenségek is a jelenben vannak. A divatezotériások az elme szerint foglalkoznak a jelennel, hogy majd ha így és így teszel, akkor milyen jó lesz, mert teljesülnek a vágyaid. Tehát ego booster-nek használják. Ők valójában nem akarnak a jelenben lenni, elfedő technikákat alkalmaznak mert képtelenek a szembesülésre. És az élet a legjobb tanító. Ha valami nem sikerül, ott kénytelen vagy szembenézni a helyzettel, megérteni hogy miért így alakult. Kénytelen vagy elfogadni és oksági alapon gondolkodni. Ez alapozza meg a tisztább látást. A kudarc is a jelenhez tartozik és annak a megfejtésére inspirál. Itt válik komollyá a jelenlét, amikor bármi is történik, te a jelenben maradsz és megpróbálsz rálátni saját magadra, a helyzetre. Ha nem menekülsz, azzal mindig nyersz valamit, ha valóban meg akarod érteni a dolgokat.

"Az álmodozás az ego játéka, hogy ne kelljen szembenézned azzal hogy mennyi minden nem lehetséges a realitásban, és azt csinálhasd amit akarsz, amire egyébként nem lenne lehetőséged a realitásban. Magammal a saját képzeletemben is szembe tudok nézni. Ehhez nem kell a valóság."

Az álmodozás csak addig hasznos, amíg tudatában vagy az álmodozásodnak. Ha beleveszel, az még nem gyógyír, csak magadat nyugtatgatod. Ez is menekülés. Meg kell találni az arany középutat. Álmodozhatsz, csak ne csapd be önmagad. A képzeletedben való szembesülés még mindig csak kép. Képek nélkül kell látni önmagadat, a színtiszta valóságot. Ez baromi nehéz, fáradtságos munka, de megéri. Erre szolgál a jelenlét.

"Én értem ezt az egészet amit leírtál csak hasznalni nem tudom. Ha egyszer /ideges/dühös/szomorú/boldog/fáradt/izgatott/ stb. vagyok akkor az van. Nem tudok vele semmit csinálni, hiaba próbalkozok."

Meg kell élni az érzelmeket, de nem szabad véglegesen azonosulni velük. Egy idő után átszelídülnek. Ha történik veled egy nehéz élethelyzet, az lehet hogy erre tanít. Kapcsolódj jobban a lelkedhez, az érzelmeidhez, éld meg őket. A dühöt, a fájdalmat, a kétségbeesést és alakulj át. Ez elvezet egy tisztább, egómentesebb tudatossághoz. Talán megérted mi miért történik. Fontos hogy az oksági gondolkodás kialakuljon.