Van aki úgy érzi, hogy egy ponton túl reménytelen ez a földi élet, hogy minden hiábavaló?

Jézus is belefáradhatott a harmadik év végére, Zarathusztrát megkéselték azok akik nem érették tanítását, Buddhát megmérgezték kvázi - Én sem találom a helyem egy ideje már, mióta voltak élményeim. Ilyen villámcsapás szerű megvilágosodások.

Már nem is beszélek róla sokat, mert az emberek egyszerűen nem értik. Ezerszer próbáltam elmondani leírni pszichológusnak de csak hümmögtek.

Nem érzem azt hogy vonzana ez a világ, kívülálló vagyok.

Kiégtem, megfáradtam.- Semmit nem találok már ami itt marasztalna, a kicsi családomat leszámítva de ennyi. Úgy érzem sokat hibáztam és igazságtalan bántásokat és szituációkat kaptam az élettől.

Nem is találom a helyem. Párkapcsolatban is egy nagy nulla vagyok, egyszer sem kellettem soha egy szép lánynak sem. Egyszer sem éreztem ezt. Mindig menekültek tőlem, pedig elég rugalmas vagyok szerintem.

Kiábrándultam ebből az egész fizikai létből. Utálom hogy dolgozni kell menni, hogy a pénz meg az anyagiak a legfontosabbak.

Egy helyes lányt szerettem volna párnak, de mind semmibe vett meg elhajtott. Nincs kedvem már felkelni se nyűg. Úgy érzem büntetés nekem az élet. Hobbiimba is rég beleuntam. Pedig több volt. A szex sem hajt már... Persze jó lenne, de már túl vagyok ezen is így harminc éves korom felé. Gyakorlatilag alázásokkal, sérelmekkel éltem le egy fél életet és egyik imám se hallgatta meg senki. Egyre kevésbé hiszek bármiben is, talán valami ateista utópiában talán... de ennyi.