Miért ellenpéldával tanít az élet?

Szerintem az ezotériával kár foglalkozni.

Viszont én sokat foglalkozok szellemi dolgokkal, de csak azon az alapon hogy azt hiszem el amit meg tudok figyelni.

Eljutottam oda hogy nagyon szeretem az embereket. Még mindig nem vagyok az a hú de társas lény. De, szeretem az embereket, megértem őket, megértem hogy miért vannak ilyen állapotban amilyenben vannak. Nekem is voltak csalódásaim, mindenféle rosszérzéseim nemrégiben is. De újra megnéztem a szituációt és láttam, hogy az egy másik ember, az nem én vagyok, és ő a maga szempontjából, a maga nézőpontjából a lehető legjobb megoldást választotta, vagy legalábbis úgy hitte, csak nekem ütött be úgy az a dolog mintha mélységesen sértő lenne. Szóval mindenki a maga nézőpontjából cselekszik. Ha valaki többször gonoszkodik velem és a dolog kitisztázása, megbeszélése se segít, akkor persze inkább megszakítom vele a kapcsolatot. De ezt csak nagyon kevés emberrel kapcsolatban tapasztalom. És még ezeket is általában én ingereltem fel az elején. Egy csomó normális ember van. És ezek jól reagálnak arra ha az ember kedves velük, meg kimutatja a szeretetét. És lehet menedzselni az embernek a kapcsolatait. Csak kell egy csomó türelem hozzá. Megaztán kérdéses, hogy szeretet nélkül egyáltalán érdemes-e élni. Igazi boldogság nincs szeretet nélkül.

Ez talán túl magasröptű sokaknak. De ez a tapasztalatom.

Hasonlóan tapasztalom, mint a 3-as. Az emberek alapvetően nem gonoszak. Én is mindig megpróbálom a másik szemszögéből nézni a dolgokat. És igen, nem mentség a viselkedésükre az, hogy az ő helyzetük szerint ez elfogadható. Pl. ha valaki gyilkossághoz folyamodik, mert rossz gyerekkora volt, és bosszút áll a szülein, attól még kioltott egy emberi életet, és NEM ez lett volna a jó megoldás.

De pont az a baj a mai világgal, hogy az emberek nem akarják megérteni a másikat, mert (nyilván jogosan) sértve érzik magukat, ha megbántják őket, és szükségük van a kárpótlásra. Ezért ha valaki kiszúr velünk, akkor mi is kiszúrunk vele. Ha valaki bánt minket, azt kívánjuk neki, bárcsak ugyanezt megtapasztalná. De emberek! Ki ismeri azt a mondást, hogy agresszió agressziót szül? Ha így állunk egymáshoz, és nem tudjuk félretenni az egónkat, akkor ez a világ, és ez a társadalom sosem fog szintet lépni. Nem azt mondom, hogy el kell viselni a mások által okozott szenvedést, egyáltalán nem. Csak nem kéne mindent magunkra venni, és jobban bele kéne gondolni a másik érzéseibe. Hogy vajon miért is cselekedett úgy, ami engem bánt... lehet az is, hogy bennem van a hiba, és csak én reagálom túl. Ha jogosan érzem magam sértve, akkor is biztosan van rá magyarázat. És ha megtaláltuk az okot, akkor vajon mi lehet a megoldás. De legtöbb esetben azt hisszük, hogy a világ körülöttünk forog, előre ítélkezünk a másikkal szemben, és esélyt sem adunk arra, hogy megértsük mások tetteit, hanem egyből visszahúzódunk az engem "mindenkiszemétésmosthagyjatokbékén" barlangunkba. Mindenkinek saját maga a legfontosabb, és a többiek problémáját a magáé alá rangsorolja, de azt elvárja, hogy mások törődjenek vele, hogy mások vegyék figyelembe az érzéseit, miközben lehet, hogy ő nem veszi észre a másikat.

Egy jó példa erre a megcsalás. Amikor egyszerre hazudnak nekünk, becsapnak és elárulnak minket. Sok esetben, még ha valaki be is ismeri, hogy megcsalta a párját, esélyt már nem kap arra, hogy megmagyarázza. Talán ha eleget bűnhődött utána, a másik megbocsátja neki. Viszont hogy mi lehetett az oka, azt valószínűleg nem a kapcsolatban fogják keresni (vagy az emberi természetben), hanem valószínűleg a harmadik fél hibája, aki természetesen sokkal vonzóbb, mint akit megcsaltak.

Maga a hazugság sem a rosszindulatból táplálkozik, hanem a félelemből. Bizonyos szituációk elkerülése végett, amitől az emberek félnek. És miért? Mert nem lehetünk egymással őszinték, mert ha őszinték vagyunk, akkor elítélnek bennünket. Elítélnek az őszinte érzéseinkért. Mert az őszinte érzések fájdalmasak tudnak lenni. És nem akarunk megbántani másokat, és mi sem akarunk sérülni. Ezért nem leszünk őszinték, és velünk sem lesznek azok. Ha pedig igen, megsértődünk egymásra. És így folytatódik tovább az ördögi kör. Magunkban őrizzük a ki nem mondott érzéseinket, bizalmatlanok vagyunk másokkal szemben, és védekező állásból kommunikálunk.

A kérdésedre azt tudnám válaszolni, hogy talán azért tapasztalod mindezt, hogy elfogadd azt, hogy milyenek az emberek, de ne haragudj rájuk emiatt. Ez most kevésbé lesz jó példa, de pl. ha befogadsz egy állatot, és megharap, akkor sem fogsz rá megsértődni, vagy megharagudni, mert az állat nincs tisztában a te érzéseiddel, hanem számára ez volt akkor a legjobb döntés, mert pl. félt. Az ember nyilván okosabb, mint egy állat, de sajnos az egójukon túl tényleg sokan nem látnak, és nem szándékosan csinálják. Viszont ha valaki tudatosan szemléli kívülről mások helyzetét, a sajátján túlmutatóan, akkor felül tud emelkedni azokon a rossz érzéseken, amiket mások okoznának neki. Egyszerűen nem kell magadra venni. Ha átlátsz a színfalakon, hogy ki miért cselekszik valójában, akkor magadtól függetlenül is képes leszel látni a történéseket, nem tudnak olyan könnyen megbántani, és teljesen megváltozik a véleményed az emberekről. Szeretni fogod őket annak ellenére is, hogy néha rosszat, sőt elfogadhatatlan dolgokat tesznek, mert tulajdonképpen ők is emberből vannak, és megtaníthatod nekik, hogy milyen az, ha valaki megérti őket, még annak ellenére is, ha rosszat tettek.