A léleknek vannak tulajdonságai?

Írtad, hogy amikor a test meghal, így a testazonosságot elhagyva, kívülről szemlélődünk.

Mennyi idő telhet el két újraszületés között?

Létezik olyan, hogy a szellem test a test halála után a helyszínen marad még évekig? Vagy a test halála után, mikor az érzelmek, gondolatok le peregnek, akkor utána már a következő létszületés következik?

Az önkutatás alatt, mire gondolsz pontosan?

Van valamiféle önkutató módszer?

Amikor élőként , jelenleg megszűnik a testazonosság, a fájdalomhoz való kötődés is megszűnik, tehát nem érzel már fájdalmat, ha szegbe lépsz? Nem vált ki jajgatást?

Az önkutatást lehet napközben az élethelyzetekben is végezni, és lehet otthon elcsendesedve is. Amikor otthon végezzük az önkutatást csendes elmével, és felbukkan egy gondolat vagy egy érzés, akkor próbáljuk visszavezetni hogy hol volt ez a gondolat egy fél pillanattal azelőt hogy tudomásunk lett róla, azaz próbáljuk megtalálni a gondolat forrását, de ebbe a kutatásba minden figyelmünket bele kell vinni, ha a figyelmünket a világi vágyak megosztják, akkor még nem vagyunk érettek erre a kutatásra. Ha a figyelmünk szétszórt, az olyan mintha sok kis elemlámpával pásztáznánk, de ha a figyelem nincs megosztva a világi vágyak által, akkor egyetlen erős sugárban összpontosul, és ez fel fog ismerődni a jelenlét terében, olyan ez mint a maximális odaadás, amiért kegyelem jár, mintha bentről dörömbölnénk mindvégig és kivűlről kinyitnák nekünk az ajtót, és ekkor ébredünk rá hogy mindvégig kint voltunk, itt a keresés véget ér. Akinek szétszórt a figyelme a világi vágyak miatt, azaz mindig kivetül, annak napközben érdemes az önkutatást gyakorolnia élethelyzetekben, amikor például egy élethelyzet érzelmi azonosságba ránt, mint például félünk, vagy haragszunk, akkor a figyelmünket fordítsuk befelé és nézzük meg hogy kinek jön az érzés, erre a belső automatikus megélésünk az lesz hogy én nekem jön, ezzel teljesen előtérbe került az én érzetünk, szinte megfogható lesz, ekkor kövessük vissza hogy hol találjuk magunkban ezt az ént, mi a forrása? Ahogy ezt végig figyeljük magunkban, végül nem találjuk az én forrását, egyszerűen az üres jelenlétünk figyelmünk marad, és ráébredünk hogy mind a félelem és az aki félt, csak egy érzéssel való azonosság volt, ami csupán a fejünkben létezett és valósnak éltük meg. Az üres jelenlétünk/figyelmünk viszont nem fog sokáig megmaradni, mert jön majd egy képzet ami újra elvisz hogy mit lenne éppen jó csinálni és már mozgásba is lendülünk, de ezt a mozgató gondolatot is megvizsgálhatjuk, hogy kinek jön, és újra a jelenlétben találjuk magunkat, ahogy egyre többet vagyunk jelen, úgy oltódnak ki a világi vágyak és mélyül el a jelenlét, és nő a tudat tere. Meditáció közben is magunkra vihetjük a figyelmünket, hogy ki az aki meditál és mit szeretne elérni vele, lehet hogy ott véget ér a meditációnk is. A meditációt egy bizonyos elvárás miatt gyakoroljuk, ez a hosszú út, az önkutatás rögtön elébe megy mindennek és azt vizsgálja hogy ki az aki meditál, ki az aki el akar érni bármit is, legyen az megvilágosodás vagy bármilyen szipi szupi állapot, tehát a spirituális énünket is leleplezi, aki lehet hogy életeken át meditálna máskülönben.

"Amikor élőként, jelenleg megszűnik a testazonosság, a fájdalomhoz való kötődés is megszűnik, tehát nem érzel már fájdalmat, ha szegbe lépsz? Nem vált ki jajgatást?"

Nincs változás, nem leszel szellem, ha nyersz a lottón akkor a felemrülő érzéseknek leszel a tanúja, ha leszakad a karod akkor a fájdalomnak leszel a tanúja, ezáltal a fájdalom üres marad, nem ragad úgy el, nem hat át annyira, de ettől még jelen lesz a fájdalom.

Tehát a figyelem kapaszkodik, ragaszkodik az érzésekhez, gondolatokhoz, testhez, így leszűkítve “önmagát”?

Aztán, mikor ez a jelenlét már nem azonosul a testtel, gondolatokkal, érzésekkel, akkor folyamatosan tágul és érzetek jelennek meg, ami megint ragaszkodást vált ki, így leszűkítve “önmagát”?

Ezután, mikor már az érzetek felé is megszűnik a kötődés, akkor tudatára ébred a jelenlétnek, de itt még jelen van az én jelenlét, én, mint tapasztaló?

Végül, mikor vizsgálja a éntapasztalót, tudatára ébred az éntelenségnek, üresség ék, így a maradék én is szertefoszlik, bekövetkezik a teljes felébredés, ami mindig is volt? És ennek teljes egészében tudatában van?

Ez az a nirvána, a teljes ellobbanás, én szertefoszlása, amiről Gautama a Buddha is beszélt?

Nincs mibe kapaszkodni, az újralétesülések véget ért, nem marad más, mint a szertefoszlás?

Arra gondoltam, mikor már nincs mibe kapaszkodni és meghal az ember.

Pontosítva.