Ha valójában nem is létezek, akkor miért ilyen nehéz erre ráébredni?
Tehát van az egység, vagy üresség, vagy teljesség, vagy nemtudom a nem definiálható. Az üres tér, vagy egyszerű jelenlét ebből a testből szemlélve.
Ebben az ürességben elvileg van egy "mag" ami tárolja az "én" szokásaim gyökerét.
Ha pl szeretem a mákos tésztát, és gyűlölöm a túrósat, akkor ezzel két azonosulást hozok létre. Így a + és - polaritásokkal megkötöm ezt ebben a bizonyos a "magban". Amikor ez a belső mag újra testet vesz fel, akkor majd egyszer valaki gyerekként késztetést kezd érezni hogy ő a mákosat szereti, a túrósat pedig lehetőleg el kell kerülnie. Aztán ezek hatására események történnek vele, és ezen információk memorizálásával megszületik az "én" élmény. (Persze ennél kicsit bonyolultabb mert rengeteg különböző erősségű ilyen azonosulásokból épül fel az személyiség, csak a szemléltetés kedvéért írtam így le..)
Szóval az üres térben (a nem tudhatóban) van egy nem létre jött "mag" amit nem látunk, és csak szokásainkat tartalmazza, illetve azok erősségét. Aztán ez kapcsolódik a testhez, majd kialakul belőle az "én" (ezt már látjuk, mivel a létezésben van). Viszont mindegyik változtatható, és egyik sem mi vagyunk. Mivel mi sokkal inkább az üres tér vagyunk, amiben mindez létrejön.
Viszont akkor a semmi miért hiteti el velem hogy "én" valaki vagyok?
Miért nincs egy egyszerű módszer?
Vagy egy elrejtett "kulcs" amivel kiszabadulhatok önmagam börtönéből, és véget érhetne értelmetlen szenvedésem? Ami valójában csak egy illúzió.
(Sajnos az eddigi 8 év meditációs gyakorlás kevésnek bizonyult...)
Van ez a semmi, vagy valami (teljesség, végtelenség) amit nem tudok jobban megfogalmazni ezért úgy írom üresség.
Ebben az ürességben vagyon "én" mint a forma.
De ebben az ürességben van a világ is, és az is csak egy forma.
Egyik sem valóságos, mert mindegyikünk alaptermészete az üresség amiben megnyilvánul.
Ez az üresség vagyok én, és a világ, és minden - mert az üresség nem változik.
Mivel nem változik, inkább az vagyok - mint a forma ami változik.
Az a bajom hogy ezt értem, és volt is már rá pár betekintésem. Ezért elméletben le tudom követni hogy mi vagyok. Amikor néha stabil a jelenlét, mintha érezném is az egységet - hogy egy vagyok a világgal.
Viszont az egó "beleugat" és folyton kiránt engem ebből a tudatos nézőpontból..
De ahogy írtam is, talán ha minél többször térek vissza oda (a gondolkodás nélküli tapasztaláshoz) talán majd egyszer átfordul valami, és még stabilabban meg tudok maradni az ürességben. Vagy jelenlétben.. Valami ilyesmi...
válasza:"Viszont az egó "beleugat" és folyton kiránt engem ebből a tudatos nézőpontból.."
És ki vagy te akit ez zavar? Ez egy elég konkrétan megfigyelhető én, vizsgáld meg hogy hol van.
22
Szerintem mindegyik az egó. Akit zavar az a kereső rész, aki meg eltereli a figyelmet az egy másik rész. Sokféle formát tud létrehozni egyszerre...
válasza: válasza:Erre nem fogsz ráébredni csak a legvégén, addig végig kell járnod az ösvényt. Ugy kell közeliteni hozzá hogy nem tudsz semmit, és minden felfedezett igazságnak nagyon kell örülni, mint egy kisgyerek. Ehhez sok hit kell, és újdonság, ha ez megtörtént, fogadalmat teszel, utána jo sokáig könnyü lesz elérni a szamádhit. Valamennyi erény is kell hozzá, de ez változhat. Az üresség a szamádhiban van, de fokozatosan jössz rá a dolgokra, a nem-létezés se olyan csak nincs jobb szó rá. Minden dolog olyan amit nem tudsz elképzelni, nem lehet leirni, ezért kell alázatosan hozzáállni ugy hogy nem tudsz semmit, magadnak kell rájönnöd. Kell a hit is, anélkül el se tudod kezdeni a koncentrációt, mármint gondolati szinten, és azzal tudsz örülni is a dolgoknak. Ilyesféle az elmélkedés fejlettebb változata, addig figyelsz mig valamilyen megoldás jön. Ezt le lehet irni, ha publikálod sokkal erősebb lesz (de sose kötelező!), eljuthatsz oda ahol egy hegyről nézel le a többiekre, te vagy a csillaggyerek, kiválasztott stb. de ez sokkal veszélyesebb. Ne csináld egyedül, szerzetestársaid szólhatnak a hibákért, és nem kell felsülni utána.
Tehát van 2 módszer amivel kis eséllyel sikerülhet elérni a szamádhit.
1. beszélgetni komoly témákról valakivel, még az sem szükséges hogy elfogadja e
2. jöhet véletlenszerüen is, de vidámsággal, lelkesedéssel kezdődik (nagyon ritka)
3. vidámság, olvasni valamit, döntést szerezni, felmenni valahova és irni ismeretlenül -> ezután robbanásszerüen jöhet a szemlélődés (ha nagyon erös, formákat is látsz, üresség is forma, forma is üresség) Ha ilyet tizszer megszerzed legalább, akkor tiszta földön fogsz ujjászületni, de az ilyen erösségühöz végig kell menni azon amit mondtam, és az irásnak kifinomultnak és tömörnek kell lennie, tartalmaznia kell a dharmát (százezer jelentésü mondat, az irás közepe és csúcsa). Gondolhatod az ilyen publikálása milyen erös szamádhit tud létrehozni, de még ez is rövid ideig tart, és nem fedezed fel tartósan azt hogy "nem létezel", mert nem jártad végig az ösvényt. Ha igen, akkor Buddha vagy, és hibátlan (veszélytelen) az irásod, akármiről szól is. Azért veszélyes, mert tudatalatt tabutémának számit, hivők között elfogadott, nem szabad egyedül csinálni.
Tehát mi a valóság? Ha egy dharmát "látsz" az valóság. Ha a szamádhiban "látsz" valamit, az valóság. És az is ugyanúgy üresség, ahogy minden dolog is, nem szabad megragadni, csak azt tenni ami helyes (ügyesen), és az nem csinál semmit, még az ürességet se ragadja meg, meg nem felejti el, a magas szinteken ilyenekre gyúrnak a tanitványok, és minden alap dolgot tudnak. Minden dolgot a szamádhiban tanulsz meg, anélkül nincs is szamádhi.
Tehát sok sikert, ha pontos útmutatást szeretnél, Buddhát kérdezd, ő valószinüleg bármelyik nyitott embernek meg tudja mutatni mit csináljon, hogy elérhesse a szamádhit
# 26
Ez az én esetemben ez inkább egy egyéni harc önmagammal... Sok-sok évvel ezelőtt LSD hatása alatt tapasztaltam meg egy megvilágosodás szerű élményt. Ezután ahogy teltek az évek eleinte azért kezdtem el meditációt gyakorolni, hogy elérjem azt amit már korábban egy módosult tudatállapotban sikerült. Sajnos közben kíváncsi kezdtem lenni, és nem vettem észre hogy másféle drogoktól egyre jobban beszippant a függőség is. Még pár év eltelt, és már inkább azért folytattam a meditációs gyakorlást hogy valamiképp fékezni tudjam egyre jobban elszabaduló mértéktelen függőségem. Aztán ez szerintem pár évvel ezelőtt elérte a csúcspontját (ahonnan már nincs tovább). Elmentem ezen az úton a végsőkig.., a heroinig, meg a hajléktalanságig, és sok halálközeli élményig. Azmiatt hogy folyton a saját boldogságomat helyeztem előtérbe, elváltak útjaim attól is akit szerettem. Aztán ezután folyattam az utam itt ahol a hozzátartozóm még elnézik hogy itt vagyok. Itt meleg van, van kaja, és egy jó lehetőség hogy meghaladjam önmagam, és ha adott helyzet áll elő - akkor majd más döntést hozzak. Csakhogy ez a hátránya is az egésznek, itt egy zárt burokban élek... Reggel felkelek nyomom a meditációt, szinte egész nap figyelek, és a nap csúcspontja mikor elmegyek a szokásos kb egy órás sétámra, ezzel is gyakorolva a jelenlétet. Ez megy már jó ideje kb egy éve megpróbáltam elmenni dolgozni egy munkahelyre, de csak 2 hónapot bírtam ki tisztán. Jött az újabb fizu és kb egy éjszaka alatt elkokainoztam az egészet. Hiába minden erőfeszítésem mert ha előáll a helyzet, én rendszerint újra, és újra, meg újra a helytelen döntést hozom meg. Rehabbal is próbálkoztam régen, de szerintem az nem az én utam, és az esetemben az sem segítene, meg úgy nem is tudok együtt élni hosszabb ideig másokkal, mert azt egyáltalán nem szoktam meg. Amúgy is jobban tartok egy bentlakásos rehabtól, mint hogy kint aludjak megint a télen a mínuszokban, és valahol megfagyjak. Mert ha eltűnnék akkor legalább ebben a testben véget érne a szenvedésem.
Szóval be kellett látnom hogy nem igazán tehetek semmit önmagam ellen! Vagy sikerül itt ebben a világtól elszigetelt helyen végleg ellobbantani a saját egóm - vagy nem, de akkor újra és újra meghozva majd a jól megszokott döntéseim, és várhatóan végleg elpusztítom ezt a testet.
Elmenni, eljutni innen sehoa nem tudok. Ha csak egy ezresem lesz valahogy akkor maximum a másik utcáig jutok el, ahol veszek valamit amit a leggyorsabban tudok, és kiütöm vele magam. Ennyire súlyos a helyzet. Ezért nem fogok szerintem soha eljutni valamilyen nagymesterig, vagy tanítóig, mert valamiért ilyen vagyok, ilyen felelőtlen, és nem tudok más döntést hozni.
Na de ki az aki nem tud más döntést hozni? Ez csak egy gondolatfolyam a fejemben. Nem valós, mivel változik. Ami nem változik az is vagyok - és az inkább vagyok mint ami változik. Egy olyan hangra hallgatok a fejemben ami valójában csak egy illúzió, aztán ez miatt szenvedek. De aki szenved az sem valós. Az egész folyamat morbid formák ideiglenes megjelenése a semmiben.
Azt érzem számomra csak ez az egyetlen út maradt. Minél többször megpróbálni visszatérni a "jelen"pillanat tapasztalásához. Reménykedem benne hogy egyszer újra visszatérek az egységbe, a teljességbe - oda amiben az minden létrejön. Aztán stabilabban ott is tudok maradni, ezért nem hallgatok majd a bugyuta hangokra a fejemben. Talán akkor nem a pillanatnyi boldogság hajkurászása lesz a cél, hanem hogy normálisan működjek ebben a világban, és megszabadítsam önmagam, és akit csak tudok az értelmetlen szenvedéstől...
válasza:"Reménykedem benne hogy egyszer újra visszatérek az egységbe, a teljességbe"
Az egyetlen akadály, hogy oda valakiként nem juthatsz el.
Az aki gyakorlatokat végez hogy elérje, nem valós, létezik de nem valós, csupán egy ragaszkodás és elutasítások halmazával azonosult gondolatfolyam aki énnek hiszi magát.
Az egyetlen amit tehetsz hogy újra és újra felismered az én valótlanságát, sajnos ritka hogy az első felismerés elég lenne, és nem is az a cél hogy megsemmisítsd, hanem hogy felismerd minden pillanatban a jelenlét valóságát, ahelyett hogy az énnel azonosságot élnél meg. Mindvégig az elme harcol csak magával, ez ismerődik fel a jelenlétben ami valójában vagyunk, de a vicc az, hogy mindvégig ez a jelenlét voltunk, még a test születése előtt is. Egyszerűen a legutolsó megértés és valamire jutás sem te vagy, csak egy gondolat amivel azonosságba kerültél, és ezt nehéz eleinte "leleplezni". Na persze ezt mind tudod, de mivel nem éled, ezért keresed. Csak találd meg újra és újra a keresőt magadban, és amikor egyre többször létezel mint jelenlét, akkor elkezdődik egy bizalom is a jelenlét felé, aztán már az sem lesz ott aki bizik, csak a jelenlét marad.
# 28
Annak ellenére hogy ez elméletileg milyen egyszerű, gyakorlatilag nem tudok semmi mást ami ilyen nehéz lenne :)
válasza:"Annak ellenére hogy ez elméletileg milyen egyszerű, gyakorlatilag nem tudok semmi mást ami ilyen nehéz lenne :)"
Igen, mert még az elengedést is csinálni akarjuk, ez a rutinunk. Az univerzum poénja lesz ráébredni hogy ami valójában vagy, az el sem indult, és meg sem érkezett, mert végig itt volt :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!