Kezdőoldal » Ezotéria » Parapszichológia » Ez mi/ki lehetett? (regény lenn)

Ez mi/ki lehetett? (regény lenn)

Figyelt kérdés

Éjszakánként többször felriadok, és egy alakot látok a sarokban vagy a szoba közepén, két kete két lába van, de nincs ott bútor, amire azt hihetném hogy egy személy, csak egy nagy massza van ott. Amikor felkapcsolom a villanyt, már nincs ott. A lelkiismeretem jó, nem használok semmit úgyhogy nem hallucinálok.

Nemrég édesanyámmal beszélgettünk, és rákérdeztem erre, erre ő elhallgatott, és nem akart erről beszélni. Később megemlítettem újra, és nagy nehezen kibökte hogy kisebb koromban volt hasonló. Meg kell jegyeznem hogy ö orvos, aneszteziológus, szóval sokat tanult az alvásról, és nem is vette anno komolyan, mert sok gyerek lát dolgokat. Viszont amikor pontosan leírtam az apját (nagyapámat), aki már akkor meghalt mielőtt megszülettem(fotó sincs róla), talán el kezdett hinni benne. Viszont szerintem történt más is, vagy mondtam neki valamit, vagy ő is látott dolgokat, nem tudom, de nem hajlandó elmondani. Viszont én nem nagyon emlékszem ezekre, de eléggé ledöbbentem amikor megtudtam hogy több hónapon át sikoltozva futottam át a szüleim szobájába a "fekete ember" elől.

Mit gondoltok tényleg a nagyapám az? Elvileg jó ember volt, keresztény, miért kísértene engem? Elég valószínűtlen hogy régen és most is hallucinálok..


2013. dec. 7. 20:24
 1/5 anonim ***** válasza:
A műtőkből és intenzív osztályról "sokmindent" haza lehet vinni.Ezeken a helyeken sokan kilehelik a lelküket.Lehet a nagyapád vagy valaki más entitás is.Annak idején beszélgettem néhány anesztessel.Érdekes, hogy vannak akik hisznek ezekben.Beszélgess el egyszer erről anyukáddal.
2013. dec. 7. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Szerintem nem a nagyapád.Viszont ha nem "zaklat", nem történnek egyéb furcsaságok, akkor nem kell vele foglalkozni.

Hasonlókat szoktam néha én is látni.Hogy van-e lába, azt nem tudom, de fekete, imbolygó alakokat látok néha a sötétben,elég "tömörnek" tűnnek, Már megfigyeltem, hogy nem szemkáprázás, mert nagyjából egy helyben vannak, viszont nem is árnyék.Egyszer láttam ugyan ilyet zöld színben, amit az ágyam felett lebegett.

Legnagyobb veszélyük, hogy esetleg hatással lehetnek az ember energiájára, tehát ha gyakran levertnek, fáradtnak érzed magad, akkor esetleg ennek is lehet köszönhető.

2013. dec. 12. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
A sötétben ugyan az van mint világosban... Semmi!
2013. dec. 16. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Most emiatt lehet hogy sokan fogtok oltogatni, de leirom a sajat kis tortenetem.. Az elejen tisztazzuk hogy nem vagyok medium es SOHA nem is leszek az.

Szoval a legkisebb hugom sokszor felhivott az ejszaka kozepen, hogy egy "csunya" ember van a szobajaban (7eves a hugom, es gyorshivason van a szamom a vezetekes telefonkonyvben, tudja hogy a masodik nyomas en vagyok). Nekem ez mar akkor gyanus volt, mert ahogy vissza hallottam nagyszuleimtol, ennyi idosen enis sikitoztam szinte minden ejjel hogy valaki bantani akar, de ok nem lattak, vagy nem akartak latni senkit.

Ezt elmondtam a szuleimnek, azt mondtak hogy ok is ereztek mar, hogy a lakas bizonyos pontjain - altalaban a szoba kozepen - joval hidegebb van mint mashol. Az egyik ejszaka a hugommal aludtam, amikor kopogasra ebredtem, es fel perccel a kopogas utan mintha valaki megsimogatta volna az arcomat. Gondolom azt mondani sem kell hogy ossze szartam magam majdnem, de nem visitottam, inkabb felultem az agyban es bamultam magam ele, probaltam kivenni azt a feheres alakot, aki ott allt az agyam elott.. Behunytam a szemem es probaltam felidezni mindent amit a neten olvastam az ilyen esetekrol, aztan eszembe jutott hogy kerdezni kell.. Ki az, honnan jott, mit akar? stb. A hugom belemaszott az olembe es figyelt, nyikkani nem mert szegeny. Tehat magamban kerdeztem tole hogy ki vagy? Semmi valasz.. Miert jottel? Semmi valasz.. Itt mar kezdtem egyre jobban felni, amikor a polcrol levert egy kepet. A polcon a dedimamank kepe volt az egyetlen. Elkezdtem sirni, mire egyre kozelebbrol ereztem a hideget, es megint a simogatast az arcomon. Aztan suttogva azt kerdeztem tole, hogy a dedi vagy? Aztan valami megszolalt bennem, hogy igen, csak elkoszonni jott, mert nem tudott addig nyugodni, amig nem bucsuzott el. Masnap ahogy elmondta a hugom, valami nyugalom szallta meg, es nem felt tobbet. Elmeseltem anyueknak, ok meg azt hittek hogy valamit beszedtem az este, es halluztam az egeszet. Meg aznap egy latot hivtak, es azt mondta hogy barmit is hallunk a szobabol ne menjunk be. Kb. 1ora elteltevel kijott, es megerositett abban amit mondtam, es hogy mar elment, tobbet nem jon vissza. Felre hivott, es kerdezte hogy miota van ez? Mondtam neki hogy amiota az eszemet tudom. Kerdezte hogy mit titkolok meg a szuleim elott, es annyit mondtam erre hogy szineket latok az emberek korul es nem csak a lakasban latom a feher vagy sotet arnyakat. Nagyjabol felvazolta mi a helyzet, es eleg sokat beszelgettunk errol. Aztan elmondta hogy neha anya is latja oket, de nem mindig, es a hugomban ez vagy megmarad, vagy elassa a tudatalattijaba. Majd kiderul mi lesz vele. Azota honapok teltek el, es nagyjabol megtanultam egyutt elni vele, mar meg sem ijedek ha ejszaka jon valaki. Az eletem resze, de nem sokan tudjak ezt rolam.

2013. dec. 22. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Ez nagyon érdekes...és az arurákhoz személyiségeket is tudsz kapcsolni? Tehát mittudom Én, ha valaki körül piros van, akkor az ilyenfajta aki körül kék az olyan?
2013. dec. 22. 19:43

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!