Az "alagút végét" láttátok már?

Igen.

Nekem olyan volt, mint egy mező. Talán arra hasonlít leginkább. A távolban fákkal, de az egész látvány "remegett" mint amikor meleg levegőn keresztül nézünk valamit. De nem volt meleg, csak kellemes.

Kíváncsiságot éreztem, és tudni akartam, mi van ott a távolban. Az is lehet, hogy nem fák voltak, hanem emberek.

Ekkor iszonyú gyorsan jöttem vissza, nem tartott olyan sokáig, mint az oda vezető út.

Egy ütést, vagy nyomást éreztem, és csalódott voltam sokáig.

Jó volt ott.

Nem csak oxigénhiány, mert az agy nagyon magas adrenalin és stressz hatására (amilyen a halálközeliség) elkezdenek pusztulni az agyban lévő idegsejtek és e mellett egy erős hallucinogén anyagot is kiválaszt a szervezet magából, a Dimethyltryptamine-t (DMT). Ezek hatására egy módosult tudatállapotba kerülsz és egy gyors emlékezési szakasz indul, ahol keverednek életesemények és egyéb tudások is. Érdekes, hogy az alagútészlelések akkor kezdtek nagyon elterjedni, mikor megjelent egy-két ilyen jellegű beszámoló. Vallástól függően szoktak ilyenkor Jézussal és más természetfeletti lényekkel találkozni az ezt az állapotot túlélő személyek. Egyébként ha beadnak DMT-t, ilyen élményről számolnak be személyek.

Az "alagút élmény" ezért mindenkinek a saját élettapasztalatától és tudásától függ. Nekem szintén gyerekkoromban volt egy hasonló, mikor majdnem lezuhantam egy szakadékba, de végül csak majdnem a gerincem tört el. Akkor én csak olyasmit éreztem, ami valami nagy nyugalom, aztán elég zaklatottam ébredtem fel.