Történt velem egy fura, számomra félelmetes eset. Hogy lehet ez?

Előző nap, hogy anyukám meghalt volna, a másfél éves kisfiam a semmiből kitalálta, hogy menjünk a mamát meglátogatni. Már húzta a kis cipőjét. Én vagy fél órát győzködtem, hogy most nem megyünk, a múlt hétvégén voltunk, majd maximum ezen a hétvégén is elmegyünk. Nem volt egyszerű lebeszélni, sokat sírt. Furcsálltam, mert soha előtte nem emlegette. Ha meg is látogattuk, akkor sem foglalkozott a mamával túl sokat, inkább az unokatesókkal játszott. Másnap reggel anyu rosszul lett, és estére meghalt. Kisfiam azóta sem emlegette, pedig túl kicsi volt, hogy elmondjuk neki, hogy mi történt, nem is beszéltünk előtte erről. Soha többet nem hozta fel a témát. Biztos vagyok benne, hogy ő tudta, hogy vagy most megyünk, vagy soha többet nem látjuk. Már bánom, hogy akkor nem indultam meg. Szerintem bizonyos esetekben az emberek képesek lehetnek rá, hogy a haldokló testükből kilépve még meglátogassanak számukra fontos embereket. Én legalábbis így magyarázom.