Kezdőoldal » Ezotéria » Mágia, okkultizmus » Matematikailag bizonyították...

Matematikailag bizonyították Isten (spirituális) létezését, matematikusok. Kérem, ehhez mit szólsz?

Figyelt kérdés

Isten létezésének kérdése több évszázad óta foglalkoztatja a filozófusokat és a teológusokat. Senki sem volt eddig biztos benne, hogy logikai alapon lehet bizonyítani Isten létezését. Úgy tűnik most pontot tehetünk Isten létezésének kérdésére.


Néhány hónappal ezelőtt két európai matematikusnak egy számítógépet, és az osztrák matematikus Kurt Gödel kapcsolódó tételét felhasználva sikerült matematikailag bizonyítani Isten létezését! [link]


Magyar nyelvű publikáció [link]


Christoph Benzmüller német és Bruno Woltzenlogel Paleo osztrák matematikusoknak most sikerült matematikai jelekkel ábrázolni a Gödel-axiómákat, majd egy erre a célra kifejlesztett, a logika szerint működő szoftver segítségével megállapították, hogy az axiómák nem tartalmaznak rejtett ellentmondásokat, és megerősítették a tétel igazolását. Fontos tudni, hogy a matematikai résztől eltekintve, Gödel bizonyítása nem teljesen új keletű, hisz az angol Canterburyi Szent Anzelm teológus és filozófus már a 11. században hasonlóan érvelt. Érvelése pedig az ókori görög filozófusok és matematikusok “visszavezetés az abszurdra” gondolkodáson alapult


angol eredeti tudományegyetemek(sic!) forrása


[link]


[link]


[link]


[link]


[link]


*


Tömören arról van szó, hogy amikor az alapfeltevéseket felállítjuk egy tudományterületen belül, azokba olyan valós dolgokat, tulajdonságokat, elvont tulajdonságokat társítunk bele melyből később a tudomány egész területét kidolgozva az eredményekből visszakövetkeztethetünk az alapfeltevéseink mibenlétére és újabb eddig nem sejtett dolgok derülnek ki, jelen esetben az, hogy Isten létezése is benne van ezekben. Hihetetlennek tűnik ?



2014. szept. 10. 17:53
1 2 3 4 5 6
 41/56 Missi_Key ***** válasza:
0%

Akkor most kezdjük előről.

Isten lény?

Ha igen:

Hogy bizonyítod matematikailag hogy léteznek kutyák?

Mutatsz egy kutyát hogy: ni ez itt egy kutya.

Hogy bizonyítod h egy személ létezik?

Megmutatod h nesze itt van.

Ez a matematikai bizonyìtàsa egy személynek.

2015. jún. 22. 02:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/56 FüligJimmy88 ***** válasza:
58%
Azt mondja már meg nekem valaki: oké, tegyük fel hogy Isten teremtette a világot. Na és Istent ki teremtette?
2015. jún. 22. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/56 anonim ***** válasza:
25%

Előzőnek:

tágabb értelmi befogadással tudnád megérteni.

Megírom a választ, aztán azt kezdesz evvel, amit akarsz.


Én nem használom az "isten" szót, és lehet h nem pont arról fogok írni, amire egyesek gondolnak, és eleve ott a gond a kérdésfeltevésben, hogy "isten" szó alatt sokan sokfélét értenek.


Viszont írok mindennek teremtéséről: a teremtés az a dolgok megjelenése. A dolgok a semmi torzulásával jönnek létre. Tehát az semmiből ered minden. A semmi: van, tehát nem valamiféle teremtett dolog.


Azért nem értik legtöbben ezt, mert két dimenziósan gondolkodnak csak, de azon belül túlbonylítva.


Másrészt azért is hibás a kérdésfeltevése az előzőnek, mert csak az anyagi világra vonatkoztatott a fogalom használata, ott pedig mindennek a kör, a ciklikusság az alapja. Vedd példának bármelyik pontot egy körön: ha megkérdezed, melyik pont előzi meg azt, akkor a végtelenségig keresheted az eredetét, mindig találsz nálánál előrébb levő pontot - míg nem visszaérsz saját magába. Ilyen megközelítésből tehát az IS elmondható, hogy a teremtő erő önmagát teremti.

2015. jún. 25. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/56 FüligJimmy88 ***** válasza:

Az én értelmi befogadásommal semmi gond nincs. Legfeljebb azt nem értem hogy miből gondoltad, hogy én csak az anyagi világra vonatkoztatom a kérdést. Két mondatból aztán marha sok mindent meg lehet valakiről állapítani. De mindegy is, tömören fogalmaztam, mert én sem szeretem, ha valaki hat oldalon keresztül osztja az észt.

Szerintem azért jó a felvetésem, mert nem lehet belekötni. A teremtés-elmélet meg nem magyarázat, csak egy végtelenül leegyszerűsített elmélete a világ létrejöttének, amit pont az egyszerűsége miatt fogadnak el olyan sokan, egyszerűen azért mert sokkal egyszerűbb a dolgokat elfogadni mint megérteni. Pláne egy ilyen kaliberű kérdésnél. Az meg hogy a teremtő úgy jött létre hogy megteremtette önmagát... Már ne is haragudj, de ez akkora szintű balgaság hogy az már fáj.

Félreértés ne essék: dunsztom sincs, hogyan keletkezett a világ. Aki azt állítja hogy tudja, az is legfeljebb az általa vélt leglogikusabb verziót fogadja el. Csak nem eszem meg akármit. Mondjuk én kábé mindenbe képes vagyok belekötni, pont a kíváncsiságom miatt... De legalább gondolkodom.

2015. jún. 28. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/56 anonim ***** válasza:
8%

Aki végletesen leegyszerűsit, az te vagy, simán "marhaságnak" nevezel valamit ahelyett, hogy legalább értelmileg megvizsgálnád, amit irtam - ez is utal a viszonylag behatárolt gondolkodásmódodra.


Azon kívül, h rugalmasan, és kellően tágan gondolkodom, tapasztalatból írtam, amit. Persze belekötni ebbe könnyű, hogy miféle tapasztalat.


Olyan ez, mint ahogy egy születésétől vak ember beleköthet abba, hogy "na ne mondd már, hogy van valami piros jellegű dolog és az ilyen ,meg ilyen... Hiszi a piszi!"


Épp így, akinek nincs kellő tapasztalta az anyagi szinttől tágabb lét dimenziókról, hiába mondom. A tapasztalatom ezen felül értem is lényegileg, és tömören kifejtettem.


Azon kívül nem tudsz alap szinten se szöveget értelmezni, mert NEM rólad írtam ,hogy csupán anyagi szinten közelited meg a kérdést, hanem -idézem saját szavaimat- "csak az anyagi világra vonatkoztatott a fogalom ["isten"] használata".

2015. júl. 2. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/56 anonim ***** válasza:
8%

Apropó, a teremtés témához még valami:

Az, hogy a Teremtő Önmagát teremti, arra mi sem jobb analógia, mint a "tyúk, vagy a tojás volt-e előbb" analógia...


A fraktálokról nem is beszélve... minden létező dolog és élőlény, entitás: fratálszerkezetű, alapjában véve. Azon szerkezet lényege meg a végtelenített önhasonlóság, "végtelenített tükör".

2015. júl. 5. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/56 anonim ***** válasza:
7%

- HÁROM DIMENZIÓS FRAKTÁL:

--------------------------


...hibrid brokkoli-karfiol, ez kevésbé összetett, mint pl egy emberi test, tehát még viszonylag jól kivehető rajta a formák önismétlő mivolta:

[link]



- bonyolultabb (klasszikus) fraktálok:

--------------------------------------


...Mandelbrot (katt az önhasonló, valamely részére, és felnagyítva látod, hogy ugyanazon rész ismétli önamgát) :

[link]


...egyéb:

[link]



- EGYSZERŰBB FAAKTÁLOK (EZEK ÁTLÁTHATÓBBAK) :

---------------------------------------------


[link]


[link]


[link]


[link]


[link]


[link]


[link]


[link]


[link]


[link]

2015. júl. 5. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/56 FüligJimmy88 ***** válasza:

Oké, tehát a kérdező szóhasználatára értetted, hogy csak az anyagi világra vonatkoztat. Csak mivel épp az én kommentemet értékelted, simán azt hittem hogy rólam van szó. Meg szerintem ezt bárki más félreértette volna. Mindegy, ebbe most nem megyek bele.

Na most tyúk vagy a tojás: ennek a dilemmának csak addig volt alapja, amíg fel nem fedezték az evolúciót. Tehát egyik sem volt előbb, hanem először létrejöttek a szerves vegyületek, aztán egysejtűek, többsejtűek, aztán egyre bonyolultabb élőlények. Legalábbis a tudomány jelen állása szerint. Bár 100%-ra nem lehet tudni, nem voltam ott hogy elmeséljem... Apropó: most nem belekötni akarok, mert elhiszem, de arra azért valóban kíváncsi lennék, hogy miféle tapasztalatról van szó...

Fraktálok: na ezzel most megfogtál, mert olvastam ugyan róluk régebben, de annyira mélyen nem ástam bele magam. Bizonyították valahogyan a létezésüket? Mert addig ez is csak egy elmélet. Ha bizonyították akkor tényleg lehet valami ebben a ciklikusságban, de csakis akkor.

És még szép hogy végtelenül leegyszerűsítem a dolgokat. Legalábbis ahol lehet. Az egyszerű dolgok a legjobbak, és sokszor a legbonyolultabb kérdésekre is fájdalmasan egyszerű a válasz. Meg minek mondjak el valamit húsz mondatban, amikor egyben is el tudom? Meg ez különben sem egy tudományos fórum... De azért mindig kellemeset csalódok ha valaki meghazudtolja ezt :).

2015. júl. 6. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/56 A kérdező kommentje:

"Szerintetek, ha isten megmondaná, hogy mit tegyél ekkor meg ekkor, akkor fejlődne az ember és lenne szabad döntésed?"


Pontosan így van ! Neked van szabad döntésed. Te nem vagy Isten. Isten szabad akaratott adot neked és te a tapasztalással fejlődsz


"Isten úgy beszélt teremtményeihez,hogy óvodástól a nagyon nagy tudósokig mindenki megérti ha akarja. Így aztán nincsen szükség batebatikusokra."


Ehhez nincsen szükség, de ha a matematika elér arra a szintre, eléggé magával ragadó látni, hogy a tudományok a fizika, matematika végül ugyanoda lyukadnak ki, mint az spiritualitás !


"Én nem kattintottam a linkre, de úgy tudom, Gödel tétele azt mondja ki, hogy vannak állítások, melyek bebizonyítható úgy, hogy az ellenkezőjük is, vagy hogy egyik sem. Vagy valami ilyesmi, de nem vagyok jó matekos"


Valóban nem vagy jó matekos ! Tanulj még :-)


"Nem lehetséges matematikailag vagy logikailag bizonyítani valaminek a létét a valóságban. A bizonyítás kizárólag az alkalmazott axiómarendszer keretein belül lehet érvényes. Ha ez nem így lenne, az teljesen ellehetetlenítené a matematikusok munkáját. Ezt mindenki tudja, aki nem tegnap kezdett el foglalkozni a témával."


Te sem vagy jó matekos ! Az axiómarendszer a speciális alkalmazásokban használható, ez pedig egy univerzális törvény. Mindenre igaz. A világból ért benyomások ezeket a kérdéseket vetették fel az emberben és bizonyították végül, hogy Isten, mint legfelső tudat létezik.


"Akkor most kezdjük előről.

Isten lény?

Ha igen:

Hogy bizonyítod matematikailag hogy léteznek kutyák? "


Isten teremtette a világot a nyoma benne van. Az állat vagy ember készít valamit, akkor a nyomait benne hagyja és kikövetkeztethető. Bemegy a kutyus sáros lábbal a lakásba és megeszi az asztalon levő sültcsírkét. Honnan tudja az ember, hogy a kutya volt ? Szerinted?

2015. júl. 24. 12:25
 50/56 anonim ***** válasza:
51%
tudnodkel weboldalrol diadalmasan linkeli a kerdezo a marhasagait, es komolyan azt kepzel;i, hogy most valodi matematikusok, valoban bizonyitottak Isten letet, |HAT EZ KEEESZ. es tenyleg vannak ilyenek. elkepeszto. es a szavazatuk ugyanannyit er, mint az enyem.
2015. szept. 1. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!