Matematikailag bizonyították Isten (spirituális) létezését, matematikusok. Kérem, ehhez mit szólsz?
Isten létezésének kérdése több évszázad óta foglalkoztatja a filozófusokat és a teológusokat. Senki sem volt eddig biztos benne, hogy logikai alapon lehet bizonyítani Isten létezését. Úgy tűnik most pontot tehetünk Isten létezésének kérdésére.
Néhány hónappal ezelőtt két európai matematikusnak egy számítógépet, és az osztrák matematikus Kurt Gödel kapcsolódó tételét felhasználva sikerült matematikailag bizonyítani Isten létezését! [link]
Magyar nyelvű publikáció [link]
Christoph Benzmüller német és Bruno Woltzenlogel Paleo osztrák matematikusoknak most sikerült matematikai jelekkel ábrázolni a Gödel-axiómákat, majd egy erre a célra kifejlesztett, a logika szerint működő szoftver segítségével megállapították, hogy az axiómák nem tartalmaznak rejtett ellentmondásokat, és megerősítették a tétel igazolását. Fontos tudni, hogy a matematikai résztől eltekintve, Gödel bizonyítása nem teljesen új keletű, hisz az angol Canterburyi Szent Anzelm teológus és filozófus már a 11. században hasonlóan érvelt. Érvelése pedig az ókori görög filozófusok és matematikusok “visszavezetés az abszurdra” gondolkodáson alapult
angol eredeti tudományegyetemek(sic!) forrása
*
Tömören arról van szó, hogy amikor az alapfeltevéseket felállítjuk egy tudományterületen belül, azokba olyan valós dolgokat, tulajdonságokat, elvont tulajdonságokat társítunk bele melyből később a tudomány egész területét kidolgozva az eredményekből visszakövetkeztethetünk az alapfeltevéseink mibenlétére és újabb eddig nem sejtett dolgok derülnek ki, jelen esetben az, hogy Isten létezése is benne van ezekben. Hihetetlennek tűnik ?
zoli,most már pihentesd magad.
eddig voltak a kvantumfizikai kérdéseid, azok még néha szórakoztatóak is voltak, de ez már inkább csak fárasztó de nagyon.
az a baj, az elmúlt napok alatt kiírtál vagy 20 ilyen kérdést, ugyanaz a szöveg, csak kicsit más a kérdés.
unjuk már, nagyon, keress inkább más elfoglaltságot magadnak, pl barátnő, vagy csapd ki simán, még nő sem kell hozzá.
na jó szórakozást, ezt az oldalt a saját magad mentális egészsége miatt meg hanyagold.
Ejnye Zoli!
Már azt a jó kis kvantumfizikát is sajnálod tőlünk?
Én már nem is tudom mitévő legyek... :))))
Zolika, te kijártad az általánost, vagy csak kiengedtek?
Ha olyan biztos vagy abban, hogy nem létezik, akkor miért bizonygatod annyira az igazad?
Azért valahol mégis csak kételkedsz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!