Újévkor végzel mágikus, okkult szertartást?

Igen, nekem pl egy barátom sincs. És soha nem is hittem a barátságban

Ha vérrokonok ölik egymást, akkor vajon 2 idegent mi köt úgy össze hogy “barátok” legyenek?

Eleve a nők hatalmas része mindig is gyűlölt engem. De úgy hogy egy szobába kerülünk és hopp utál.

Gyerekként a “legjobb barátom” lopott tőlem majd inzultálni kezdett... örök trauma marad, köze van a súlyok szoc. Fobiamhoz.

barátság? Ugyan.

Ha évekig tanultál? Extra nagy szerencse, ugyanis rengeteg embernek nincs olyan agyi képessége, ezért maradnak a gyárak, akinek meg van, lehet hogy olyan traumái, Adhd-ja van, hogy a gimit alig tudta elvégezni.

MINDEN a szerencsén múlik.

Ha soha nem is hittél a barátságban, akkor nem szerencse kérdése, hogy nincs barátod. Te magad nem tudsz barátokat szerezni.

Két idegent sokkal több dolog köthet össze, mint vérrokonokat. A vérrokonságot nem te választod. A barátaidat olyan alaposan válogatod meg, ahogy jólesik. A vérrokonokkal akkor is muszáj valamennyire kapcsolatban maradnod, ha legszívesebben elmetszenétek egymás torkát. A barátokkal ha már nem jösz ki többé jól, soha többé nem kell beszélned, találkoznod,vagy tudnod róla. Új barátokat is szerezhetsz, vérrokonból véges számú van(néha ez a szerencse).

Nem feltétlen kell azonos nemű barátot keresned. Nekem mindig is legalább a baráti köröm fele mindig nőkből állt. Olyanokból, akikkel volt valami közös érdeklődésünk.

Az összes barátom, akit 14 éves koromig szereztem egy éven belül elárult, és az engem elég súlyosan zaklató többséghez csatlakoztak. Mondjuk ez segítet abban, hogy később ne kezdjek azonnal bízni mindenkiben, és válogassam meg, kivel barátkozok. Azóta egészen jól működik.

Az észbeli képességek kompenzálhatók szorgalommal, és kitartással. Atomfizikus nem lesz az illetőből, de egy tisztes helyre fel tudja magát küzdeni. Egy élő példával élek együtt, mert édesanyám pont ilyen. Mindig is az volt. Teljesen átlagos szellemi képességei vannak, ezért biztos, hogy sose lehetett volna belőle iparmágnás, vagy rakétatudós. De a célt, amit kitűzött maga elé elérte puszta akaraterővel, és kitartással. Jövőre megy nyugdíjba abból az állásból, amiért végigdolgozta a gyerekkorát. Nem bánta meg.

Nem szerencsén múlik egyik sem. Azon múlik, hogy van e konkrét célod, és hajlandó vagy e tenni érte. Aki feladja az első buktatónál az nem mondhatja, hogy kitartó, de ez, meg az közbejött.

A soha nem hittem arra az időszakra vonatkozik, amikor már észnél voltam. Nyilván gyerekként még nem tudod hogy hanyadikán van elseje.

15-16 éves koromtól már abszolút nem.

Középiskolában is ugyanúgy ment hogy valahogy “jóban” lettem valakivel, aztán egy hónap múlva már a myvipen ment a szócsata, pár nap múlva rám küldte a barátját az utcán...

ezért mondom hogy szerencse kérdése ez is.

Arról nem is beszélve hogy rengeteg ember beszél arról hogy valakivel also tagozat óta barátok, többel már 30 éve gimi óta.

Na ha nekem a volt osztálytársaimmal kellene barátkoznom, akkor inkább egy barlang egyedül, annyira hidegen hagy az összes.

Pedig 13-14 évesen még voltam annyira ostoba és szűklátókürő, hogy nem is haragudtam tovább arra a “legjobb barátra” aki lopott tőlem és aztán bandástúl gúnyneveken hivtak...

valószínű nem akartam magányos lenni, akkor még nem volt közösségi média ahol tudtam volna a látszatot mutogatni, csak az volt a vidéki kisvárosban hogy bandázunk és az volt a menő aki ment hétvégén én meg ugye “menő” akartam lenni.

Főleg hogy egyke voltam egy nagyobb kertes házban és kva magányos.

Ha ma lennék ott, biztos hogy bevinnék valamit az osztályba és egytől egyik kivégezném őket legszívesebben.

Nem akartam ennyit írni, de megkövetelte a magyarázatot amit írtam.

Pluszban a szerencséhez, soha nem sodort olyan embereket mellém a sors akik érdekeltek volna

A legtöbb ember ostoba, unalmas, egyszerűen a falat kaparom attól amiket mondanak, ahogy beszélnek.

Pedig ebből is leadtam már, voltam jóban olyan kollégával, aki nem volt a legelélesebb kés, de kedvelt engem ezért magány elkerülése végett “lógtam” vele.

De ahogy már nem dolgoztunk együtt, egyszerűen nem tud már erdekleni.

Az ellenkező nemmel meg én nem tudok barátkozni. Sajnos részükről billen át ez másba.

Én nem mennék el olyan szélsőségik hogy atomfizikus.

Nyilván rengeteg nagyon okos ember nem tudna az lenni, mert ők a legfelső 1%

De ahhoz is extrém balszerencse kell, hogy ha jó képességeid vannak, annak ellenére is annyira rosszul megy a tanulás, hogy tudod sosem leszel képes elvégezni főiskolát/egyetemet.

Engem mindig ezzel szekàltak a tanárok hogy tanuljak tovább, de hiába mondtam nekik hogy az is nehézséget okoz hogy 7-kor felkeljek reggel.

Délelőtt meg én zombi vagyok, folyton elaludtam órák alatt.

Hiába a jobb képességek ha vérszegény vagy, szorongó, szoc. Fóbiás...

és délután nem tudsz tanulni mert aludnod kell...

Anyukádat meg nem ismerem, elhiszem hogy átlagos képességű, de biztos nem a legrosszabb esze lehet, ha mégis lett egy jobb munkája. Mert nekem is van olyan a rokonságban(szégyellem is)olyan, aki a szakiskolát SEM tudta elvégezni pedig neki nem voltak olyan pszichés gondjai mint nekem...

Tehát itt is belép a szerencse. Mint mindenhol.

Sorry hogy ennyit írtam de akinek van kedve elolvassa, tanulságos lehet a témában

Sosem gondoltad még, hogy azért nem tudsz barátokat találni, mert a hiba valahol benned van? A naivitás ugye gyerekekre elég jellemző, az jó esetben enyhül a fiatalokban. De ha minden embert unalmasnak, meg ostobának tartod, az nem segít. Nem az élet sodor melléd embereket. Te ismered fel másokban azokat a tulajdonságokat, amik érdekesek számodra. Ha nincs olyan másokban, ami érdekelne, vagy nem próbálod ezeket megtalálni, az nem szerencse kérdése, hanem hajlandóságé.

Nem mondom, hogy változz meg, mert az nem egyszerű, meg ha nem érzed a problémát, akkor minek is. De hasznosabb, ha a problémák forrását nem mindig magadon kívül keresed. Nem feltétlen kényelmesebb, ki szereti magát hibáztatni. De hasznosabb.

A jó képességek kiaknázásához nem szerencse kell. Akarat, és kitartás. Ha ez nincs meg, mindegy, hogy 200-as az IQ-d, vagy hihetetlenül jó sportoló vagy, vagy bármi. Nem mész vele semmire. Én se mentem sokra az életemmel, hiába vannak dolgok, amikben jobb vagyok az átlagnál, mert se kitartásom, se motivációm. Sokra nem megyek vele, hogy tudom magamról, csak annyival jobb, hogy nem kell másokra haragudjak emiatt.