Szatori tapasztalás, testen kívül, ébredés/megvilágosodás, a valóság megtapasztalása?

Talán egy nagyon picit, de nem is tudom... hülyén hangzik, de egyszer, amikor épp Roberts Adam könyvét olvastam (Szív csöndje), volt egy felismerésem, hogy a múlt-jelen-jövő pusztán elmebeli felosztások, nem léteznek, csupán a most létezik, és éreztem, hogy ez is a májá része.

Sajnos csak ennyi említésre méltó tapasztalásom van, semmi több.

Sok ostoba, makacs, öszvér! Amit a képzelete stimulál, azt hiszi hogy az a valóságban megtörtént!

Apám, az orvosok álltal beadott téves infúzió közben 3 és fél percig volt halott. Ő mesélte, hogy addig a dokik és a személyzet úgy viselkedtek, mintha Ő ott sem lett volna. Mindegyik a saját problémáival volt elfoglalva. Aztán mikor a szíve megállt, rögtön mindenki figyelme felé fordult. Szerinte végig hallotta és látta hogyan nyüzsögnek körülötte. Szó szerint elismételte amit a dokik mondtak, miközben Őt élesztették. De semmi űrutazásról nem beszélt. Még a fehér fényről mikor kérdezték, csak a vállát húzta meg " lehet hogy láttam valami hasonlót, de nem emlékszem rá "

Nincs értelme erről kérdezgetned bárkit is, mert úgyis csak akkor fog jelenteni igazán számodra valamit, amikor már saját magad megtapasztaltad.

Ha rögeszmésen ragaszkodsz ehhez a megtapasztaláshoz, akkor valószínűleg sohasem fog bekövetkezni. Majd bekövetkezik, amikor eljött az ideje, addig is a messziről jött ember azt mond, amit akar. Nem tudod akarattal megerőszakolni a rendszert!

Tudod, ez olyan, mint amikor pereg a film, és a szamár ismételgeti a kérdést, hogy "Ott vagyunk már?"

Mindegyikünk egy-egy ilyen kíváncsiskodó szamár a pergő filmen. Nem tudjuk az odaérést se siettetni, se késleltetni. Odaérünk, amikor a filmszalagon bekövetkezik az odaérés.

Azt mondod, hogy testen kívül megszűnik az idő. Ezzel egyet értek, de vele együtt megszűnik a látás, később a hallás képessége is. Mivel, hogy a test halott, vele együtt az érzékszervek idegvégződései is felmondják a szolgálatot. Tehát, a testhalál után csak a tudat energiái maradhatnak a térben, ami önmagában cselekvésképtelen.

Egyszer Én is meghaltam, ennek már 26 esztendeje. Ha érdekel privátban elmondom.

Csak az "én" akar folyton odaérni, de az "én" sosem fog odaérni. Csak mikor az "én" eltűnik (mert az igazából nem is létezik - az "én", az ego, csupán folyamatos azonosulás valamivel), az azonosulás megszűnik, akkor ébredünk majd rá, hogy nincs hova odaérni, mert már mindig is "ott" voltál, és "onnan" nem is lehet elmenni sehova sem, mert mindenhol "ott" van. Tehát mindig is AZ voltál, és mindig is AZ leszel.

Az a felébredés, amikor felismered, hogy te nem a filmen pergő szamár vagy, hanem te vagy az egész film, a képernyő is, a tévé is, és minden más is.

https://www.youtube.com/watch?v=fMOTqa7a5E4