Nem hiszek Istenben. De szeretnék hívő lenni. Mit tegyek?





a 16-nak írom:
"Az hogy hiszel, vagy nem hiszel egyáltalán nem befolyásolja sorsodat!"
...ez egyáltalán nem igaz, mert a SZELLEM urává válik a léleknek, azaz a te nyelvedre próbálom fordítani:
az általad energiának nevezett lélek is valóban Isten (az egyik megjelenése, aspektusa) ám a vonzás törvénye is Ő, mert minél több energia van egyben (összgyűlve) annál nagyobb vonzást gyakorol, és válik még nagyobb tömeggé...ahol már be fog lépni egy másik törvényi jelenség is (a szupernovává válás-csillagászatilag fogalmazva) és akár fekete lyuk is képződhet (ezek most csillagászati nyelven) ami átmenet a TEREMTŐ világba a teremtettből, azaz ISTEN másik aspektusába, (ami a szellemi, azaz nem megnyilvánult)...érdemes az Univerzumot csillagászati szempontból is tanulmányozni, mert sok IGAZSÁGRA rá lehet ismerni annak aki HISZ (mert mást úgysem tehet, hisz neki magának nincsen lehetősége arra, hogy mindent megvizsgálhasson, ezért más emberek vizsgálatait, teóriáit kell megvizsgálnia, hogy abból mi az, amit el tud hinni, és az miként felel meg a Szentírásokban adott IGE-knek...mert bizony mindaz amiket a tudomány kikutathatott eddig, az a Szentírásokban benne van, annak aki azt el tudja olvasni, ill. képes megérteni, és erre a mi korunk rendkívül alkalmas, mert a tudományok nagyon fejlettek (lassan az égig értek, ezért ledöntetik Babilon tornya)azaz a jelenlegi földi társadalmi berendezkedés megfutotta az útját, és lassú visszavetettség fog bekövetkezni, és a népességszám drasztikus csökkenése , néhány száz év múlva a mai technika már csak emlékké válik, és új irányba indul majd ismét fejlődésnek az emberiség (ez már többször is megtörtént a földön, erre utalnak a legendák, és némely régészeti lelet is, valamint a mende-mondák, mesék - és nem zörög a haraszt...):)
...szóval, hogy a konkrét válaszra is térjek:KRISZTUS (AKI az a Rendező akit emlegetsz te is)megismerése által a "sorsodnak URÁVÁ válhatsz, azaz szabaddá , ezért hív el Ő , Szabadságra, hogy ne az erők (energiák) játékszere légy, hanem uralni tudd az energiákat...(ezt is tanulja, és tanulta eddig is a földi világban az emberiségek egymást követő nemzedékei, mert így születik a Szellem(azaz újjáteremtetik KRISZTUS által, úgy, hogy megismeri a világegyetem működését, és ezáltal uralni is tudja majd...érted-é 16-os, miképpen függ össze tehát az IGE (Szentírások, amelyeket a vallások, egyházak őriznek meg az emberiség számára, hogy azon emberi szellemek, akik túl tudnak lépni a meséken, és önön fontosságukon, azok megváltatnak KRISZTUS vagyis az IGAZSÁG által, mert a világegyetem Törvényei (azaz KRISZTUS) soha nem változik, csak mi, az emberek fokozatosan ismerjük fel azokat, és hisszük is el, hogy EGYSÉG ez, azaz EGY LÉTEZŐ...( [link]





21! Azzal kezdtem, hogy korhatáros! 18év felettiek nem olvashatják! Ezt nem véletlenül írtam fel! Én senkit nem szándékozok hitében befolyásolni!
Csak a kérdezőnek próbáltam elmagyarázni minél egyszerűbben és érthetően a valóságot, amire majd építheti saját hitét, és elméletét. A fejlődés az azért nem áll meg, mert mindig vannak olyan emberek, akik nem értenek egyet az ősi irományokban, illetve azokban ellentmondásokat vélnek felfedezni. A hozzá adott körítés az mind csak üres maszlag!





16-os!
...azt írod senkit nem akarsz hitében befolyásolni, de ez mindenképpen hülyeség, hiszen befolyásolod, még akár egy tekintettel is, nemhogy szavakkal :)...mindazonáltal nagyon is tetszett amit leírtál, hisz annak már van némi köze az IGAZSÁGHOZ, éppen ezért sem érdemes ámítgatni magad, hogy nem akrsz, és akkor nem is fogsz befolyásolni senkit...:)...talán ezért nem (sem) értem, hogy miért írtad nekem amit...de talán majd elmondod?...mert amit írtam, azt valójában téged igazolóan írtam, ha nem is föltétlen neked, hanem annak akinek...:)
" [link]
...talán itt beszélgethetnénk, ha lenne kedved...:)





Ha valaki komolyan veszi az első soromat, Akkor megérti, hogy ezzel az volt a célom, hogy nem kívánok senkivel vitába szállni, isten létezéséről, vagy nem létezéséről. De a kérdező leírásából, illetve amit hozzáfűzött kérdéséhez, abból az volt a benyomásom, hogy a kérdező valóban bajban van e kérdés eldöntésében. Tehát neki szántam írásomat, hogy legyen némi valós alapja, amire építkezni tud az elkövetkezendő időszakában. Legtöbbször privátban szoktam válaszolni az ehhez hasonló kérdésekre, de már többször feltették azt a kérdést is, hogy "miért szeretnek inkább privátban válaszolni egyesek?"
Ezt az oldalt azért szeretem, és látogatom, mert itt van néhány ember, aki ugyan úgy jutott erre az oldalra ahogy én, véletlenül, és némelyiknek valóban tudok segíteni tanácsaimmal, megjegyzéseimmel. Aki privátban megkeres, azzal általában szorosabb kapcsolat is kialakul. Aki meg csak trollkodni jár erre az oldalra, az simán kiesik a második fordulóval





...értem...
"...ugyan úgy jutott erre az oldalra ahogy én, véletlenül, és némelyiknek valóban tudok segíteni tanácsaimmal, megjegyzéseimmel...."
...talán éppen ezért szeretnék beszélgetni veled, ám, az igaz, hogy nem itt...hogy elmondhasd, ha akarod, hogy miképpen és mikor is jutottál ezekre a gondolatokra, mert te is tudod, hogy valójában keveseknek adatik meg a Világosság, és ha valahol valami Fényt megcsillanni láthatok, akkor azt szeretném jobban is megszemlélni...:)(persze, ha hagyják, és ha az a másiknak is örömöt okozna, ahogyan az nekem nagy öröm...arról nem is beszélve, hogy egy esetleges új megvilágítási szöget is módomba állna megetekinteni...és persze viszont is...ahogy gondolod...:)
üdvözlettel










"...talán éppen ezért szeretnék beszélgetni veled,"
A linkelt oldalt nem tölti be a gépem. A beszélgetésnek semmi akadálya nincs részemről, sőt, még skypes kapcsolattartás is lehetséges. Ha írsz privát, adok email címet.















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!