A spirituális Isten transzcendensiális tapasztalata, igazolja Őt (létezését)?

A legtöbb ember spirituális, transzcendens hitének legbelsejében érez valamiféle tapasztalatot. Az olvasók nagytöbbségének is valószínűleg volt már ilyen tapasztalata. Ha így van, akkor egy csak általa ismert módon már felismerte annak központi jelentőségét életében. Ez a felismerés önmagában nem egy érv Isten létezésére; igazából ennek a fényében csak valószínűleg annyit mondhat az ember, hogy neki nincs szüksége érvekre. Csakhogy, ami azt illeti, egy érvet is konstruálhatunk Isten létezésére ennek a tapasztalatnak a tényéből. Ez nem egy olyan érv, amely a saját személyes tapasztalatodból késztet téged arra, hogy saját meggyőződéseddé váljon az, hogy Isten létezik. Mint mondtuk, az ilyen embernek valószínűleg nincs szüksége egy ilyen érvre. Ez az érv inkább egy másik irányba mutat: a vallási tapasztalat széles körben elterjedt tényéből juthatunk el arra a meggyőződésre, hogy erre csak egy isteni valóság léte adhat magyarázatot. [link]

*

Elég nehéz kifejteni ezt az érvet deduktívan. Azonban a következő próbálkozás eléggé korrekt:

1. - Különböző korokban és a világ különböző kultúráiban számtalan ember állítja, hogy volt "isteni" tapasztalata.

2. - Felfoghatatlan, hogy ilyen sok ember ennyire végletesen tévedett volna a saját tapasztalatának természetét és tartalmát illetően.

3. - Tehát kell lennie egy "isteni" valóságnak, amelyet a különböző korokban és a világ különböző kultúráiban számtalan ember megtapasztalt.

Egy ilyen tapasztalat valóban igazolja azt, hogy létezik egy értelemmel rendelkező Teremtő-Isten? Első pillantásra ez valószínűtlennek tűnik. Ugyanis egy ilyen Isten, vagyis ennek a "vallásosnak" nevezett tapasztalatnak a tárgya úgy tűnik, hogy nem mindannyiunknak a tapasztalata. Azonban mégiscsak számtalan ember tapasztalja ezt meg. Vagyis sok ember oly módon fogja fel tapasztalatát, hogy ők "egyesülnek" vagy "magukba fogadnak" egy végtelen és mindent átjáró Tudást és Szeretetet, egy olyan Szeretetet, amely önmagával tölti be őket, de végtelenül felülmúlja a befogadóképességüket. Vagy legalábbis ezt állítják. A kérdés tehát ez: Higgyünk-e nekik?

**

Óriási számú ilyen állítás van. Vagy igazuk van, vagy nincs. Hogy kiértékelhessük őket, ahhoz figyelembe kell vennünk a következőket:

1. # ezeknek az állításoknak a következetességét (következetesek-e önmagukhoz, valamint ahhoz, amit máshonnan tudunk, hogy igaz);

2. # azoknak a jellemét, akik ezeket az állításokat teszik (becsületesnek, tisztességesnek, megbízhatónak tűnnek-e ezek az emberek?) és

3. # kihatással voltak-e ezek a tapasztalatok a saját vagy mások életére (ezek az emberek szeretőbbek lettek-e tapasztalatuk eredményeképpen? Valóban épületesebbek lettek-e? Vagy ellenkezőleg, hiúbbakká és önzőbbekké váltak-e?

Tegyük fel, hogy valaki azt mondja: "Ezek a tapasztalatok mindössze a homloklebeny ideiglenes sérülései, vagy egy neurotikus elfojtás eredményei. Semmiképpen sem igazolják valamilyen isteni valóság igazságát." Mit válaszolhatunk erre? Felidézhetnénk a beszámolók óriási dokumentációját, és megkérdezhetnénk magunktól, hogy igaz lehet-e a fenti állítás. És ezt a következtetést vonhatnánk le: "Nem. Figyelembe véve az állításoknak a mérhetetlen számát, és azoknak az életminőségét, akik ezt állították, hihetetlennek tűnik, hogy azok, akik ezt az állítást tették, ennyire tévednének önmagukról, vagy, hogy elmezavar vagy elmebaj okozhatott volna ilyen mélységes jót és szépséget."

Azt idő előtt lehetetlen leszögezni, hogy ezeknek az állításoknak és személyeknek a beszámolóinak a vizsgálata, hogyan fog hatni minden egyes személyre. Nem mondhatod el idő előtt, hogy hogyan fog hatni rád. De ez egy bizonyíték; sokakat meggyőzött; és nem lehet figyelmen kívül hagyni. Néha - tulajdonképpen nagyon is gyakran - ezekkel a beszámolókkal nem ugyanúgy nézünk szembe, mint ahogy elvetjük azokat csiricsáré divatos címkékkel.

A legtöbb ember vallásos hitének legbelsejében érez valamiféle tapasztalatot. Az olvasók nagytöbbségének is valószínűleg volt már ilyen tapasztalata. Ha így van, akkor egy csak általa ismert módon már felismerte annak központi jelentőségét életében. Ez a felismerés önmagában nem egy érv Isten létezésére; igazából ennek a fényében csak valószínűleg annyit mondhat az ember, hogy neki nincs szüksége érvekre. Csakhogy, ami azt illeti, egy érvet is konstruálhatunk Isten létezésére ennek a tapasztalatnak a tényéből. Ez nem egy olyan érv, amely a saját személyes tapasztalatodból késztet téged arra, hogy saját meggyőződéseddé váljon az, hogy Isten létezik. Mint mondtuk, az ilyen embernek valószínűleg nincs szüksége egy ilyen érvre. Ez az érv inkább egy másik irányba mutat: a vallási tapasztalat széles körben elterjedt tényéből juthatunk el arra a meggyőződésre, hogy erre csak egy isteni valóság léte adhat magyarázatot.

Elég nehéz kifejteni ezt az érvet deduktívan. Azonban a következő próbálkozás eléggé korrekt:

1.Különböző korokban és a világ különböző kultúráiban számtalan ember állítja, hogy volt "isteni" tapasztalata.

2.Felfoghatatlan, hogy ilyen sok ember ennyire végletesen tévedett volna a saját tapasztalatának természetét és tartalmát illetően.

3.Tehát kell lennie egy "isteni" valóságnak, amelyet a különböző korokban és a világ különböző kultúráiban számtalan ember megtapasztalt.

Egy ilyen tapasztalat valóban igazolja azt, hogy létezik egy értelemmel rendelkező Teremtő-Isten? Első pillantásra ez valószínűtlennek tűnik. Ugyanis egy ilyen Isten, vagyis ennek a "vallásosnak" nevezett tapasztalatnak a tárgya úgy tűnik, hogy nem mindannyiunknak a tapasztalata. Azonban mégiscsak számtalan ember tapasztalja ezt meg. Vagyis sok ember oly módon fogja fel tapasztalatát, hogy ők "egyesülnek" vagy "magukba fogadnak" egy végtelen és mindent átjáró Tudást és Szeretetet, egy olyan Szeretetet, amely önmagával tölti be őket, de végtelenül felülmúlja a befogadóképességüket. Vagy legalábbis ezt állítják. A kérdés tehát ez: Higgyünk-e nekik?

Óriási számú ilyen állítás van. Vagy igazuk van, vagy nincs. Hogy kiértékelhessük őket, ahhoz figyelembe kell vennünk a következőket:

1.ezeknek az állításoknak a következetességét (következetesek-e önmagukhoz, valamint ahhoz, amit máshonnan tudunk, hogy igaz);

2.azoknak a jellemét, akik ezeket az állításokat teszik (becsületesnek, tisztességesnek, megbízhatónak tűnnek-e ezek az emberek?) és

3.kihatással voltak-e ezek a tapasztalatok a saját vagy mások életére (ezek az emberek szeretőbbek lettek-e tapasztalatuk eredményeképpen? Valóban épületesebbek lettek-e? Vagy ellenkezőleg, hiúbbakká és önzőbbekké váltak-e?

Tegyük fel, hogy valaki azt mondja: "Ezek a tapasztalatok mindössze a homloklebeny ideiglenes sérülései, vagy egy neurotikus elfojtás eredményei. Semmiképpen sem igazolják valamilyen isteni valóság igazságát." Mit válaszolhatunk erre? Felidézhetnénk a beszámolók óriási dokumentációját, és megkérdezhetnénk magunktól, hogy igaz lehet-e a fenti állítás. És ezt a következtetést vonhatnánk le: "Nem. Figyelembe véve az állításoknak a mérhetetlen számát, és azoknak az életminőségét, akik ezt állították, hihetetlennek tűnik, hogy azok, akik ezt az állítást tették, ennyire tévednének önmagukról, vagy, hogy elmezavar vagy elmebaj okozhatott volna ilyen mélységes jót és szépséget."

Azt idő előtt lehetetlen leszögezni, hogy ezeknek az állításoknak és személyeknek a beszámolóinak a vizsgálata, hogyan fog hatni minden egyes személyre. Nem mondhatod el idő előtt, hogy hogyan fog hatni rád. De ez egy bizonyíték; sokakat meggyőzött; és nem lehet figyelmen kívül hagyni. Néha - tulajdonképpen nagyon is gyakran - ezekkel a beszámolókkal nem ugyanúgy nézünk szembe, mint ahogy elvetjük azokat csiricsáré divatos címkékkel.

A legtöbb ember vallásos hitének legbelsejében érez valamiféle tapasztalatot. Az olvasók nagytöbbségének is valószínűleg volt már ilyen tapasztalata. Ha így van, akkor egy csak általa ismert módon már felismerte annak központi jelentőségét életében. Ez a felismerés önmagában nem egy érv Isten létezésére; igazából ennek a fényében csak valószínűleg annyit mondhat az ember, hogy neki nincs szüksége érvekre. Csakhogy, ami azt illeti, egy érvet is konstruálhatunk Isten létezésére ennek a tapasztalatnak a tényéből. Ez nem egy olyan érv, amely a saját személyes tapasztalatodból késztet téged arra, hogy saját meggyőződéseddé váljon az, hogy Isten létezik. Mint mondtuk, az ilyen embernek valószínűleg nincs szüksége egy ilyen érvre. Ez az érv inkább egy másik irányba mutat: a vallási tapasztalat széles körben elterjedt tényéből juthatunk el arra a meggyőződésre, hogy erre csak egy isteni valóság léte adhat magyarázatot.

Elég nehéz kifejteni ezt az érvet deduktívan. Azonban a következő próbálkozás eléggé korrekt:

1.Különböző korokban és a világ különböző kultúráiban számtalan ember állítja, hogy volt "isteni" tapasztalata.

2.Felfoghatatlan, hogy ilyen sok ember ennyire végletesen tévedett volna a saját tapasztalatának természetét és tartalmát illetően.

3.Tehát kell lennie egy "isteni" valóságnak, amelyet a különböző korokban és a világ különböző kultúráiban számtalan ember megtapasztalt.

Egy ilyen tapasztalat valóban igazolja azt, hogy létezik egy értelemmel rendelkező Teremtő-Isten? Első pillantásra ez valószínűtlennek tűnik. Ugyanis egy ilyen Isten, vagyis ennek a "vallásosnak" nevezett tapasztalatnak a tárgya úgy tűnik, hogy nem mindannyiunknak a tapasztalata. Azonban mégiscsak számtalan ember tapasztalja ezt meg. Vagyis sok ember oly módon fogja fel tapasztalatát, hogy ők "egyesülnek" vagy "magukba fogadnak" egy végtelen és mindent átjáró Tudást és Szeretetet, egy olyan Szeretetet, amely önmagával tölti be őket, de végtelenül felülmúlja a befogadóképességüket. Vagy legalábbis ezt állítják. A kérdés tehát ez: Higgyünk-e nekik?

Óriási számú ilyen állítás van. Vagy igazuk van, vagy nincs. Hogy kiértékelhessük őket, ahhoz figyelembe kell vennünk a következőket:

1.ezeknek az állításoknak a következetességét (következetesek-e önmagukhoz, valamint ahhoz, amit máshonnan tudunk, hogy igaz);

2.azoknak a jellemét, akik ezeket az állításokat teszik (becsületesnek, tisztességesnek, megbízhatónak tűnnek-e ezek az emberek?) és

3.kihatással voltak-e ezek a tapasztalatok a saját vagy mások életére (ezek az emberek szeretőbbek lettek-e tapasztalatuk eredményeképpen? Valóban épületesebbek lettek-e? Vagy ellenkezőleg, hiúbbakká és önzőbbekké váltak-e?

Tegyük fel, hogy valaki azt mondja: "Ezek a tapasztalatok mindössze a homloklebeny ideiglenes sérülései, vagy egy neurotikus elfojtás eredményei. Semmiképpen sem igazolják valamilyen isteni valóság igazságát." Mit válaszolhatunk erre? Felidézhetnénk a beszámolók óriási dokumentációját, és megkérdezhetnénk magunktól, hogy igaz lehet-e a fenti állítás. És ezt a következtetést vonhatnánk le: "Nem. Figyelembe véve az állításoknak a mérhetetlen számát, és azoknak az életminőségét, akik ezt állították, hihetetlennek tűnik, hogy azok, akik ezt az állítást tették, ennyire tévednének önmagukról, vagy, hogy elmezavar vagy elmebaj okozhatott volna ilyen mélységes jót és szépséget."

Azt idő előtt lehetetlen leszögezni, hogy ezeknek az állításoknak és személyeknek a beszámolóinak a vizsgálata, hogyan fog hatni minden egyes személyre. Nem mondhatod el idő előtt, hogy hogyan fog hatni rád. De ez egy bizonyíték; sokakat meggyőzött; és nem lehet figyelmen kívül hagyni. Néha - tulajdonképpen nagyon is gyakran - ezekkel a beszámolókkal nem ugyanúgy nézünk szembe, mint ahogy elvetjük azokat csiricsáré divatos címkékkel.

Egy elég érdekes elgondolkoztató felvetés inspirációnak a kérdéshez :-) [link]

Mit gondolsz ezekről ? Magas is töprengtél már ezeken ?