Te hogy képzeled el, a halál utáni időt, mitörténik szerinted az emberel mikor elhuny?

11 évesen 60/mérhetetlen vérnyomással , habszifon általi "lőtt" fejsérüléssel kerültem kórházba. Mikor 3 nappal a műtét után a kómából ébredtem , megkérdeztem :

-Olyan súlyos volt a sérülésem ,hogy olyan liften vittek a műtőbe , amiben fürdőkád volt ?Vajon miért éreztem úgy hogy megyek felfelé és felülről látom ahogy ott fekszem a kádban ( és nekem- másokkal ellentétben nem jó érzés,hanem nagyon rossz érzés volt , hogy a nővér hátra sem fordult eközben). Többre nem emlékszem , csak , mikor felébredtem ,a családom állt az ablak előtt , ahonnan abban az időben lehetett nézni az intenzív osztályon a gyerekeket.

Mindez több, mint 30 éve történt.Úgy emlékszem , mintha ma lett volna. ....a haláltól én sem félek , nekem akkor a hozzá vezető út sem volt emlékezetes . Nem emlékszem semmire, ami a balesetemet illeti.

Helló! Nagyon sokat lehet ma már olvasni, hallani ebben a témában pl. dr. Moody (és számos más szerző, csak ő volt az első) könyveiben halálközeli élményt átélt emberek beszámolóiról, akik a világ teljesen különböző részein, egymástól függetlenül hasonló elemeket tartalmazó élményekről számoltak be, ezeket rendszerezte, és adta közre első ízben dr. Moody. Szintén nagyon sokat lehet olvasni regressziós hipnózisban átélt történésekről, melyekben az előző életek közti úgynevezett köztes létről, vagy létközről kaptak információkat. Valamint az ókori hagyományból is lehet merítkezni ebben a témában, pl. az Egyiptomi halottaskönyvet, vagy a Tibeti halottaskönyvet elolvasva. Aki ezeket tanulmányozta, szerintem meggyőződhetett a túlvilági lét bizonyosságában, igaz, nem fizikai, hanem szellemi testünk öröklétében, hiszen a fizikai testünket valóban mint egy ruhát letesszük, a fényvilágban (örök) szellemi testünkként létezünk, amíg megint egy zuhanással be nem kerülünk egy anyaméhbe, hogy folytassuk rögös utunkat a megtapasztalás, megtisztulás, megvilágosodás ösvényein. Kb. ennyit az én világnézetemről, elnézést a pongyola megfogalmazásért, ezt a témát hangsúlyozom, nagyon sok nálam sokkal jobban leíró szerzők kibontották, olvasni kell róla. Ajánlom még Avatara Reinkarnáció című előadását is.

http://www.youtube.com/watch?v=rTqoY0vyowI

De amit még feltétlenül a szkeptikusok figyelmébe ajánlok, hogy pont most jelent meg egy könyv Magyarországon (is), amely TUDOMÁNYOSAN bizonyítja a halálközi élmények valódiságát. Alul belinkeltem. Röviden annyi, egy amerikai idegsebész, aki egyáltalán nem hitt ezekben a dolgokban, hiszen a tudomány álláspontja, hogy ezek az élmények az AGY szüleményei a haldoklás folyamatában, nos ő kómába esett, és amíg kómában volt, dokumentáltan nem volt agyműködése. Amikor visszatért, ő is beszámolt túlvilági élményeiről, és persze már nem szkeptikus, hanem, én úgy szoktam mondani, nem hívő, hanem "tudja".

Hát ennyi.

[link]

[link]

[link]

Kettővel előttem lévőnek:

Öööö... igen, Butaságot írtam, nyilván. Fejből írtam, a könyvismertető pontosan azt mondja: "A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt."

Elnézést kérek!

Szerintem ennek a dolognak az a része hogy a lélek tovább él másik testben, hülyeség.

Egyre többen vagyunk ezen a bolygón, nem lenne annyi lélek.

Meg akkor ki lesz az öröklő génekkel. A gyerek miért hasonlít a szüleire????

16-os válaszolónak:

Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy az agyról még túl keveset tudunk ahhoz, hogy kijelenthessük, hogy a halálközeli élmények nem származhatnak onnan, és csakis nem materiális okai lehetnek. Vannak, akiknek biztos előérzeteik támadnak bizonyos eseményekkel kapcsolatban, amelyek aztán be is következnek, mások képesek telepátiára, egyesek meg telekinézisre. Már pusztán ezek a dolgok arra utalnak, hogy az emberi agy és maga az élő szervezet sokkal összetettebb és rejtélyesebb működésű, mint azt gondolnánk. Tehát szerintem korai lenne bármit, amit nem értünk, a lélek bizonyítékának tekinteni.

18-asnak: Az, hogy hány ember él ezen a bolygón, most hány lélek él testben ezen a Földön, csak azt jelenti, hogy a többiek jelenleg másik létformában léteznek. Vagy mondjuk úgy, másik dimenzióban. Amely dimenzió legtöbbünk számára láthatatlan, így lehet rá mondani, hogy nem létezik. Az, hogy melyik családba születünk, egyáltalán nem véletlen, ősi tanítások szerint már odaát megtervezzük jelenlegi megtestesülésünk állítólag minden apró részletét, feladatokat vállalunk be stb. Külön téma az ugyanabba a családba való visszaszületés, amely szintén elég gyakori olvasmányaim szerint, Carol Bomann-nak van erről egy könyve, hadd ne bizonygassam már én, akit érdekel, olvassa el.

[link]

De a fentiek tükrében egyáltalában nem furcsa, hogy kiválasztjuk azt a génállományt, ami nekünk a következő inkarnációnkban aktuális feladataink elvégzéséhez, tapasztalásaink megszerzéséhez a legoptimálisabb, megkapjuk a kiválasztott emberpártól és tádá! hasonlítunk a szüleinkre.