Mit gondoltok erről?
Az egyes tanok nem erősítik egymást, hanem megcáfolják. Ha igaznak fogadjuk el az egyiket, akkor a másik nem lehet igaz. Ezek szerint lennie kell olyannak, ami csak babonán alapszik.
Például: ha vannak angyalok, és a Bibliát vesszük alapul, nem segítenek, nem imádkozhatunk hozzájuk. De az angyalos hit szerint mindennek megvan a maga angyala, és imádkozni kell hozzájuk. Vagy vannak őrangyalok, akik segítenek, stb. De ott van a vonzás törvénye, ami szerint a gondolatainknak teremtő ereje van, és minden ami jön, azt mi idézzük elő, mi vonzzuk be. Nem angyali és nem is isteni segítség, a vonzás törvénye szerint mi magunk vagyunk istenek.
Azután ott van a földönkívülis hit, miszerint végeredményében a legtöbb változás, ami minket ért az ufoknak köszönhető génmanipulációval stb. és amúgy el akarnak minket pusztítani. De más tanok szerint a föld örök, mindig létezni fogunk, stb.
De közben van reinkarnáció, mert újjászületünk, de szellemek is vannak mert nem igaz, hiszen a túlvilágra megyünk. Azután a karma határozza meg mit kapunk az élettől, és nem az, mit vonzzunk be. Ha rossz a karmánk, akkor olyan életet kapunk.
A papok úgy alkották meg a hívőknek a vallásos hiteket, hogy különbözzön az általuk kínált szellemi termék (vallás, hit) a konkurrencia termékeitől.
Mindenképpen le kellett választani valamilyen módon az embereket (a többi emberről/környezetükről), akkor könnyebben befolyásolhatók.
Ma is így megy ez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!