Hogy tudok szellemi tanítókat keresni?
Figyelj befelé, figyelj a ráérzéseidre, figyelj az érzelmeidre, figyelj a lelkedre.
Ha tudsz, akkor meditálj, ha nem tudsz, kezdd azzal, hogy megtanulsz. Meditáció közben nagyon sok útmutatást szoktunk kapni. Lehet, hogy azzal kellene kezdened. Ha már gyakorlott vagy benne, akkor meditáció közben kérd a vezetődet.
Hasonló kérdést én is feltettem már itt.
A válaszok jó része az volt, h ne keressem, majd ő keres engem.
Egyelőre senki nem keresett:)
Azért írtam, hogy meditációban kérj(etek) útmutatást, mert pl. én így tettem. Engem a könyveken keresztül vezettek, tanítottak. Ha bementem egy könyvesboltba, szinte vonzott az a könyv, amelyben a következő útbaigazítás, segítség volt, és amely ismerettel bővült a látóköröm. Persze ma már a neten is van rengeteg ilyen oldal, ahol különböző ismereteket lehet gyűjteni.
Szerintem olyan ember nincs ma a földön, aki joggal mondhatja magáról, hogy ő mindent tud ezekről a dolgokról. Ezért tisztességgel kiakadnék, ha valaki azzal állna elém, hogy ő az én mesterem. (Jézus, Buddha, Gandhi szintű ember ma nem hiszem, hogy él)
Ha elutasítod a Bibliát, a saját hited, saját véleményed alapján kialakított világnézeted viszont csak lépésről-lépésre fog kialakulni, ahhoz pedig idő kell. Egy ember sem fogja azt nektek az elejétől a végéig elmondani nektek.
Döntsétek el, hogy melyik úton akartok továbbmenni: pl. természet-gyógyászat, UFÓ-k, vagy bármi más. (Én pl. sajnálom, hogy nem tanultam pszichológusnak) Szeretnék minden embernek segíteni a lelki-problémáik megoldásában, ezért ahol tudok, elsősorban ezen a területen igyekszem magam hasznossá tenni.
Csak induljatok el valamerre, az égiek majd vezetnek titeket is. Ők ismernek titeket, és azt is tudják, hogy személy szerint kit melyik úton, merre kell, hogy vezessenek. Bízzátok az égiekre magatokat bátran!
(Persze, ha gondoljátok, írhattok nyugodtan a privimre is, amiben tudok segítek. Esténként itt vagyok és válaszolok)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!