Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Mi a véleményed erről a...

Mi a véleményed erről a tapasztalatomról? (Testelhagyás/alvási paralízis)

Figyelt kérdés
Most mondhatnám hogy csak azok írjanak már, akik hisznek a testelhagyásban, de hiába, úgyis lesznek hitetlenek is. Na szóval: már évek óta megesik, hogy olykor nem tudok mozogni elalváskor, de ez most egy kicsit érdekesebb, furcsább volt. Hajnalban lefeküdtem aludni, és arra "keltem", hogy valahol szól a zene. Rendesen hallottam, ahogy szól. Felébredtem megnézni, hogy hol szól, de aztán rájöttem hogy nem is szólt sehol. Visszafeküdtem, és megint hallottam a zenét. És közben nem tudtam, hogy "alvási paralízisom" van, vagy akárminek is nevezzük. Pedig eddig éreztem mindig rögtön. Ugye mondanom sem kell, hogy az egész nem volt álomszerű, hanem teljes valóságnak tűnt. Nos amikor visszafeküdtem, akkor már egy idő után rájöttem, hogy mi a helyzet. Nem tudtam mozdulni, előjöttek a kis zúgó hangok. Utána felültem. Én a fizikai testem nem, de éreztem ahogy felülök. És láttam is - nem úgy, mint ahogy a szememmel szokam, de láttam. Utána mikor "viszakerültem", meglepetten vettem észre, hogy én valójában végig feküdtem mozdulatlanul. Az érdekes még az hogy ez az egész nagyon hosszú ideig tartott - pedig ez a bénultság nálam maximum 1 perc szokott lenni. Ti éltetek már át hasonlót? És szerintetek ez, hogy elnyomtam a félelmeim, és próbálom megtapasztalni ezt a tudatállapotot, lehet-e káros hatással rám?
2010. nov. 29. 15:28
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
95%

Ez akkor valószínű, hogy egy spontán testelhagyás volt.

Velem is már hasonló előfordult. Aludtam felkeltem kimentem hajnalban és ittam egy fehérjeturmixot. Fogat mostam, és visszamentem lefeküdni. (ez az egész nem volt több 10 percnél) És lefeküdtem aludni és hirtelen kiemelkedtem magamból. Érdekes volt, kicsit "félelmetes"...az idegen érzés miatt volt félelmetes kisit, mert még ilyet nem tapasztaltam előtte soha.

Lebegtem, ellebegtem a szoba közepéhez, és gondoltam ezt senki sem fogja elhinni nekem...és elindultam át a falon a barátnőmhöz..láttam az erdőt is fentről...de utána vége lett az egésznek. És én is furcsán láttam. Olyan volt mintha 360 fokban látnék, de nem kellett fókuszálnom semmire, csak egyszerűen mindenről tudtam, hogy mi hol van.

Érdekes dolgok ezek, és bizonyítja, hogy rengeteg dolgot nem tud még az emberi lény még saját magáról sem.... :)

2010. nov. 29. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
Jó a kérdés, jó az 1. válasz, engem meg kivert a hideg veríték. Ilyenről még nem hallottam, de nem vagyok szkeptikus. Jujj!!!
2010. nov. 29. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:

nem akarok kötözködni, de nekem úgy tűnik hogy álmodtál.

testelhagyás létezhet, bármi létezhet, de ez csak álom volt, ismerik az ilyet az alváskutatók, ahogy az alvási paralízis szintén egy közismert jelenség.

2010. nov. 29. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:

Nálad itt a testelhagyás keveredtt az alvásparalízissel.Nekem is volt ilyen vegyes élményem,nem is egyszer.Nem úgy láttál,mint a valóságban.Igen,ez jellemző tké -nél.Talán arra a bizonyos "gömb látástra"gondolsz,mikor minden irányba egyszerre lát az ember.Na de lnyeg,hogy én is jártam már úgy párszor,hogy tké közben zenét hallottam.Én is elgondolkoztam,honnan jöhet ilyen hangosan éjjel a zene,a szomszédaink nem ilyen zajongós típusok.De nem jöttem rá a zene eredetére.Lehet talán az is,hogy ilyenkor nagyon kifinomodik az érzékelésünk és nagyon távoli zajokat is meghallunk,amit máskülönben nem hallanánk.

Az alvás paralizis általában nem tart soká.A testen kívüli élmények általában hosszabbnak tűnnek.

Semmi bajod nem lesz abból,hogy elnyomod a félelmeid és próbálsz tapasztalni.Kísérletezz csak nyugodtan!

2010. nov. 29. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:

A kutatóknak túró a fülükbe!Csak maszlagolnak,mert nem tudnak reális,a szkeptikusok számára is emészthető magyarázattal előrukkolni ezekkel az ilyen élményekkel kapcsolatban.

Nekem viszont (és ezzel nem vagyok egyedül)vannak jól megfigyelt tapasztalataim,átéltem a testelhagyást többször is.Nekem ne akarja megmagyarázni egy tudós,hogy ez csak álom ;)

2010. nov. 29. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
100%

Mint már hasonló támánál írtam nekem is voltak hasonló élményeim, gyerekkorom óta, és először én is azt hittem, hogy álom. De nem az!

Hogy miért nem?

1, Abban a környezetben vagy (onnan indulsz), mint ahol akkor a fizikai tested is van.

2, A környezetet TISZTÁN látod, élesek a körvonalak, úgy érzékeled a körülötted lévő dolgokat ahogy vannak. Sőt! Sokszor csak akkor fogod fel hogy "kiléptél", mikor felemeled a kezed, és csak az érzés van meg, de a fizikai kéz marad a helyén!

3, Végig tudatos vagy (szintén, mintha csak ébren lennél).

4, Volt alkalom, hogy kinéztem az ablakon, megnéztem egy számomra ismeretlen parkoló autó rendszámát, majd "visszatérve" leellenőriztem. Stimmelt!


Akinek nem volt még hasonló élménye, az el sem tudja képzelni, ezért azt hiszi hallucináció, vagy álom, de aki átélte az tudja hogy nem az.

2010. nov. 29. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:

A 2. válaszoló vagyok. Itt ájuldozom a válaszokat olvasva. Én tényleg nyitott vagyok mindenre, de inkább mégsem szeretném megtudni, hogy ez milyen. Eddig bennem volt a kíváncsiság, de most, hogy már több ÉRTELMES válasz van, kicsit bemajréztam.

Nem félelmetes számotokra, akikkel megtörtént/történik ilyesmi? Vagy akkor, abban az állapotban teljesen természetesnek érzitek?

Elég sok észérvekkel megmagyarázhatatlan dolgot láttam, éreztem, tapasztaltam, eddig még nem volt bennem majré. Ez meg most olyasmi, mint mikor valaki visszajön a szívleállás után, és elmondja, hogy látta saját magát, ahogy küzdenek érte. Lehet, betojnék, és azt hinném, meghaltam?

2010. nov. 29. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:

Velem már egész kis korom óta történnek a leírtak, először azt hittem álmodom (gyerekként), de aztán elkezdtem utánaolvasni az irodalmának (van neki :)) és helyén tudom kezelni a dolgot.

Igaz, pár alkalommal történtek olyan dolgok, amik valójában (a fizikai síkon) nem történtek meg. Pl mint, az üres lakásban hallottam hogy jár-kel valaki, majd láttam (kb 1 méterről, fényes nappal) a kilincset lenyomja valaki. Ettől megijedtem kicsit, de tudtam, hogy nincs otthon senki, és nem is volt.

Érdekes, de ilyenkor átcsúszhatsz olyan síkokra is, ahol megtörténnek ilyen dolgok.

Én egy-egy ilyen "utazás" után teljesen nyugodt vagyok, nem kezdek el rohangálni, meg telefonálgatni, természetesnek hat a dolog. Mondjuk volt időm "feldolgozni" is.

Annyit még hozzá, hogy nekem aztán mondhatják, hogy a halál után nincs semmi, csak sötétség, hiszen TAPASZTALTAM a bizonyítékot, arról hogy a tudatunk létezik a test nélkül is. De ezt tőlünk keletebbre már több ezer éve tudják..

2010. nov. 29. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 BlackSword ***** válasza:
0%
Hát én idáig egy ÉRTELMES választ sem olvastam... Ennyi marhaságot hogy tudtok/honnan tudtok összeszedni???
2010. nov. 29. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
22:55, talán olvasd még 1x végig, és rá fogsz jönni hogy ennyi "marhaságot" honnan tudok összeszedni..
2010. nov. 29. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!