A gyűlölet előre tud vinni az életben?
Nagy mennyiségű gyűlölet van bennem, ami motivációt ad nekem, hogy tovább menjek az utamon, arra amerre szeretnék menni. De nem tudom, hogy ez helyes módszer-e.
Elsődlegesen a vallástól független, spirituális gondolkodók véleményét várom. Keresztények légyszíves ne írjanak. Köszönöm.
#1
Gyűlölet van bennem azok iránt, akik iskolás koromban bántottak, és megkeserítették az életemet. Azon munkáltatók iránt, akik átvertek. A nők iránt, mert mindegyik eljátszotta a "megbízható" szerepét, de egyikükre sem lehet számítani, ráadásul engem sem tudtak értékelni, és időnként nagyon gonoszak. De gyűlölöm azokat a pasikat is, akik kihasználják a fölényüket másokkal szemben. Egyszóval magára a társadalomra haragszom, elég sok szenvedésen, síráson vagyok túl, többször akartam öngyilkos lenni.
Ugy érzem viszont, hogy most már jóval erősebb vagyok, és hihetetlen mennyiségű indulat van bennem, ami bosszúért kiált. Nem kötődöm már senkihez, és ez az, amit ki fogok tudni használni, mert ezzel fel tudom használni az embereket a saját céljaimra.
A célom pedig az, hogy előrébb jussak az életben, és egyszer majd boldog legyek. Az nem érdekel, ha ehhez embereket használok ki, mert nem egyrészt bosszúállás, másrészt pedig az emberek gonoszak, és megbízhatatlanok. Nem miattuk aggódom, hanem magam miatt, hogy ha ilyen életet élek, akkor ez hosszútávon hová vezet. Nem szeretnék ugyanis a cél előtt/után esetleg lerobbanni szellemileg, és testileg.
Így már kicsit jobban értem a helyzetet.
Azt kell hogy mondjam, hogy szerintem ez így nem fog működni. Önmagában az becsülendő, hogy a sok negatív tapasztalatra az a reakciód, hogy "én akkor is megmutatom a világnak, hogy érek valamit, még ha senki nem hitt bennem, akkor is! - de ennek a módja szerintem nem a bosszúálláson keresztül visz.
Arra gondolok, hogy ahányszor ugye sikereket érsz majd el, az elégtétellel tölt majd el, hogy "na ugye, képes vagyok én erre". De ahányszor kudarcélmény ér (márpedig mindenkit sokszor ér, biztos, hogy téged is fog) akkor meg az egész a visszájára fordul, és úgy fogod érezni, hogy megint mindenki rajtad nevet, mindenki igazolást nyer, aki valaha lenézett vagy bántott téged. És ez egy marha nagy súly, amivel rohadt nehéz együtt élni. A boldogság így szinte ki van zárva.
Szóval emiatt én azt tanácsolnám, hogy 1. keress egy pszichológust, akinek el tudod mondani mindenféle sérelmedet. Az, hogy lesz heti egyszer egy óra, amikor ott van valaki, akinek BÁRMIT elmondhatsz, nagy könnyebbség tud lenni. 2. Olvass önismereti, pszichológiai könyveket, értsd meg az egésznek a folyamatát, ami benned zajlik, mert biztos vagyok benne, hogy nem olyan egyszerű a helyzeted, mint ahogy 3 bekezdésben most nekem összefoglaltad. Viszont ha megérted, hogy működik az emberi psziché, miért érzed magad úgy, ahogy, akkor hosszabb távon sokkal könnyebb lesz együtt élned magaddal. Tudom, hogy ez nem olyan rövid és intenzív dolog, mint azt elképzelni, hogy "nekidurálom magam, sikeres leszek, kihasználom ezeket a s.ggfejeket aztán röhögök a képükbe", de ha valamikor el tudod engedni a bosszúvágyat, biztos, hogy nyugodtabb és békésebb lesz az életed, és az már egy jó lépés a boldogság felé. Nem szabad, hogy a bosszúvágy munkáljon benned, ha valamitől, hát attól biztos, hogy lerobbansz szellemileg.
#2
Köszönöm a tanácsot, de a pszichológus nálam ki van zárva. Egyrészt nem igazán bízok az emberekben, másrészt az önismeretem is folyamatosan formálódik, ezekben a sötét időkben egyre jobban ismerem meg magam, hogy mire vagyok képes.
Harmadrészt pedig, szükségem van erre a jelenlegi erőre ahhoz, hogy előre lépjek az életben. Ha esetleg lerobbanok, akkor is. Azt nem engedem, hogy ezt elvegyék tőlem. Most úgy érzem, szinte bármire képes vagyok.
Nem igazán értem, hogy miért éppen az ezotériában tetted fel a kérdést, vagy hogy hol jön ebbe bele a spiritualitás, mert ez egy teljes egészében pszichológiai kérdés, de mindegy. A 3-massal viszonylag egyetértek, most nem akarok különösebben vitákba szállni.
Csak annyit kérdeznék, hogy hogyan tervezed bizonyítani, hogy érsz valamit? Mi itt a terv? Magasfokú edukáció? Prominens állás / presztísz megszerzése? Mindezt teljesen egyedül tervezed véghezvinni?
Engem csak abba az irányba visz hogy dührohamaim vannak és már konkrétan gyilkolási vágyaim
Ha lehetne csettintéssel bosszút állni, már nagyon rossz lenne sok embernek
Spiritualitás szempontjából ez nem visz előre, viszont nem tudom hogy várják el hogy ne gyűlöljünk
A spiritualitás felől szeretném ezt a kérdést megközelíteni, azért jöttem ide. A tudomány válasza nagyjából az lenne, mint amit a #2-es írt.
Engem inkább az érdekel, hogy ezoterikus-spirituális értelemben mi történik velem, és hová vezethet ez.
"Csak annyit kérdeznék, hogy hogyan tervezed bizonyítani, hogy érsz valamit?"
Azt nem tudom, hogy érek-e valamit, de nem is érdekel.
Összeállítottam magamnak egy tervet, hogy mit akarok csinálni, hogyan lehetnék elégedett. Például elköltözni Magyarországról, és állampolgárságot szerezni egy másik országban, ahová vágyom. Részletekről viszont nem szeretnék beszélni.
A gyűlöletet a szeretet táplálja.
A viszonzatlan, az elutasított, a kihasznált vagy a lenézett szeretet.
Tapasztalat !
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!