Mit tennél ha azt mondanám, hogy feltalaltam a perpetum mobilet?

Ez van, mikor a páciens a gondot nem felfogva egy mentális problémája miatt közröhej tárgyává teszi magát.

Valahol szomorú.

Nehéz amúgy elválasztani a személyes véleményt, feltételezést a személyeskedéstől.

Hol húzódik a határ?

Mert ha valakivel nem értesz egyet és azt mondod, hogy meg vagy háborodva, csak azért, mert nem osztod az álláspontját és nincs más érv a tarsolyodban, akkor ez személyeskedés.

Ha viszont valaki nem érti az általános iskolás fizikát azok után sem, hogy 20 oldalon keresztül magyarázták neki, akkor azt állítani, hogy mentálisan nem stimmel valami az egy elég erős gyanú, nincs benne semmi személyes.

Bocsáss meg, de felelősséged ebben főként neked van, kérdező. Te kérted ki az emberek véleményét a témáról. Tény, hogy vannak akik ezt nem kultúráltan fogalmazzák meg, de erre számíthattál volna, nem? Marcus Aurelius napindító felkészülése jut az eszembe, figyeld:

"Reggel előre beszéld meg magaddal: ma izgága, hálátlan, dölyfös, ármányos, ravasz, összeférhetetlen emberrel lesz dolgom. Azért esnek az emberek ezekbe a hibákba, mert nem tudják, mi a jó, mi a rossz. Mivel azonban én tisztáztam, hogy a jó természete szerint szép, a rossz pedig rút, hogy félrelépő embertársam rokon velem, nem e megegyező vérség és származás alapján, hanem mint az értelem és az istenségtől eredő rész osztályosa, ezért nekem senki sem árthat, mert nem mocskolhat be; nem is neheztelhetek testvéremre, s gyűlölni sem gyűlölhetem. Hiszen együttműködésre születtünk, mint a lábak, a kezek, a szempillák, vagy mint a felső és a alsó fogsor. Egymással ellenségeskedni természetellenes: márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy elfordulunk egymástól."

Kitartást kívánok és azt, hogy légy elnézőbb.