Miért van ennyi maszkellenes?
Miközben Kínában mindenkit figyelő, mindenről tudó kamerás megfigyelőrendszer működik, és félő, hogy lassan nálunk is bevezetnek hasonlót, a legegyszerűbb védekezés ellene az arcunk eltakarása - vagyis a maszkviselés. Mindezek ellenére rengeteg sötét lelkű ember minden fórumon a maszkviselés ellen ágál, arra hivatkozva, hogy a maszk személytelenné teszi az embert. De azt elfelejtik, hogy a szemünk a maszk alól is kilátszik, márpedig a szem a lélek tükre.
„A testnek lámpása a szem: ha azért a te szemed őszinte, a te egész tested is világos lesz; ha pedig a te szemed gonosz, a te tested is sötét.” - Lukács 11:34
Meggyőződésem, hogy aki a maszkviselés ellen szól, csak azért teszi, mert tudja, hogy a tekintete elárulná gonosz szándékait, amit az álságos mosolyával ideig-óráig leplezni tud, ezen gonosz szándékok egyike, hogy a tömegek megfigyelését elősegítse.
Én nem vagyok ellene, viszont képtelen vagyok az orrom felett tartani, mert úgy érzem, hogy fulladok meg benne. Döbbenten látom, ahogyan az emberek úgy mennek benne egészen felhúzva az orrukra, majdnem a szemükig, mintha rajtuk sem lenne, de gondolom nekik sem kényelmes. Szorongásos betegségeim vannak, és ha úgy adódik, hogy mennem kell valahova, akkor rámszólnak, hogy húzzam fel az orrom felé. Na ilyenkor vagyok nagyon nagy bajban. Nyilván ezek az eladók, pénztárosok meg biztonsági őrök nem ismerik ezt az érzést, mert ha ismernék, akkor eszükbe sem jutna azt a munkát csinálni, amit csinálnak. Értem én, hogy próbálják betartatni a szabályokat, de ahhoz képest elég érdekes, hogy nem csökkennek az adatok.
Már arra is gondoltam, inkább csak dühből, hogy nem lenne-e jobb, hogyha hagynák a fenébe ezt az egészet, az összes óvintézkedést, hogyha már ennyire rossz a helyzet még így is, és akkor legalább hamarabb végigfutna ez a hülye nyavalya a lakosságon, utána meg végre túl lennénk rajta. De persze ezt a világ egyik kormánya sem engedheti meg magának, hogy ne tegyen semmit ez ellen az egész ellen. Hát nem tudom, hogy mi lesz.
11
Nem, helyette dögöljön be az egész EÜ, mert te itt szagértel
14
Szekta? Tudod te mi annak a definíciója? :) Á dehogy tudod...
17es. Legutóbb 1 homofób törvény volt amiről elvonták a figyelmünk.
A jó kis kormányunk vissza utasít 1 jogállamoknak való segélyt amit a nép kapna meg, de közbe a vírus ellen harcol a kormány. Ezt nem értem, és ezért nem értem a sok birkát. Amit eltitkolni akarnak? Mindent is eltudnak a pandémia időszaka alatt. Ha belegondolsz ez előtt és migránsok előtt csomó törvénymodositást hallottunk és sokkal többen is mentek az utcára. Igy nem nehez látni hogy valaki nagyon keveri a kakit a háttérbe amit most nem láthatunk de ugyanúgy szívní fogunk...
16
Veled ellentétben én gondolkodom is, nem csak élből ugatok,és hiszem azt, hogy na majd most megmutathazom xddd
Btw én tavasszal is hordtam. Ez intelligencia kérdése, nem parancs... Itt egyelőre te vagy az, aki szerint a világ így működik 😆
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!