Isten a kollektív tudat?
Isten a végtelen jó és szeretet.
Az ember minden teremtmény fölé lett elhelyezve -azaz a földön mindent az igája alá vonhat-, nem pedig alá, így nem lehet elégedett semmivel, kivéve ha nem, valamivel, ami nagyobb nála. Nagyobb nála nincsen más csak az Örökkévaló Isten... Mert az ember meghal.
Bocs, hogy beleszólok. Kollektív tudatalatti van, ami arra utal, hogy a teremtésben egy másolat készült, ami mi vagyunk valamennyien – egy közös forrás milliárdnyi verziója. A szankjá szerint Isten feloldódva a Teremtésben mindenben ott van, ami életjelenségekkel rendelkezik. Ezen filozófia szerint az emberi tudat maga teremthet segítőket, amik sikerrel működnek is, ezek amolyan istenségek, Hamvas Béla szerint: Hatalmak. egy leszületés 1170 élettel jár, aki most megszívja, tehet róla bizonyára: ez a karma, ami legalább annyira beleérző és empatikus, mint egy parkolóóra. Indiában a porban ülő koldusnő boldogan, hálásan mosolygott: tudta, hogy a jelenlegi helyzetét ő okozta, és minden megtett, hogy a következő életben jobb legyen neki. Aki most mint a torkosborz,olvassa addig Jób megkísértését, míg meg nem érti, hogy Isten hatalmát nem tagadta meg, legfeljebb megátkozta a napot, mikor megszületett.
Kedveseim, a tudománynak van oly kicsi vonulata (Dr. Ruppert Sheldrake, itthon Dr. Héjjas István) ahol a kvantumfizikai érdekességek, a relativitáselmélet csodái kéz a kézben járnak a keleti filozófiákkal. Einstein a Heisenberg-féle bizonytalnsági relációra és a Schrödinger egyenletre azt mondta: Isten nem kockázik =tehát a bizonytalanság, Aztán mikor nem tudta az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika közös egyenleteit megalkotni, akkor arra panaszkodott: Isten röhög rajtam.
Kosztolányi így ír a Hajnali részegség c. versében a nagy Úrról, kinek vendége volt: Akit nem láthatok se most, se holtan...
Én csak egy gyűjtögető életmódot folytató egyszerű ember vagyok, fontos emberek nagy gondolatait gyűjtögetem, meg az olyasmit a Jelenések könyvéből, hogy Isten új eget és új földet készít.
Mert lehet, hogy ezt a mostanit már elkúrtuk nagyon...
(Sok lehet a szedéshiba, de olyan kicsi az ablak, hogy nem tudom korrigálni, bocs...))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!