A XXI. század elején miért hisznek emberek a horoszkópokban, hogy képesek ez alapján párt választani?
10:57-nek.
Nem utasítom el egyből, hanem átgondoltam, megvizsgáltam a tényeket és azután jutottam arra a megállapításra, hogy ennek a tudománynak semmiféle alapja sincs.
Hogy miért zavar? Elmondom.
Rengeteg olyan ember vesz körül, aki a problémái megoldásához külső segítséget remél, ahelyett, hogy maga tenne érte. Ez nem vezet jóra. A dagadtak nem futni mennek, hanem tablettákat, porokat és gyógyteákat fogyasztanak. Az erősödni vágyók szintén. A kapcsolataikban gondokkal küzködő emberek nem megbeszélik és megoldják a problémáikat, hanem horoszkópot olvasnak, ahol esetleg igazolják őket azzal, hogy "az oroszlán pasi nem jön ki a skorpió hölggyel", tehát nem ők b.sztak el valamit, hanem ez egyszerűen egy eredendő állapot. Mondhatnék még példákat, de talán értitek miről beszélek.
Kérdező , teljesen jogos a meglátásod . Ezért irtam , h vallásra hasonlító dolog.
Az egyik válaszhoz csak egy hozzáfűzés : a nincset nem lehet
bebizonyítani , de ebben az esetben a van-t se.
Ha , kézzelfogható bizonyítékot nem lehet felmutatni , nem nevezném tudománynak.
Aha, nem a Kiskegyed horoszkópjában kell hinni, hanem a személyre szabottban...
És akkor a "soha többet oroszlán pasit, mer' az előző is uralkodott rajtam" az hirtelen legenerálja a 7 milliárd ember felének (férfiak) a tizenkettedének (csak az oroszlánok), mintegy 291 millió ember horoszkópját és eldönti, hogy velük aztán sosenem? :)
A hatás egyszerű fizikai folyamatokon keresztül történik, úgy, ahogy hat a Nap és a Hold is ránk, csak a hagyományos asztrológiai objektumok kevésé hangsúlyosan, mivel távoli objektumokról van szó, tehát alapvetően testi jellemzőket nem lehet találni úgy,
mint mondjuk a nyári napfényes időszakokban született általában világosabb színeket viselő embereknél, vagy a táli sötétebbeknél, természetesen a genetikával összhangban ( a potenciális adottságokhoz mérten világosabb vagy sötétebb színeket viselve természetesen).
A testi jellemzők folyamatosan alakulnak, de jól nyomon követhető, és viszonylag rendezett módon, a biológia és orvostan mint tudomány ezeket jól tudja kezelni, leírni, bár keveset számolnak az érzelmek által kiváltott folyamatokkal.
Az emocionális és személyiségbeli jellemzők, ahol elsősorban hatnak ezek az együttállások, illetve uralkodó hatások szintén vizsgálható tudományosan is( pszichológia), de sokkal labilisabb és összetettebb folyamatok, mint a testiek, így nehezebb általános igazságokat és pontosabb leírásokat kreálni.
Egyébként vallom, hogy a személyiségelemzések alapja a megfigyeléses tapasztalatok összegzése, és hogy a csillagokból nem a jövő olvasható ki, hanem az, hogy egyes állások alatt az ember mennyire nyugodt, feszült vagy labilis, pl teliholdkor mindenki feszültebb, sötét téli napokon a depresszióra nagyobb a hajlam, napsütésben az optimizmusra, és ezek által befolyásolva hozunk döntéseket az adott pillanatokban, ezért ezek előre jelzése egyfajta segítség lehet a tudatos élethez.
"Egyébként vallom, hogy a személyiségelemzések alapja a megfigyeléses tapasztalatok összegzése, és hogy a csillagokból nem a jövő olvasható ki, hanem az, hogy egyes állások alatt az ember mennyire nyugodt, feszült vagy labilis, pl teliholdkor mindenki feszültebb, sötét téli napokon a depresszióra nagyobb a hajlam, napsütésben az optimizmusra, és ezek által befolyásolva hozunk döntéseket az adott pillanatokban, ezért ezek előre jelzése egyfajta segítség lehet a tudatos élethez."
Ezzel egyetértek , de ezt nem lehet képletekkel számolni.
utolsó:
Nem igazán tudom eldönteni, hogy akkor most pro vagy kontra:)
Amit írsz az világos és (talán) igazolható is. DE megint csak ott tartunk, hogy ha van is az asztrológiai objektumoknak, ahogy írod, hatása a mindennapjainkra, akkor ezek a hatások a legkevésbé sem függnek egy adott egyén születési időpontjától. Téli gyerekek, nyári gyerekek... Van ebben valami, de a "tudományos horoszkópok" például nem veszik figyelembe, hogy egy adoot személy születési helyén éppen milyen évszak volt vagy volt-e az adott évben szokatlanul hosszú nyár vagy meglehetősen enyhe tél, stb.
Ezzel is úgy vagyok, mint a tévés jósokkal. Hiszek a távolra hatásban, a telepátiában, de nem ebben a formában:
-József vagyok, 57 éves.
-Rendben József, küldök egy kis energiát, majd elmondom a pénzügyeit és az egészségi állapotát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!