Miért hiszik az emberek azt, hogy aki vegetáriánus és vékony, az kizárólag azért vékony, mert vegetáriánus?
Ha kiderül, hogy vegetáriánus vagyok, nagyon sokszor közlik az emberek, hogy ó, hát igen, akkor azért vagy ilyen vékony, vagy hogy akkor biztos nem fogsz elhízni egykönnyen... ezzel még nem is lenne gondom, de tegnap egy konkrét eset után picit elgondolkodtam.
Kollégákkal mindig egy menüs helyen ebédelünk, ahol a menü mellett van önkiszolgálós lehetőség is. Ha egyik menü sem húsmentes, akkor általában innen választok rántott zöldséget körettel, vagy főzeléket pl. tojással. Az egyik munkatársam beállt mögém, és mondta, hogy most ő is pont ugyanazt fogja enni, mint én, mert hogy neki is ki kellene próbálnia ezt a "vega diétát", hiszen attól aztán tuti "ledob egy csomót". Kedvesen megjegyeztem, hogy én csak örülök neki, ha valaki húsmentes ételt eszik, de nem biztos, hogy a rántott zöldség tartárral és krumplival a legjobb választás ehhez. Erre teljesen megsértődött, hogy nem akarok neki segíteni :D
Én úgy gondolom, hogy lehet fogyni úgy is, hogy valaki vegetáriánus, és lehet úgy is, hogy az illető eszik húst, és vice versa, mindkét étrend követői lehetnek elhízottak. Én sem csak és kizárólag azért vagyok formában, mert vega vagyok, hanem mert mozgok és (nagy vonalakban, csak kb) összeszámolom a kalóriákat, hogy ne egyek túl sokat. Ez miért olyan érthetetlen, és méginkább, miért volna sértő, ha egyszer ez az igazság?
Ti mit gondoltok? Szoktatok esetleg hasonlót hallani, mondtak már nektek ilyesmit?
Nem célom vitát szítani, csak érdekel, mások hogy látják ezt.
Az biztos :)
Csak a végén nehogy én legyek a gonosz, hogy nem fogy a vegetáriánus étrendtől...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!