Egyek halat, vagy próbáljam magam tartani?
16 éves lány vagyok, 1,5 éve vegetáriánus.
Sajnos anorexiás vagyok, már vagy fél éve borzasztóan hullik a hajam is, nincs kedvem semmihez, legszívesebben egész nap aludnék. Testképzavar gyötör, utálom magam, nem bírok a tükörbe nézni.
Szedek vitaminokat, de nem igazán segítenek. Anyukám nagyon aggódik értem, mióta észrevette, hogy mennyire hullik a hajam. Folyton mondja, hogy egyek már húst, mert ettől vagyok ilyen roncshalmaz.
Viszont nem szeretnék húst enni, a nyers látványától összerezzenek, nem akarok hozzáérni sem. Viszont nagyon kéne a szervezetemnek a normális étrend, a fehérje, a vitaminok. Úgy tudom, a halban van a legtöbb fehérje, és az a legegészségesebb az embernek.
Arra gondoltam, hogy hetente ennék egy kis halat is, hogy szépen lassan visszarendeződjek. Viszont ha megenném, álszentnek érezném magam, hogy "feladtam, amit eddig csináltam", "csak menő akartam lenni", meg ilyeneket kapnék...
Egyszer véletlenül ettem csirkét, mert külföldön voltunk, és nem jól olvastam az összetételt. Aznap este meg is hánytattam magam, pedig akkorra már kigyógyultnak éreztem magam a bulimiából. Azóta viszont nem hánytattam magam, szóval szerintem rendben vagyok ilyen téren.
De valahogy bennem van az, hogy nagyon szeretnék valami normálisabban enni, egy fokkal egészségesebb lenni, viszont a másik oldalról meg nyom, hogy jaj most feladtam azt, amiben eddig hittem, már nem is szeretem az állatokat, meg ilyenek.
Őszintén, nem tudom mit tegyek. Valaki valamilyen tanács? Bocsánat, ha nem igazán ehhez a témához tartozik, de már pár hete itt mocorgál a fejemben a húsevés gondolata.
Én azt tanácsolom, hogy ebben ne a gyakoris felhasználók tanácsaira hallgass. Most leírhatjuk azt is, hogy persze egyed, sőt egyél steaket is, meg leírhatjuk azt is hogy a hínárkapszula jó helyette, de őszintén szólva nálad nem olyan egyszerű a helyzet ahogy elnézem, inkább egy vérkép kéne, aztán doki/dietetikus segítsége, hogy olyan étrendet rakjatok össze, ami kielégítő tápanyagok szempontjából. Emellé pedig kéne valami terápia a pszichés gondokra.
Van akinek az étkezési zavarain sokat ront a vega/vegán étrend, van akinek meg az segít helyrejönni, ez elég egyéni dolog, egyénileg kéne neked összeállítani egy ideális étrendet.
Őszintén azt ajánlom, hogy ebben inkább szakemberek tanácsát kérd, mint netes felhasználókét. Mi még a legjobb szándékkal, saját életünkben működő példákkal se biztos, hogy tudunk segíteni úgy, hogy neked is beváljon. Az ilyen zavaroknak pedig fele se tréfa.
#17
Miért ne állná meg a helyét az, hogy pl. óriási probléma a túlhalászás?
(Egyébként egyetértek veled alapvetően, mármint abban hogy nem szép így viselkedni és általánosan kijelenteni, hogy aki húsevő az gyerekverő agresszív vadbarom..... nem is értem... Írom ezt úgy, hogy vega vagyok és a vegán étrend felé haladok, de nem értem miért kell így megnyilvánulni...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!