Ki lehet váltani az ivást, magas víztartalommal bíró gyümölcsökkel? (Dinnye, alma, stb.)
Szerinted a növényeket mivel locsolják? Ráadásul a növény által felszívott víz töredéke kerül csak a gyümölcsbe.
Ez ugyanolyan idióta ellentmondás, mint azzal érvelni a húsevés mellett, hogy a növények is éreznek, pedig egy állat takarmányozásához sokkal több növényre van szükség.
Alapjáraton a vegánoknak nem magával a húsevéssel van gondjuk, hanem ami ezt megelőzi, vagyis az állatok nem megfelelő tartása, kínzása és végül embertelen leölése.
Érdemes megnézni pár őszinte videót a tejiparról, még egy erősebb embernek is felfordul a gyomra, és ez ott mindennapos.
Fura, mert átfutottam a válaszokat, mint a 27-et, de a kérdésre választ nem találtam.
10. válaszoló, nem csak az alma az egyetlen gyümölcs! Szőlő, barack például több folyadékot tartalmaz.
Nekem az a tapasztalatom, h gyümölcsevés után is szomjas lehetek. Pl. pár barackot megettem, és utána szomjas voltam. Szóval biztos kell a folyadék ilyen formában is.
Hogy vegán vagy nem vegán, tök mindegy, mert nem ezt kérdezte a kérdező, de mindenkinek sikerült a kérdés megválaszolása helyett ezen lovagolni, amihez csak gratulálni tudok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!