Vétek a gasztronómia ellen, ha a harcsapaprikásba garnélát is teszek?
Nyugodtan tegyél bele.
De nem találsz fel új ételt :)
Krúdy korában az apró tiszai rákokból készült paprikással körítették a harcsapaprikást.
Ó,ezt nem tudtam😊
Nem áll szándékomban új ételt feltalálni amúgy,csak a kismostohám garnélát enne én meg halat (is),gondoltam így lesz kettő az egyben 😊
Érdekesen hangzik. Fotózd majd le, és töltsd fel ide. Az elnevezés találó :-) Vannak súlyos vétkek a gasztronómia ellen, de egy jó párosítás nem az. Egy dolog, hogy én annyira imádom a garnélát önmagában, hogy nem keverném össze mással, és mivel nem engedi meg a pénztárcám, hogy gyakran egyek, így csak annak az ízét szeretem élvezni. Ha gyakrabban hozzájutnék, talán ki is próbálnám az ötletedet.
Arra ügyelj, hogy már nagyon a végén tedd bele, mert a garnélának csak néhány perc főzési idő kell.
Erről jut is eszembe: Egyszer a sógornőm fél órát sütötte a sütőben a garnéla nyársat, míg nem apró koktélráknál kisebb méretűekre ment össze a méregdrága óriásgarnéla, és még meg is akart győzni, hogy ő tudja mit csinál. Konkrétan chipset csinált belőle. NA EZ A GASZTRONÓMIAI VÉTSÉG., Komolyan majdnem sírva fakadtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!