Krumplival sűríteném a babfőzeléket. Milyen lenne úgy?
Néztem több receptet is, (sosem csinálok kaját egy recept alapján, mindig összeállnak a fejemben a variációk) de sehol sem láttam olyat, hogy krumplival tennék azt. Eleve illik hozzá.
Liszttel az a baj, hogy egészségtelenebb, illetve hogy jobban elvesz az étel ízéből, míg a krumpli kicsit ízletesebbé teszi.
Szóval úgy képzeltem el, hogy a már megfőtt babot a vízben (amiben minden fűszer, hagyma, stb… benne van)
krumplival dúsítom.
A krumplival annyit tennék csak, hogy apróra vágom, s minimális vízben megfőzöm, majd botmixerrel egy homogén masszát kreálnék belőle, amihez hozzáadnám a tejfölt. Ehhez tennék egy pici lét, majd hozzáönteném a babfőzelékhez és felforralnám.
Mit gondoltok erről, milyen lenne így? Néha kísérletezek a konyhában, de nagyon félek attól hogy elrontom.
Elvileg müködhet, de - hogy valami szokatlant mondjak -, én soha nem sürítem a bablevest, kevesebb vizzel készítem, így nem híg, esetleg csipetkét teszek bele, az valamennyire megköti a levét.
De a krumpli-ötlethez: a krumplit ne vágd apróra, hanem mint a paprikáskrumplinak szokás, a babbal együtt fözd meg, utána szedd ki és krumplitörövel törd össze. A botmixertöl ragacsos lesz. Az összetört krumplit tedd vissza a bab mellé és forrald még egyszer össze. A tejfölt meg a tányérban adagold hozzá.
1# Babfőzelék! Nem bableves. Azzal megy pürésítés nélkül is.
A második bekezdésed alapján pedig… Túl van a főzés bonyolítva.
A szárazbabot nem kell feltétlenül sűríteni, besűríti magát.
A zöldbabot próbáld meg saját magával sűríteni, egy részét visszaturmixolod.
Én simán krumpli püréporral szoktam.
És nagyon finom,laktató étel.
(Nem minden krumpli fől szét)
5# Soha az életben nem fogok semmit sem porral helyettesíteni. Az összes ilyen szart ki kéne dobni.
Amúgy kipróbáltam, tök jó massza lett a krumpliból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!